Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. szeptember 21 (222. szám) - Winkfein Csaba (MSZP) - az oktatási és kulturális miniszterhez - “Mi lesz veled, István?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter):
245 felhasználásáról szóló beszámoló, netán a civil szervezetnek köztartozása van, esetleg nem számolt el korábbi költségvetési forrásból a támogatással, vagy elszámolt, de azt nem fogadták el, és ezek objektív kizáró feltételek. Tehát azt hiszem, a probléma elég bonyolult, mindenesetre abban egyértelműen nincs vita, hogy erről tárgyalni kell, és a tárgyalásra sor is fog kerülni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Gulyás képviselő úré a szó. GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ) : Tisztelt Mini szter Úr! Nyilván nem várom el, sőt nagyon nem várom el - ellenkezőleg , hogy következetlen gyakorlatot folytasson, vagy a jogszabályi megfelelést ne ellenőrizze az intézményrendszer felelős vezetése, illetve mindazok, akik ebben közreműködnek. Ugyanakkor az általam megismert példák arról tanúskodnak, hogy a saját belső szabályaikat vagy az ellenőrzési gyakorlatot nem következetesen alkalmazza az intézményrendszer, illetve arról tanúskodik, hogy nem a pályázók hibájából dőlnek be olyan projektek, amelyekne k a megvalósítása közös érdekünk volna. Kérem és bízom is abban, hogy ön és munkatársai tanulmányozzák szerdáig az eddigi gyakorlatot, és megnézik azokat a működési zavarokat - éppen a civilek által megfogalmazott javaslatok, problémák figyelembevételével , hogy ezen a tárgyaláson tényleg az érdemi problémákról lehessen beszélni. Mert természetesen vannak olyan példák, gyakorlatok, amelyek nem fogadhatók el, ahol nem kell utalni, vagy vissza kell követelni a forrásokat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) De az a cél, hogy a források mégiscsak jól hasznosuljanak, és ne büntessük azokat a szervezeteket, amelyek közcélokat látnak el. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Miniszter úr! DR. HERCZOG LÁSZLÓ szociális és munkaügyi m iniszter : Köszönöm. Tisztelt Képviselő Úr! Ha jól értem, akkor a céljaink közösek, hogy ezek a támogatások gyorsan és hatékonyan odajussanak azokhoz, akiket ez megillet, ebben nincs is vita, a tárgyalásra sor kerül. Azt, hogy konkrét, egyes esetekben a gya korlat jó volt vagy nem volt jó, azt hiszem, legjobban akkor lehet megállapítani, ha mindkét felet meghallgatjuk. Nekem az a tapasztalatom, hogy ha olyan egyeztetésre kerül sor, ahol az ellenérvek is elhangzanak, akkor általában mind a két fél módosít az á lláspontján, és ilyenkor igen gyakran a megoldást is közösen megtaláljuk. Ezt remélem a szerdai megbeszéléstől, köszönöm, hogy felhívta erre a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.) Winkfein Csaba (MSZP) - az oktatási és k ulturális miniszterhez - “Mi lesz veled, István?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Winkfein Csaba, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az oktatási és kulturális miniszternek: “Mi lesz veled, István?” címmel. Arató Gergely államtitká r urat jelölte ki a miniszter úr válaszadónak. Kérdezem, elfogadjae a személyét. (Winkfein Csaba jelzi, hogy igen.) Öné a szó.