Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 9 (240. szám) - A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP):
2454 inkább azt javasolnám tisztelt képviselő úr, abban állapodjunk meg, hogy akarjuke ezt vagy nem, és ha sikerült esetleg abban megállapodnunk, hogy akarjuk, netán abban is, ho gy milyen határidővel, akkor teremtsük meg a finanszírozás forrásait. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Két percben Babák Mihály, a Fidesz képviselője, parancsoljon! BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm. Miután iskolafenntartó vagyok, vég telenül boldoggá tesz, amikor netalántán a ciklus lejár, és iskolaigazgatót kell választani. Általában, ha meg van elégedve a gyerek, a szülő, akkor ugyanaz a pedagógus szokott jelentkezni. Meghallgatjuk a véleményüket, eddig is volt szava a szülőnek is, a tantestületnek is, és nem is okozott feszültséget. Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, ennek van azonban egy árnyoldala is. Ma pedig abban a kereskedelmi rádióban, ahol ön szerepelt, Tatai képviselő úr, elmondta a pedagógus azt is, hogy kampány van az isko lában, elveszi a munkától a figyelmet, s mivel öt évre nevezik ki, újfent végig kell csinálni ezt a cirkuszt. Lassan nem lesz, aki vállalja. Jó, ha tetszik tudni. Lehet itt mindenfélét tenni, de lassan nem lesz, aki iskolaigazgatóságot vállaljon, mert olya n feszültségek vannak, amelyeket önök gerjesztettek. Hangsúlyozom még egyszer, lehet itt minden másról beszélni, de tőke viszi a zászlót, mondta egyszer egy öregember; ebben kivételesen igaza volt. Szóval, ha nem finanszírozzák, az rengeteg feszültséget ge rjeszt az iskolában, és a szegénység mindig indulatokat, feszültségeket gerjeszt, és hibást keresnek a rendszerben. Úgy gondolom, ahol hiba van abban, hogy nincs konszenzus a fenntartó, az iskola tantestülete és a szülők között, ott óriási baj van, ott nag y baj van. Egyszerűen az a demokrácia, hogy ezt meg kell beszélniük. Úgy emlékszem, nálunk nem volt ellenkező kinevezés, általában mindig konszenzussal történt. Ez hosszú évek óta így van, mert magam sem két napja vezetek települést. Ahol ezzel probléma va n, ott helyben sok minden mással is baj van. De még egyszer szeretném elmondani, hogy önök ne tereljék el a figyelmet a pedagógusok hétköznapi fegyelmezési és minőségi gondjairól, egzisztenciális gondjairól, mert csökken a gyereklétszám, csökken a fizetése , mert elvettek tőle, növelik az óraszámot, s kivették a fegyelmezés lehetőségét, nincs osztályzás hosszú időn keresztül. Hanem tényleges gondokkal kell foglalkozni: a gyerek tanulásával. Köszönöm szépen, hogy szólhattam. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm sz épen. Szabó Zoltán MSZPs képviselő, két percben, öné a szó, parancsoljon! DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Babák képviselő úr figyelmét két dologra szeretném fölhívni nagyon röviden. Egy. Az osztályzat nem volt és soha nem is les z fegyelmezési eszköz, legalábbis olyanok szemében, akik értenek valamit a pedagógiához. Kettő. Kampányolni általában olyan helyen szokás, ahol egy tisztségre több jelentkező van. Az, hogy az iskolában kampá ny folyik, de lassan nem lesz, aki jelentkezzék az igazgatói tisztségre, ez mintha önellentmondás lenne, képviselő úr. (Babák Mihály: Nem.) Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Felszólalásra következik TataiTóth András képviselő úr 15 percben. Parancsoljon! TATAITÓTH ANDRÁS (MSZP) :