Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 20 (234. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DEMENDI LÁSZLÓ (MSZP):
1704 Szintén súlyosan érinti a kistelepüléseket az önhiki megnyirbálása. A televíziónézőknek mondom, hiszen ők tudják, az önhiki azt jelenti, hogy a kötelezően ellátandó f eladatainkra nem kapjuk meg a megfelelő támogatást, és ehhez pályázatot nyújtunk be. Ebből is önök elvettek. (10.40) Nógrádi László képviselőtársam jelezte a többcélú társulások szintén szűkítését. 8 százalékot vettek el abból a társulási normatívából, ame lyet önök kezdeményeztek. Tehát a szocialistaszabad demokrata koalíció mondta annak idején, hogy nagyon fontos, hogy társulásba tömörüljünk, mert bizonyos pénzeszközökhöz, bizonyos dolgokhoz csak ezeken keresztül juthatunk. Önök most az önök által kitalál t dolgot is megnyirbálják. A módosító indítványaimmal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy többen különböző jelzőkkel illették, hogy miket nyújtottunk be önöknek. Úgy látom, azért a képviselőink többsége nagyon átgondolta, hogy az ő választókerületében, az ő településein melyek azok az égető problémák, gondok, amelyekhez nagyon fontos, hogy forráshoz jussunk. Ilyen a választókerületemben Zalalövő település. Az elmúlt három évben nem volt olyan egészségügyi miniszter, akit ne interpelláltam volna ezzel kap csolatban. Mindenki megígérte, hogy Zalalövőn mentőállomás lesz. A mai napig nem indult meg ezzel kapcsolatban semmi. Azt hiszem, ez egy olyan probléma, amelyet nagyon fontos, hogy módosító indítványként önök megszavazzanak. A másik ugyancsak Zalalövőt éri nti, az elkerülő út, amelyet szintén Nógrádi László képviselőtársam már jelzett. Azért fontos, mert olyan kamionforgalom megy át ezen a kisvároson, amely már elviselhetetlen. A harmadik módosító indítványom a bagodi általános iskola, amely központi iskola, és annak a felújítása szükséges. Jelenlegi állapotában nagyon rossz, nagyon csúnya, nagyon fontos, hogy oda is egy kis pénzt juttassunk. Kérem a szocialista képviselőtársaimat, hogy az általam átgondolt módosító indítványokat támogatni szíveskedjenek. Kös zönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megadom a szót Demendi László képviselő úrnak, MSZP. DEMENDI LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 2010. évi költségvetés részletes vitájá ban a magunk részéről nem tudjuk támogatni azokat a javaslatokat, amelyek az FVM fejezetétől, a tárcától további forrásokat vonnának el. Ennek az az egyszerű oka, hogy a közös felelősségvállalás jegyében úgy gondoljuk, hogy a tárca elment addig, ameddig el mehetett. Éppen ezért mindazok, akik erre vonatkozóan adtak be módosító indítványt, erre számíthatnak. Ugyanakkor szeretném jelezni, hogy az azért nem teljesen fedi az igazságot, hogy egyetlenegy módosító indítványát nem támogatja a kormánypárt az ellenzék nek. A mezőgazdasági bizottságban több olyan ellenzéki módosító indítvány volt, amelyet támogattunk. Persze, föl lehet tenni a kérdést, hogy meg vagyunke így ezzel elégedve és elegendőe ez. A helyzethez igazodóan sokkal több pénzt valóban fontos dolgokra , működésre és fejlesztésre is el tudnánk költeni mi magunk is, de ennyi van és nincs több. Föl lehet tenni a kérdést, hogy valóban ez a költségvetés mennyire biztosítja azokat a feltételeket, amelyek a képviselők egyéni körzeteiben megvalósuló feladatok m egvalósulását elősegítenék. Hadd beszéljek én a saját példámról, hogy a SzabolcsSzatmárBereg megyei nagykállói választókörzetben mit biztosít ez a költségvetés. Azt, hogy az M3as autópálya továbbépülhet, annak a feltételeit biztosítja, hogy Levelek, Apa gy, Magy, Nyírtét, Napkor, Nagykálló lakosai a 41es utat kiváltva, ezt követően biztonságosan közlekedhetnek. Biztosítja azt a lehetőséget, hogy a térségi elérhetőség programjában azoknak az önkormányzati és egyéb, a Közút által kezelt közutak felújítása valóban a térségi elérhetőséget biztosítja. De valóban az ott élő embereknek azt a feltételt