Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 9 (240. szám) - A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó): - ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár:
2467 normatív típusú támogatás, hanem a megkötött megállapodások tartalmazzák, s alapvetően ezek felülvizsgálatával lehet majd később be vezetni a kutatóegyetemek költségvetésből való többletfinanszírozását. Azt kell tehát mondanom, hogy a képviselő úr által megfogalmazott céllal egyetértünk, de erre legkorábban a 2011es költségvetés tervezésénél lesz lehetőség. A jelenlegi költségvetés me ghatározottsága és a rendelkezésre álló forrás nem teszi lehetővé ide önálló forrás tervezését. Az alkalmazott vagy javasolt jogi megoldás egyébként nem jó, ilyen típusú szabályt nem lehet itt hozni, ettől függetlenül még egyszer el kell mondani, hogy a sz ándékkal tulajdonképpen egyetértünk. Ami a MAB összetételét illeti: ebben a kérdésben, mint minden kérdésben az Országgyűlésnek megvan az a szabadsága, hogy kialakítsa a saját álláspontját. Én továbbra is azt tudom megerősíteni: azt tartjuk helyesnek, ha a z egyetemek és főiskolák képviselői a Magyar Akkreditációs Bizottságban a többséget alkotják. Van azonban egy részletkérdés, és szeretném felhívni képviselő úr figyelmét arra, hogy a kormány miért támogatja a doktoranduszok esetében azt a kompromisszumos j avaslatot, amit benyújtottak képviselőtársaink. A Hallgatói Önkormányzatok Konferenciáját a felsőoktatási törvény mint a felsőoktatás egy szeletének képviselőjét nevesíti. Ilyen módon az ő jogállása eltér más szervezetek jogállásától, és ha meg kívánjuk te remteni a hallgatók legitim képviseletét a felsőoktatás testületeiben, adott esetben a MABban, akkor ez a HÖKön vagy HÖOKon keresztül lehetséges. Hozzá kell tennem, én a magam részéről a doktoranduszok részvételét szakmailag sok szempontból indokoltnak látom, de úgy látom, hogy ezt ez a kompromisszumos javaslat jól kezeli, s vélhetően a MABon belül az egy szavazat ide vagy oda alapon dőlnek el a kérdések, mint ahogy általában nem így dőlnek el, és a doktoranduszok tanácskozási joggal való részvétele leh etővé teszi, hogy az ő szempontjuk, az ő véleményük érvényesüljön ebben a folyamatban. (19.50) Ami a doktori iskolára vonatkozó szabályokat illeti, a képviselő úr aggodalmaival részben egyetértek. Olyan szabályozásra van szükség, amelyik teljes egyértelműs éggel tartalmazza azt, hogy milyen módon vehetnek részt a doktori képzésben az egyedi képzési rendben tanuló hallgatók. Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy valójában ez a probléma nem annyira súlyos, mint most a törvényjavaslathoz érkezett módosítókból és m agából a törvényjavaslatból látszik, hiszen egyébként ez a rendszer megnyugtató módon működik évek óta. Amire itt szükség van, az tulajdonképpen az, hogy törvényileg is alátámasszuk a kialakult gyakorlatot az egyedi doktori képzés esetében. Azt gondolom, e nnek még tökéletes módosító indítványa nincs a Ház előtt, de akár még a bizottság is megteheti, hogy egy bizottsági módosítóval teljesen megnyugtató helyzetet teremt. Végül hadd hozzam szóba a törvényjavaslat mellékletét érintő módosító indítványokat. Itt többen tesznek javaslatot új egyetem létrehozására, illetve az egyetemi szerkezet átalakítására. Szeretném elmondani, hogy ebben a kérdésben az Országgyűlésnek a normaalkotó szerepe egy ellenőrző és szentesítő vagy a szentesítést megtagadó szerep, de nem e lőzheti meg az Országgyűlés a felsőoktatás folyamatait. Ma egy olyan intézmény van, a Golgota Teológiai Főiskola, amelyik keresztülment a MABon és az Oktatási Hivatal eljárásán, megfelelt a feltételeknek, így az Országgyűlés elé terjeszthető, és nyugodt s zívvel kérhető hozzá az Országgyűlés támogatása. Más intézmények - bár egyébként személyes meggyőződésem, hogy megfelelnek például annak, hogy főiskolából egyetemmé válhassanak - még nem járták végig ezt az utat, ezt a folyamatot. Ahogy ezt megteszik, akko r a kormány kész arra, hogy soron kívül az Országgyűlés elé terjessze az ő kérelmüket is, és biztos vagyok benne, hogy itt a Házban vita nélkül egy gyors eljárásban, akár még ebben a ciklusban elfogadható lesz. Összességében azt ké rem a tisztelt Háztól, hogy fontolja meg a módosító indítványokat, azokat támogassa, amelyek a törvényjavaslat eredeti koncepcióját kiegészítik, pontosítják, javítják, és ezek elfogadása után a törvényjavaslat egészét is fogadja majd el. Köszönöm szépen, t isztelt elnök asszony.