Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 11 (242. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. CSÁKY ANDRÁS (független):
2660 szerint hatásköri elvonást jelent, és itt jön, hogy az önkormányzatoknak mint tulajdonosoknak - miután az intézmények több mint 80 szá zalékában az önkormányzatok a tulajdonosok - nem egy hatáskörelvonást jelente. A nagyobbik probléma szerintem a próbavásárlás intézményének a bevezetésével van. Az államtitkár asszony is idézte, arról van szó, hogy bemennek a patikába, bemennek a gyógyász ati segédeszközt kiszolgáló üzletekbe, és ott próbavásárlást végeznek. Ez a része még elfogadható - mereven jogilag , habár magával az ágazattal szemben mérhetetlen bizalmatlanságot sugall a kormányzat részéről. De az, hogy beüljenek egy rendelésre, és ot t vizslassanak, ez alapjában kezdi ki az orvosbeteg viszony kérdéskörét. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi jogi keretek között is megvan az eszköz arra, hogy ahol ilyen anomáliák vannak - miniszter úr mondta, hogy kapnak ilyen bejelentéseket , azt korrekt módon ki tudják vizsgálni, és a megfelelő szankciót ezzel kapcsolatban akár a működtetőn, akár a tulajdonoson keresztül érvényesíteni tudják. Megfontolásra javaslom mindkét oldalnak, hogy a jelenlegi feszült helyzetben életbe kelle léptetni egy ilyen jogs zabályhelyet. A másik kérdés, ami felvetődött több hozzászólásban, a törvényjavaslatnak az egészségügyi adatok kezelésével kapcsolatos része. Régóta kínlódunk - már elnézést a kifejezésért - ezzel a törvénnyel abból a szempontból, hogy valóban a törvény “i dőnként minthogyha akadályozná” a megfelelő adatokhoz való hozzájutást, illetve a rendszeren belüli megfelelő adatáramlást. A probléma alapja - mindannyian tudjuk , hogy a finanszírozónál lévő adatok, az ÁNTSZnél lévő adatok, a KSHnál lévő adatok megfel elő módon kommunikálnake egymással, ennek alapján megfelelően lehete tervezni népegészségügyi szűrővizsgálatokat vagy sem. (A jegyzői székben Török Zsoltot Béki Gabriella váltja fel.) Az eddigi adatvédelmi kifogásokban többször visszatért az a megfogalma zás, hogy adatot kezelni egyrészt törvényi felhatalmazás alapján, másrészt célhoz kötötten lehet. Ezeknek a kritériumoknak ez a törvényi kezdeményezés megfelel, de funkcionalitásában nem elég. A bizottsági vitában is elmondtam, és a szakmában visszatérő pr obléma ezzel kapcsolatban a rákregiszter, illetve a KSH közötti kommunikáció a halottvizsgálati bizonyítványok adatait illetően. Abban egyetértünk, habár ebből a szempontból az értéke az utóbbi időszakban - pont az alacsony szekciószámok miatt - jelentős m értékben csökkent, de mégis az egyik legértékesebb adatokkal rendelkező okmány az egészségügyön belül egy halottvizsgálati bizonyítvány, az abban rejlő információk átadását mindenképpen biztosítani kell. Erre módosítást nyújtottam be, remélem fogékony lesz eziránt a tárca, illetve a tisztelt parlament is. A másik ilyen, és amikor beszédem elején úgy fogalmaztam, hogy jogharmonizációs kérdéseket is érint a tárca - ez a képzés, továbbképzés törvényjavaslatban szereplő szabályozása , valóban kérdéseket vet fe l mindenképpen. A törvényjavaslat az indokolás részében hivatkozik a vonatkozó európai irányelvre - ha emlékeim nem csalnak, ez a 2006/123as, de lehet, hogy nem jót mondok , és akkor kértem a tárcát, hogy pontosan az irányelv melyik pontja alapján gondol ják úgy, hogy - igen, 2006/123as, megtaláltam közben - erre az irányelvre vonatkozik, ez a szolgáltatási irányelv kérdésköre. Az írásbeli válaszban - elolvastam gondosan, államtitkár asszony - nagyon homályos megfogalmazás szerepel, közvetve lehet követke ztetni arra, hogy erre irányul. Változatlanul az a véleményem - de szerintem ez jogi vita, hisz a tartalmát illetően lehet, hogy olyan nagy kifogás nincs , itt a fő probléma az, hogy a bolognai deklaráció alól, hála istennek, és ez egyéni véleményem, az o rvos, a gyógyszerész- és a fogorvosképzés többek között, csak az egészségügy területére vonatkoztatva, kikerül. Az a félelem, nehogy a deklaráció hatálya alá nyomják ezeket a képzési formákat, hisz az élet azért eddig más területen nem nagyon igazolta azt , hogy gyors, tartós eredményt lehetett ennek a deklarációnak a bevezetésével elérni. (11.40) Változatlanul azt mondom, hogy az idézett irányelv (34) bekezdése egyértelműen - hivatkozva bírósági gyakorlatra - azt mondja ki, hogy nem vonatkoztatható a szolg áltatási irányelv az