Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 10 (241. szám) - Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ):
2610 megváltoztatása került szóba, a Szabad Demokraták Szövetsége is javasolt, nevezetesen, hogy a játékszabályokat ne a mostani, előttünk álló választásokra változtassuk meg, hanem az azt követő választásokr a, akkor akár esély is lehetne egy ilyen törvény megalkotására, egy ilyen valódi fordulat végigvitelére. De én azt látom azért nemcsak a mostani részvétel okán, hanem a különböző politikai nyilatkozatok, magatartások mentén, hogy nincs ehhez meg a kellő pa rtnerség, nincs ehhez meg a kellő kétharmados többség a Magyar Országgyűlésben jelenleg. Ami miatt viszont szót kértem azon túlmenően, hogy ezt elmondjam, az nem más, mint hogy egy héttel ezelőtt itt a Ház falai között egy napirend utáni felszólalásban tet tem szóvá azokat az akut problémákat, amelyek a Magyar Országgyűlés mulasztásos törvénysértései ebben a tárgykörben. Hiszen az Alkotmánybíróságnak több olyan döntése van, amely kötelezi a Magyar Országgyűlést, hogy nyúljon hozzá a választási törvényhez, ne m rendszerszerűen, hanem néhány fontos, konkrét kérdésben. Az egyik ilyen kérdés az volt, amelyre Göndör képviselőtársam utalt is, a választókerületek közötti aránytalanság, amely sérti az egyenlő választójog elvét az Alkotmánybíróság határozata szerint. N os, ebben a kérdésben nem egészen az a helyzet, hogy csak úgy zátonyra futott volna ez a történet, hanem arról van szó - hiszen magam részese voltam azoknak a többpárti tárgyalásoknak, amikor erről vitatkoztunk, egyeztettünk , hogy eljutottunk valameddig, nevezetesen a kormány, az Önkormányzati Minisztérium megrendelt több tíz millió forintért egy rendszert, egy kidolgozott informatikai megoldást, amelynek a segítségével tulajdonképpen akár 48 óra alatt is megrajzolhatók lennének az új körzethatárok, ha le nne hozzá politikai akarat vagy szándék. Én azt gondolom, hogy itt legalább odáig el kellett volna jutni a kormánynak, hogy van egy előterjesztett változat. Nem feltétlenül a körzetek megrajzolását értem ez alatt - tehát hogy egy új térképet kivetítünk a f alra, és abban már az új körzethatárok vannak , hanem azokat az alapelveket, azokat a szempontokat, amelyek alapján mindazok, akik ezt a rendszert kezelik és készíttették, el tudják végezni azt a munkát, amivel megalkotható az új 176 egyéni körzet, és úgy lehet módosítani a körzethatárokat, hogy a megyehatárokat ne feszítse szét, és egyáltalán megfeleljen azoknak az alkotmányos és törvényi normáknak, amelyek ebben a kérdésben fontosak. Azt hiányolom, hogy miközben, amikor többpárti egyezteté s volt az Önkormányzati Minisztériumban még egy korábbi miniszter vezetése alatt, és ez szóba került, akkor ott bizony előkerültek azok az alapelvek, amelyeket írott, kodifikált formában elő kellett volna szerintem a kormánynak terjeszteni, és akkor el tud tunk volna még idén ősszel jutni odáig, hogy legalább ebben a tárgykörben van törvényi megoldás. És ha az a véleménye a kormánynak vagy az a véleménye a Magyar Szocialista Pártnak, hogy esetleg ebben nem partner az egyik ellenzéki párt vagy a másik ellenzé ki párt, akkor az derüljön ki, mint ahogy egyébként a választási rendszer átalakítására vonatkozó alkotmánymódosítás esetében vagy a korábbi, kisebb parlamentre vonatkozó javaslatok esetében így kiderült a Ház falai között, hogy nincs meg a kellő számú tám ogatottság. De legalább egy kodifikált változattal illett volna előállni, mert azt gondolom, hogy ez a lehető legrosszabb helyzet, hogy még csak a javaslat előkészítéséig, kimunkálásáig sem jutott el a kormány. A másik kérdéskör, amibe hosszabban nem menné k bele, hogy a külföldön tartózkodó honfitársaink szavazati joga, szavazati lehetősége ebben a pillanatban veszélybe kerül, hiszen - erre is szintén az Alkotmánybíróság hívta fel a figyelmet - a mostani szabályozás esetében konkrét törvényi határidők vanna k, amelyek lejárnak, és utána itt egy elég érdekes probléma áll ennek okán elő, vagyis hogy szavazhatnake 2010ben az éppen külföldön tartózkodó honfitársaink. Nem világos, hogy erre a helyzetre mi a kormány válasza. Egy biztos: nincs a Ház falai között o lyan előterjesztés, nincs olyan írott javaslat, ami mentén erről a kérdésről tudnánk vitatkozni, pláne dönteni. A harmadik kérdéskör, amit szóba kívánok hozni - és itt én a kormány megszólalását is hiányolom , az ajánlási rendszer kérdése, a kopogtatócédu lák ügye. A korábbi választásokon mindig voltak kisebb problémák, visszaélések az ajánlási szelvényekkel, 2006ban ez már kezdett tömeges