Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 11 (242. szám) - A légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - MÁRTON ATTILA (Fidesz):
2671 törvényjavaslatra is igaz, hogy egy törvény és a végrehajtására vonatkozó kormány- és miniszteri rendeletek annyit érnek, amennyit a végrehajtásuk mutat. A Ferihegyi repülőtér, amely a fővárosban és környékén közel 500 ezer embert érint a működésével, azt mutatja, hogy már a jelenleg hatályos törvényben egyértelműen rossz a szabályozás, betartásuk rendszeresen sérül, és alig van ellenőrzés, szankció nincs. (12.30) Az illetékes hatóságok is gyakran úgy ítélik meg, hogy a szabályok rosszak, ezért hallgatólagosan is a szabálysértőnek adnak igazat. A jelenleg hatályos légi közlekedésről szóló törvénynek is nagy hiányossága, hogy nincs külön környezetvédelmi fejezete. A környező települések zajterhelés e lleni védelmével mindössze egy szakasz foglalkozik, ez a negyedik rész 43. § (3) bekezdése, mindössze hét sorban intézi ezt el. Ezek közül is csak a (3) bekezdés pontosítására tesz egy halvány kísérletet ez a módosító javaslat. Nézzünk még néhány példát a törvényből arra, mi történt eddig azokkal a rendeletekkel, amelyek a légiközlekedési hatóság által kijelölt zajgátló védőövezet által érintett települési önkormányzatokkal való egyeztetés szükségességét írják elő. Ilyenek a légiközlekedési bírság és a zajv édelmi díjra vonatkozó szakaszok. A bírsággal a 74. § (2) bekezdésének s) pontja, a zajvédelmi díjjal pedig a 74. § (2) bekezdés t) pontja foglalkozik, és ezzel is az a probléma, hogy a légi közlekedésről szóló törvény legutóbbi, 2007. évi módosítása óta n em születtek meg a vonatkozó miniszteri rendeletek. Ez okozza, hogy az évente több száz millió forintot is kitevő zajvédelmi díj felhasználása nem nyilvános, ellenőrizhetetlen. A légiközlekedési hatóságok pedig nem tudnak bírságolni, mert nincsenek meghatá rozva a tényállások, a szabálysértések. Az előttünk fekvő törvényjavaslat kísérletet sem tesz a fenti mulasztások pótlására. Megoldás lehetett volna már ebben a módosító javaslatban is, ám a későbbiekben alkalmazható az eljárás, szigorúan a hatálybalépésse l összefüggő határidőhöz, maximum egy évhez kellene kötni a szükséges miniszteri és kormányrendeletek megjelenését. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Információim szerint az érintett önkormányzatok és a szakma is eléggé megosztott a törvénytervezet tekintetében, mindezek értelmében úgy gondoljuk, hogy ez a törvényjavaslat sem a vitára, sem az elfogadásra nem alkalmas. Köszönöm figyelmüket. ELNÖK (Harrach Péter) : Képviselő i felszólalások következnek. Két nevet látok a monitoron. Márton Attila írásban előre jelentkezett. Öné a szó. MÁRTON ATTILA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy már a bizottsági felszólalásnál is j eleztem, sajnos ezzel a légiközlekedési törvénnyel alapvető problémák vannak. Az alapvető probléma oda nyúlik vissza, hogy még a polgári kormány idejében lett elfogadva az a légiközlekedési stratégia, amely az európai uniós csatlakozásunkig terjedő időszak ra szólt, és mint tudjuk, ezen már bőven túl vagyunk, hiszen már több mint öt esztendő telt el uniós csatlakozásunk óta, és azóta a tárcának nem sikerült sem egy valóban a mai kor színvonalának megfelelő légiközlekedési stratégiát, sem egy újjáírt, valóban az európai uniós jogi szabályozásokkal is egybehangzó légiközlekedési törvényt letenni a parlament asztalára, és most is azt látjuk, hogy a jelenleg hatályos törvény szövegének egyfajta toldozásafoldozása zajlik, amely a beterjesztett változatot tekintve szakmailag több esetben nagyon komoly aggályokat vet fel. És ami még szintén nagy probléma, hogy a jelenleg hatályos törvényben, illetve a benyújtott törvényjavaslatban is számtalan hivatkozás van később megalkotandó kormányrendeletekre, azonban aki a sza kmát egy kicsit is ismeri, az tudja nagyon jól, hogy olyan fontos kormányrendeletek nem