Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 9 (240. szám) - Dr. Tóth József (MSZP) - az önkormányzati miniszterhez - “Akarunk-e könnyíteni az önkormányzatok helyzetén?” címmel - ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó): - DR. TÓTH JÓZSEF (MSZP):
2418 ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó) : Köszönöm, képviselő úr, kérdését. Megadom a szót k ét percben Gőgös Zoltán államtitkár úrnak. Parancsoljon! GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök asszony, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azzal, hogy a demagógia nagyon veszélyes dolog, egyet értek, és ha figyelte képviselő úr a véleményemet a demonstráció kapcsán, ott is csak azt tudtam elmondani, ami a valóság, és nem azt, amit hallani szerettek volna. Én úgy gondolom, hogy ezen a gyakorlaton nem kívánunk változtatni, még akkor sem, ha sokszo r persze jólesne, mondjuk, olyat is ígérni, amit persze nagy valószínűséggel betartani nem lehet. Azt, hogy télen ilyen szervezett módon tájékoztatókat tartsunk - azon túl, amik nyilvá n vannak, hiszen magam is, miniszter úr is, kollégáim is rendszeresen részt vesznek főleg társadalmi szervezetek, érdekképviseletek által szervezett rendezvényeken , én nem gondolnám, ugyanis megvan az a szervezet, megvan az a rendszer, ami részben civil és társadalmi szereplőkből, részben pedig hivatásosokból, tehát falugazdászokból áll, akik az aktuális, napi információkat el tudják juttatni a termelőkhöz. Ezen túl minden aktuális ügyben, amikor valami változás van - hiszen az európai közös agrárpolitika nem úgy változik, hogy évről évre, hanem hosszú előkészítés után egy folyamat részeként , mindig van speciális kiadványunk. Ha most csak arra gondolok, hogy énszerintem Európában az egyik legjobb színvonalú, keresztmegfeleléssel kapcsolatos kiadványt adt unk ki, amiből még szerencsére a határon túli magyar gazdálkodóknak is tudtunk adni, hiszen a rendszer ott is ugyanaz, de ők nem rendelkeznek magyar nyelvű kiadványokkal, én úgy gondolom, hogy abból is látszik, hogy miután különösebb trauma nélkül át tudtu nk állni erre a rendszerre, ezek ilyen értelemben megfelelők. A másik, hogy az is, úgy gondolom, a jó tájékoztatást igazolja, hogy el tudtuk érni azt, hogy teljes körben elektronikus kérelembenyújtás van jelenleg az MVHnál, egyébként nem tudtunk volna elő leget fizetni, én ezt teljesen határozottan állítom, hiszen a feldolgozást nagyon gyorsítja. Tehát én azzal, hogy erre külön rendszerszerűen rászervezzünk téli képzést, nem értek egyet, de abban, hogy a gazdák folyamatos tájékoztatása fontos, azt gondolom, nincs vitánk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) Dr. Tóth József (MSZP) - az önkormányzati miniszterhez - “Akarunke könnyíteni az önkormányzatok helyzetén?” címmel ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó) : Kö szönöm, államtitkár úr. Tóth József, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az önkormányzati miniszternek: “Akarunke könnyíteni az önkormányzatok helyzetén?” címmel. Tóth József képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon! DR. TÓTH JÓZSEF (MSZP) : Köszö nöm, elnök asszony, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A 2010. évi költségvetés egyik sarokpontja az önkormányzati rendszer finanszírozása. A válság miatti költségvetési szűkítések mellett figyelmet kell fordítanunk arra, hogy miként lehet könn yíteni a helyhatóságok feladatait. Számos olyan lehetőség van, amikor a jogszabályok korszerűsítésével segíteni tudjuk az önkormányzatok feladatellátását. Egy példa: a szociális területen a szakmai létszámminimum előírásait rendelet tartalmazza. Ebben több szolgáltatás esetében a szakmai létszámkeret meghatározása már idejétmúlt. A technikai