Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 9 (240. szám) - Dr. Dávid Ibolya (független) - a miniszterelnökhöz - “A kormányhivatal hozzájárulása nélkül nem indulhatnak el az új pártrádiók. Mit tesz ön, miniszterelnök úr?” címmel - ELNÖK (dr. Katona Béla): - DR. DÁVID IBOLYA (független):
2386 előlegkifizetésre kerül sor. Jelentős azoknak az elvárásoknak a csökkentése mind papírmunkában, mind pedig garanciális kötelezettségekben azért, hogy világgazdasági válság hatásainak csökkentése érdekében például a kis- és középvállalkozások számára ezen forrásokhoz való hozzáfé rés minél kedvezőbb legyen. A kifizetések jelentős gyorsítása történt az említett biztosítékok csökkentése mellett. Azt is el kell hogy mondjam, mindaz, ami ehhez még hozzátartozik, hogy az intézményrendszerünkben bevezetésre került, hogy amennyiben az int ézményrendszer hibájából késedelem következik be, akkor késedelmi kamatot fizetünk a támogatott, kedvezményezett pályázó számára. Összességében véve tehát, a nem egészen két teljes naptári év értékeléséről elmondhatom önnek, hogy a 2013ig odaítélhető 7000 milliárd forintnyi támogatás 70 százalékáról már szakmapolitikai döntés született, tehát 5000 milliárd forintról, a 40 százalékáról projektszintű kötelezettségvállalás, szerződés született, és a teljes keret 34 százalékáról pedig konkrét szerződés születe tt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Összességében véve zajlik a megfelelő kivitelezés. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Katona Béla) : Köszönöm szépen. Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae a választ. NÓGRÁDI LÁSZLÓ (KDNP) : Tisztelt Államtitkár Úr! Ezek a számok a statisztika szintjén jól mutatnak, mégsem tudom válaszát elfogadni. Az élet az, hogy lassan egy éve tart a pénzügyigazdasági válság, és a kis- és középvállalkozá sok hiába várják az ígért segítséget. Egy konkrét példa: 2007ben kiírt pályázaton magyar befektető kért Lentiben tervezett szálloda építéséhez támogatást. A 2008. februárra halasztott beadási határidő után 2008. november végén került sor a pályázat elbírá lására, és csak 2009 áprilisában került sor a támogatási szerződés megkötésére. Közben a 2007ben megállapított hitelkamat évi 126 millió forintról évi 285 millió forintra, több mint a duplájára emelkedett, így a mai napig is bizonytalan az elnyert támogat ás és a tervezett beruházás sorsa. Tisztelt Államtitkár Úr! Tegyenek meg mindent, hogy Magyarország egyetlen fillért se veszítsen el a rendelkezésre álló európai uniós forrásokból. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Katona Béla) : Köszönöm szépe n. A képviselő úr nem fogadta el a választ, ezért most megkérdezem az Országgyűlést, elfogadjae az államtitkár úr válaszát. (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 186 igen szavazattal, 154 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a választ elfogadta. (14.20) Dr. Dávid Ibolya (független) - a miniszterelnökhöz - “A kormányhivatal hozzájárulása nélkül nem indulhatnak el az új pártrádiók. Mit tesz ön, miniszterelnök úr?” címmel ELNÖK (dr. Katona Béla) : Dávid Ibolya függetl en képviselő interpellációt nyújtott be a miniszterelnökhöz: “A kormányhivatal hozzájárulása nélkül nem indulhatnak el az új pártrádiók. Mit tesz ön, miniszterelnök úr?” címmel. Az interpellációra a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter úr válaszol. Képviselő asszony, öné a szó. DR. DÁVID IBOLYA (független) :