Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. szeptember 21 (222. szám) - Dr. Kovács Zoltán (Fidesz) - a szociális és munkaügyi miniszterhez - “Miért a szakértők hitelezik az államot?” címmel - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. HERCZOG LÁSZLÓ szociális és munkaügyi miniszter:
254 Az azonnali kérdések órájának utolsó kérdéséhez érkeztünk, melyet Kovács Zoltán, a Fidesz képviselője kí ván feltenni a szociális és munkaügyi miniszternek: “Miért a szakértők hitelezik az államot?” címmel. DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan problémára szeretném ráirányítani a tisztelt Ház és a közvélemény figyelmét, amely szerintem egyre súlyosabb problémaként fog jelentkezni. Nevezetesen arról van szó, hogy az egyik rászorultabb réteg a házi segítségnyújtást igénylők, akik állapotuk miatt saját maguk ellátására teljes egészében nem alkalmasak, házi gondozót kell melléjük k irendelni az önkormányzatok által. Az ezzel kapcsolatos eljárási rend a tavalyi esztendőben megváltozott. A korábbi rend, hogy érthető legyen, úgy nézett ki, hogy az önkormányzat hivatala kiment, környezettanulmányt folytatott le, majd helyben, főleg a kis településeken, ahol a leginkább ismerik az emberek egymást, a helyi képviselőtestület döntött ennek az igénynek a jogszerűségéről. A jogszabály megváltoztatta az eddigi eljárásrendet. Ez egy kormányrendelet, ez a 340. számú kormányrendelet, ennek is a 9. § (2) bekezdése alapján 10 ezer forintért szakértőknek kell ezt a kérdést megválaszolni. Tehát nem helyben döntenek, hanem a körzetközponti jegyzőhöz irányították ezt a kérdéskört. Az 10 ezer forintért szakértőt rendel ki, aki aztán kiutazik a falvakba, me gvizsgálja a kérelmezőt, majd ezt követően a jegyző dönt a körzetközpontban, hogy mi van egyébként, mondjuk, onnan 50 kilométerre. Ez a szakértői eljárás pénzbe kerül, a kormányrendelet állapítja meg, hogy egyegy kérelmezőnként 10 ezer forintot kell fizet ni. Ez a pénz május óta nincs kifizetve jó néhány településen. Itt van például Schwartz Béla ajkai polgármester, képviselő, szocialista, Ajkán sincs kifizetve. Nincs Balatonfüreden kifizetve, nincs Veszprémben, Zalaegerszegen, és még jó néhány települést s orolhatnék. A szakértők meg végzik a munkát, tehát az állam helyett maguknak hiteleznek, plusz még útiköltséget is fizetnek maguknak, a díjazást pedig nem kapják meg. Ezért kérdezem a miniszter urat, hogy történike valamilyen változás, mert ha nincs szaké rtői vélemény, akkor a gondozott nem kaphatja meg a jogos jussát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Herczog László miniszter úré a szó. DR. HERCZOG LÁSZLÓ szociális és munkaügyi miniszter : Köszönöm. Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A házi segélynyújtás esetében előírt gondozásiszükségletvizsgálatok szakértői díjának megtérítésére 150 millió forintot különített el a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. Ez a tavalyi kiadásokat teljes mértékben f edezte, ugyanakkor azonos nagyságú összeg az idei évben csupán május hónapig volt elegendő. 2009ben ugyanis a gondozásiszükségletvizsgálatok száma ugrásszerűen megnőtt (Babák Mihály: Nem elég 150 millió forint.) , amely előre nem tervezhető kiadásnövekmén yt eredményezett. Annak érdekében, hogy minden bejelentett igényt meg tudjunk téríteni, forrásátcsoportosításra van szükség. (Babák Mihály: Lapátoljátok a pénzt szekérrel.) Ezt kezdeményeztük, az erről szóló kormánydöntés szeptemberben várható. Remélhetőle g ezzel biztosítható az augusztusig leadott szakértőidíjigények kifizetése. Szeptember 1jét követően pedig hatályba lép az ön által is említett 340/2007es kormányrendelet módosítása, amely a jövőre vonatkozóan rendezi a problémát. Ön azt szeretné megtud ni, hogy miért a szakértők hitelezik az államot. A házi segélynyújtáshoz kapcsolódó szakvéleményt a települési jegyző által felkért háromtagú bizottság adja ki. Ennek tagjai az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet egy munkatársa, a városi jegyző által kijelölt szociális ügyintéző, valamint a városi jegyző székhelye szerinti településen házi segítségnyújtást végző szolgáltató vezetője által kijelölt ápolásigondozási szakértő. A vizsgálatokat ez utóbbi két szakember végzi, akiknek ez a tevé kenysége munkaköri feladatai közé illeszthető, és vélhetően a vizsgálatokat is munkaidőben végzik. (Babák Mihály: Nem.) Nem vitatva ettől