Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 9 (240. szám) - Vigh László (Fidesz) - a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterhez - “Mi lesz a Körmend-Zalalövő vasút sorsa?” címmel - VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó): - HÓNIG PÉTER közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter:
2394 Tisztelt Országgyűlé s! Vigh László, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterhez: “Mi lesz a KörmendZalalövő vasút sorsa?” címmel. Vigh László képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon! VIGH LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A vasútvonalak bezárásának ügye tovább folytatja egyébként méltatlan útját. Hiába az utasok, hiába a szakma, hiába a civil szervezetek és az ellenzék tiltakozása, a kormány mégis újra töb b vasútvonalat kíván bezárni. Pedig mára a korábbi vonalbezárások tanulsága miatt már az is egyértelművé vált, hogy ezen intézkedések nem jelentenek valós, érzékelhető megtakarítást a költségvetés számára. Érdemes pár szót szólni arról is, hogy milyen szak mai előkészítés előzi meg a szakaszok halálra ítélését. Talán inkább nevetni, mintsem keseregni kellene azon, hogy a tisztelt kormány olyan szakaszokra is lakatot szeretne tenni, amelyeknek a rekonstrukciója a mai napig is tart. Vajon milyen szakmai érv tá masztja azt alá, hogy a talpfacserélések után bezárják a személyszállítást? De feltehetem azt a kérdést is: vajon milyen szakmai alapokon áll egyegy vonal bezárása, ha a Szocialista Párt frakcióvezetőjének kérésére a számára fontos területeken mégsem zárj ák be a vonalakat? Ezek szerint nincs más feladat, mint hogy a szakértő kormány szakértő miniszteréhez Mesterházy frakcióvezető úron keresztül kell eljuttatni kérésünket, és akkor talán meghallgatásra talál. Egyszerűen nevetséges, miniszter úr! Nevetséges, mint ahogy a KörmendZalalövő vonal bezárásának gondolata is az. A recept a szokásos: olyan menetrendeket készítettek, amelyekhez nincs megfelelő csatlakozás. A vasúti körülmények egyébként is ismertek, tehát egy tudatosan fejlesztés nélkül hagyott vonalo n közlekedő, egyébként semmilyen csatlakozási lehetőséget nem biztosító vonal bezárásán akarnak sajnálkozni, mondván, higgyük el, nem éri meg az üzemeltetés. Persze hogy nem, tisztelt miniszter úr! Európához hasonlóan fejleszteni kellene. Olyan menetrendet kell készíteni, amely kiszolgálja az utazóközönség érdekét. A ZalalövőKörmend 22. számú vasútvonal személyközlekedésének megszüntetése újabb csapást jelentene a térségben élők tízezreinek. (14.50) Az itt élő állampolgárok úgy érzik, megint szűkíteni akar ják mozgásterüket, hiszen a vidéken élők használják leginkább a vasúti közlekedést. Most majd csak a busz marad, ami lényegesen jobban kitett az időjárási viszonyoknak, balesetveszélyesebb, és a környezetre gyakorolt hatása is károsabb. Az is jogos kérdésk ént vetődik fel, hogy milyen hatása lesz a munkanélküliség alakulására a sok ezer ember mozgását érintő vonalbezárás. A 22. szakasz választókerületem második legnagyobb települését érinti. Kérdezem a tisztelt miniszter úrtól: mit tanácsol az itt élő embere knek, mivel járjanak munkába, ha önök bezárják a vasutat? Pontosan mekkora megtakarítást remélnek a KörmendZalalövő vonal bezárásától? Mikor és milyen értékben végeztek ezeken a szakaszokon utoljára fenntartási, fejlesztési beruházást? Ön szerint meg tude maradni ez a vasútvonal, ha egy szocialista képviselőtársamat ráveszem, hogy járjon közben a minisztériumnál? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiban. - Hónig Péter szólásra emelkedik.) ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó) : Újra megadom a lehet őséget Hónig Péter miniszter úrnak, parancsoljon! Működnie kell a mikrofonnak. HÓNIG PÉTER közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném először is megosztani önnel azt a t apasztalatot, hogy a korábbi években bezárt vasútvonalakkal kapcsolatban