Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 11 (242. szám) - A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének hatékonyabbá tételéhez szükséges egyes törvény-módosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz):
2687 Különösen igaz ez akkor, amikor tudjuk azt - a képviselő úr is utalt rá a véleménye megfogalmazásakor , hogy az elmúlt években, 20042005ben és 2007ben is döntően súlyos politika i megrendelések következtek be, úgy rángatták a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete sruktúráját, ahogy éppen az aktuálpolitikai igények megkívánták vagy meg kívánták feleltetni. Végre belátják azt, hogy ez nem helyes, nem szerencsés, maguk a változások azok, amelyek rossz irányba haladtak. Most próbálnak ezen korrigálni, de a javaslat, ami előttünk fekszik - és nyilván erről tudunk véleményt formálni - jelen formájában semmiképpen sem szolgálja a magyar pénzügyi rendszer stabilitását. A bizottság ülésén szó került a panaszkezelésről, hiszen fogyasztóvédelmi szabályok is megfogalmazásra kerülnek ebben a javaslatban. A panaszkezelésen túlmenően a közüzemi szolgáltatók szolgáltatásával kapcsolatos fogyasztóvédelmi törvényi passzus is - a 17/B. § is - változ ni fog, amely semmiképpen sem elfogadható ilyen formában, de természetesen a legnagyobb probléma a pénzügyi stabilitási tanáccsal van, hiszen ilyen formában, ahogy a javaslatban szerepel, teljesen értelmetlen és indokolatlan. (13.50) Miért van szüksé g erre? Miért lesz hatékonyabb ezzel a felügyeleti munka? Semmi nem indokolja. Az általános és a részletes indoklásban semmiféle mondat, érv nem hangzik el a tekintetben, hogy ha létrehozunk egy új intézményt, márpedig ez egy új intézmény létrejötte, akkor mennyiben és hogyan fogja szolgálni ez a magyar pénzintézeti rendszer hatékonyabb ellenőrzését, felügyeletét. Semmi nincs róla, uraim! Úgy gondoljuk, hogy ez egy politikai alku jelenleg, ami itt szerepel, márpedig ez a politikai alku semmiképpen sem szolg álja a magyar gazdaság, a pénzügyi szektor hatékony működését, ezért nem is támogatható. Hogy autonóm államigazgatási szervvé válik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, ez egy érdekes kezdeményezés, bár magában a kinevezési procedúrában ez nem teljes en konzekvensen van megítélésünk szerint levezetve, tehát majd ezen is módosítani kell, és újragondolásra van szükség. Összességében azt tudom mondani, hogy ilyen törvényjavaslattal, amely szervesen illeszkedik a tegnap is tárgyalt két törvényjavaslathoz, ilyen rossz hatékonyságú és átgondolatlan javaslattal régen találkoztam már a parlamenti munkámban. Nagyon bízom abban, hogy valóban a beígért módosító javaslatok sokat fognak ezen javítani. Köszönöm, hogy szólhattam, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiból.) E LNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Most az írásban előre jelentkezett képviselőnek, ismét Dancsó József képviselő úrnak adnám meg a szót, Fidesz. DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Talán folytatnám is. Tisztelt Képviselőtársaim! Állam titkár Úr! A módosítással kapcsolatban, ahogy utaltam is rá a kisebbségi vélemény megfogalmazásakor, alapvetően a legnagyobb probléma az, hogy politikai megrendelésre született. A javaslat értékelésénél, ha részletesebben is belemegyünk, márpedig bele kell mennünk, szeretném elmondani azokat a kifogásokat, amelyekről úgy érezzük, hogy nem kellő súllyal lettek átgondolva, illetve sok esetben tévesen lettek kezelve. Ilyen a panaszkezelés kérdése, amely a fogyasztóvédelmi intézkedések sorába tartozónak tekinth ető. Ez gyakorlatilag a tegnapi napirendnek is a fő része volt. Itt gyakorlatilag végigvezetik valamennyi törvényen, ami a pénzügyi szolgáltatókat érinti, a panaszkezelés módját, amelyet igyekeztek átvenni a fogyasztóvédelmi törvényből. Az egyik legérdekes ebb része ennek a telefonon történő panaszkezelésnek az esete, amely megítélésem szerint semmiképpen sem fogja szolgálni az ügyfelek érdekét, ha ez így marad. Eddig sem szolgálta, hiszen ha bármilyen újságot kinyitnak, vagy egyáltalán fogadóórákat tartanak a képviselőtársaim, akkor bizony folyamatosan azzal találkozhatnak, hogy az ügyfelek, a fogyasztók, a hitelfelvevők, a betétesek nincsenek megelégedve a pénzügyi közvetítőrendszer által számukra