Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 11 (242. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KUPPER ANDRÁS, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
2622 egyrészt vannak jogharm onizációs kötelezettségeink, ezeknek eleget kell tenni. Másrészt a jogalkalmazás tapasztalatai alapján számos javaslat korrekciós jellegű, ilyen például az egészségügyi ellátás fejlesztéséről szóló törvény módosításával kapcsolatos több részlet. Mondhatnám azt is, hogy hézagpótló jellegű módosítások ezek. A harmadik elem: a pénzügyi stabilitást szolgálja az - válság idején erre szükség van , hogy néhány szabály beiktatásával segítsük elő elsősorban a gyógyszer- és a gyógyászatisegédeszközelőirányzat betar thatóságát. Végül, de nem utolsósorban új kihívásokra is választ kell adni, hiszen pandémiás fejlemények vannak, az influenzajárvány itt van körülöttünk, sőt Magyarországon is számos jele tapasztalható, hogy a valóságos járvány közel van. Tehát nyilván az ilyen típusú kihívásokra is kellett most reagálni. 14 törvényt módosító csomagról van szó. Lehet, hogy ezt sokan nagyon terjedelmesnek gondolják, de úgy láttuk a bizottságban, hogy mindez az ellátás biztonságát, az ágazat működőképességét szolgálja. A vitá ban kormánypárti képviselőtársaim sok részről szóltak a bizottság két ülésén is, így például kiemelték azt, hogy a gyógyszertáralapítási szabályokat változtatjuk. Nem visszalépés ez, hanem a tapasztalatok alapján indokolt az, hogy miután a korábbi törvény ben megszabott feltételeknek számos esetben nem tettek eleget a patikák, érdemes volt bizonyos szabályokat egyértelműbben fogalmazni, illetőleg az európai tendenciáknak megfelelően is indokolt volt az, hogy a teljes liberalizáció időpontjának az elhalasztá sát kezdeményezze az előterjesztő. Szeretném megemlíteni még az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvény módosítását is. Itt arról van szó, tisztelt képviselőtársaim, hogy voltak olyan példák az intézményátalakulásoknál - különös tekintette l ott és akkor, amikor nem várt fejlemények következtek be , amikor hiányoztak a törvényből garanciák, de az ellátás biztonsága érdekében valóban szükség van ezekre a garanciákra, hiszen nem engedhető meg, hogy a fenntartó, a tulajdonos hátrányos helyzetb e kerüljön, ha korábban esetleg valamilyen formában gazdasági társaságnak vagy más üzemeltetőnek adta át a törvény által számára kötelezően előírt egészségügyi ellátást. Sok más kérdés is szóba került a bizottsági vitában - nyilván itt is, a plenáris ülése n , de összességében a kormánypárti képviselők, tehát a bizottság többsége ezt a csomagot általános vitára alkalmasnak tartotta, és ajánlja a tisztelt Országgyűlésnek módosításokkal a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP s oraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Most megadom a szót Kupper András képviselő úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti. DR. KUPPER ANDRÁS , az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt H áz! Ma már mindenkinek világos, hogy a szocialistaszabad demokrata kormányzás egyik legnagyobb vesztese az egészségügyi ágazat volt, de az is jól látható, hogy az egészségügy liberalizálási kísérleteibe bukott bele a neoliberális politikai elit is. Az elm últ hét és fél év kormányzása alatt liberalizáció, reform és gazdasági válság címszavakra hivatkozva önök tönkretették az egészségügyet, romokban hevernek a kórházak, a szakellátók, a szakma és az emberek egészsége is. S most itt állunk ezzel a törvényjava slattal a kezünkben, és nem tudjuk, hogy hogyan értelmezzük. Az, hogy egyetlenegy csomagba, egyetlenegy törvényjavaslatba belepakoltak 14 törvényt, 14 törvény módosítását kezdeményezik ezzel az egy csomaggal, már önmagában is alkotmányossági aggályokat vet fel. Ez elhangzott a bizottsági ülésen is, bár erre írásbeli magyarázatot kaptunk, ami azonban abszolút nem volt meggyőző. A 14 törvény módosításával - ahogy önök fogalmaztak a bizottsági ülésen - egyfajta finomhangolást akarnak az egészségügyön elvégezni , de csak csendben szeretném jelezni, hogy amikor az egészségügyi ágazat romokban hever, a finomhangolással nem sokra lehet menni. De idézhetném akár Vojnik Mária államtitkár asszonyt is, aki azt mondta, hogy amit eltoltak, azt korrigálni kell. Kicsit szeb ben fogalmazott, mint