Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 9 (240. szám) - Dr. Szanyi Tibor (MSZP) - az igazságügyi és rendészeti miniszterhez - “Lehet-e térfigyelő kamerákat felszerelni a társasházakban?” címmel - ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó): - DR. SZANYI TIBOR (MSZP): - ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó): - DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár:
2408 közterületeken elhelyeztek térfigyelő kamerákat, mindazon területeken javult a közbiztonság helyezte. Nem vé letlen, hogy a kormány külön programot indított ezeknek a területeknek a bővítésére. Ugyanakkor, ahogy ön is említette, itt adatvédelmi szempontokat is figyelembe kell venni, és nemcsak az adatvédelmi biztos ajánlására gondolok itt, hanem az Alkotmánybírós ágnak megfelelő döntéseire is. Jobb azért egy kicsit a helyzet, mint előző mondataimból látszik. Nincs akadálya ma sem annak, hogy a társasházakban elhelyezzenek térfigyelő kamerákat, de bizonyos elég szigorú feltételeknek meg kell felelni, például hogy me ddig lehet ezt őrizni, hogy milyen területet mutathatnak ezek a térfigyelő kamerák, és a legnagyobb probléma az, hogy az adatkezeléshez vagy törvényi felhatalmazás kell, vagy pedig az érintettek hozzájárulása. Az érintettek persze egy szűkebb kör, mint ahá nyan bemennek egy társasházba, de az ott lakók hozzájárulása mindenképpen kell hozzá. Aki nem ott lakik, annak nem kell a hozzájárulása, hiszen neki szabad döntése, hogy bemegye egy ilyen megfigyelt területre. ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó) : Köszönö m, államtitkár úr. A képviselő urat illeti a viszontválasz lehetősége. Parancsoljon! DR. SZANYI TIBOR (MSZP) : Köszönöm szépen. Államtitkár úr szavai valószínűleg nagyon megnyugtatnak számos társasházban élőt, akik bizony ezzel a napi problémával szembesüln ek, és eddig bizonytalanság volt bennük. Tehát magyarul, ha jól értem, van jogszabályi lehetőség arra, hogy ők térfigyelő kamerákat szereltessenek be, és működtessenek. Nyilvánvalóan, ha jól értettem, ez a szabály azt jelenti, hogy valamennyi ott lakó ehhe z hozzá is járuljon. Ezzel együtt azt gondolom, hogy minden házban azért van egykét olyan ember, aki valamilyen oknál fogva a hozzájárulását nem akarja megadni, egykét emberen azért ne múljon a többség akarata, illetve védelme és biztonsága. Én azért fel vetném azt államtitkár úrnak, hogy akár egy ilyen fekete doboz jelleggel szabványosítani lehet olyan rögzítőberendezéseket, amiket csak a rendőrség tud olvasni, és csak akkor, ha jelzik, hogy valami probléma történt a házban. Ilyen esetben, azt hiszem, hog y nincsen semmiféle adatvédelmi probléma, vagy legalábbis úgy gondolom, hogy számtalan hasonló ötlettel hozzá lehet járulni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , mert a blokkoló kisebbség, amikor kétszáz embert egy vagy kettő a kadályoz meg, az rossz dolog. Köszönöm szépen. ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó) : Államtitkár urat viszontválasz illeti meg. DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár : Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, főleg a nagy társasházakra v onatkozik ez a probléma, hogy akadhat mindig olyan lakó, aki esetleg a túlnyomó többség akaratát megpróbálja blokkolni, de az nem megoldás, ha az adatkezelés alanyát a rendőrségre áttesszük, mert ha a rendőrség az adatkezelő, a garanciális szabályoknak akk or is meg kell lenniük. Azt érdemes megfontolni, hogy egyéb szabályokat, esetleg valóban törvényi felhatalmazással pótolni ilyenkor minden lakónak a hozzájárulását. Én arra teszek ígéretet, hogy a minisztérium egy ilyen kodifikáció lehetőségét a közeljövőb en meg fogja vizsgálni. Köszönöm szépen. (Dr. Szanyi Tibor: Köszönöm szépen.)