Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. szeptember 21 (222. szám) - Döntés napirendi ajánlás kiegészítéséről és módosításáról - ELNÖK (dr. Katona Béla):
221 Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre, a vezérszónoki felszólalásokra elnöki jogkörömben terjesztettem elő ajánlásomat. Döntés napirendi ajánlás kiegészítéséről és módosításáról ELNÖK (dr. Katona Béla) : Most a napirend kiegészítésére és módosítására irányuló javaslatokról döntünk. A Fidesz- és az SZDSZfrakciók a napirend megváltoztatására összesen 11 javaslatot terjesztettek elő. Ezekről az indítványokról a szavazási eredmény egyértelmű megállapí tása érdekében a szavazógép alkalmazásával döntünk. Elsőként kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy a Fidesz javaslata alapján kiegészítie az ülés napirendjét a King’s City elnevezésű, Sukoró község külterületén megvalósuló turisztikai projekt létrehozás ával kapcsolatos kormányzati tevékenységet feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló H/10171. számú előterjesztés általános vitájával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 147 igen szavazattal, 181 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett a javaslatot elutasította. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy a Fidesz javaslata alapján kiegészítie az ülés napirendjét a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló T/9379. számú előterjesztés általán os vitájával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 138 igen szavazattal, 193 nem szavazat mellett, 2 tartózkodás mellett a javaslatot elutasította. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy a Fidesz javaslata alapján kiegészítie az ülés napirendjét a termőföldről szóló 1994. évi LVI. törvény módosításáról szóló T/10176. számú előterjesztés általános vitájával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a javaslatot 333 igen szavazattal, 1 nem szavazat ell enében, 1 tartózkodás mellett elfogadta, így az előterjesztés tárgyalására hétfőn este kerül sor. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy a Fidesz javaslata alapján kiegészítie az ülés napirendjét az egyes törvényeknek a nemzeti filmvagyon privatizációját megakadályozó módosításáról szóló T/10020. számú előterjesztés általános vitájával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 143 igen szavazattal, 193 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elutasította. A Fidesz képviselőcsoportja kezdeményezte, hogy ezen az ülésen ne kerüljön sor a polgári törvénykönyvről szóló T/5949. számú előterjesztés záróvitájára és zárószavazására. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés az indítvá nyt 143 igen szavazattal, 191 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy az SZDSZ javaslata alapján kiegészítie az ülés napirendjét a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló T/10016. számú előterjesztés általános vitájával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 14 igen szavazattal, 324 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot nem fogadta el. (14.00) Kérdezem a tisztelt Országgy űlést, hogy az SZDSZ javaslata alapján kiegészítie az ülés napirendjét az egyes törvényeknek az országgyűlési és önkormányzati képviselői, valamint a