Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 19 (233. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - PETTKÓ ANDRÁS (független): - ELNÖK (Mandur László):
1623 érdemelnén ek még többet, és nagyon szívesen vennék részt egy olyan vitában, amikor 7 százalék többletről folyna az eszmecsere, hogy kinek jusson több, kinek jusson kevesebb. (Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) De azt egészen egysz erűen nem tudom elképzelni, hogy nem érthető meg az, hogy amikor a hiányt osztjuk, akkor sajnos ilyen szempontokra nem lehetünk tekintettel; hol a ló egyik oldalán vagyunk, hol a másikon. Mert én is természetesen mindig amellett érvelek, hogy fontosak a no nprofit szervezetek, amelyek közfeladatot látnak el, de azért a közfeladatokat alapvetően az állami és önkormányzati intézmények látják el, és rájuk is figyelni kell. És amit a működésről mond, egyébként nagyon lényeges d olog az NCAban. Az NCA ugyanis kerettörvény. Azt mondja, hogy működési támogatásokra kell minimum a 60 százalékát fordítani, ez most hetvenvalamennyi, amit erre fordítanak. Ott van a nemzeti civil alapprogram tanácsánál a lehetőség, hogy épp erre a költs égvetési helyzetre tekintettel emelje meg, mondjuk - ezt nem mondhatjuk mi nekik, természetesen, de a lehetőség benne van a költségvetésben , hogy ők is a forráshiányra tekintettel, a működési pályázatokra adjanak több pénzt, és akkor a működés benne van a rendszerben, egy fillérrel sem rövidül meg. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kettő percre kért szót Pettkó András képviselő úr. Öné a szó, parancsoljon! PETTKÓ ANDRÁS (független) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Még mindig a 71. pont és annak elfogadása mellett szeretnék érvelni. Értem a Horn Gábor képviselőtársam által elmondottakat, hogy ő maga mint az SZDSZ képviselője, miért nem támogatja ezt a módosítási javaslatot, de szeretné m Horn képviselő úr figyelmét fölhívni arra, hogy például Béki Gabriella, aki annak idején ennek a törvénynek a megalkotását támogatta, maga is többször úgy érvelt a vitában - és a mostani vitában is, azt gondolom, ugyanúgy érvelne, ahogy én érvelek , hog y abban az esetben, ha a 71. pontot elfogadják, akkor több jut a nemzeti civil alapprogram számára. Márpedig ha több jut a nemzeti civil alapprogram számára, akkor több jut azon kicsi, vidéki kistelepülésen levő szervezetek számára, amelyek helyben tudják megoldani a problémákat. Azt gondolom, hogy az NCA egyik legfontosabb célja és legfontosabb célkitűzése az volt, hogy a kicsi szervezeteket próbáljuk meg megtámogatni. Ezek a kicsi szervezetek azok, amelyeknek nincs fizetett pályázatírójuk, ezek a kicsi sz ervezetek azok, amelyek az NCA támogatásaiból élnek abban a tekintetben, hogy működési, hiszen a programtámogatásokra egy néptánckör vagy dalárda, vagy bármilyen más, kis helyi szervezet a helyi önkormányzattól a programjára megkapja a támogatási összeget. Ha most elvesszük ezt a 700 millió forintot, akkor ez azt fogja jelenteni, hogy a kis szervezetektől is arányosan elveszünk több száz millió forintot. Ezért próbálok érvelni, és értem, amit a képviselő asszony mond, hogy persze válság van, persze, én ezt megértem, ettől a dologtól függetlenül azt gondolom, hogy ha nem találjuk meg a megoldást arra, hogy az NCAnak visszaadjuk ezt a támogatási összeget, akkor az fog bekövetkezni, hogy még több kis szervezet fog megszűnni, még több nagy szervezet fog összeme nni kis szervezetté, hiszen nem tudják kifizetni a fűtésszámlájukat. Természetesen - még egy záró gondolat - igaza van Horn Gábornak: akkor volna jó, ha egy olyan társadalomban élnénk, ahol az állampolgárok, a civil egyesület tagjai saját maguk el tudnák t artani az egyesületüket. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) De sajnos, azt gondolom, ez a társadalom még nagyon messze van Magyarországon. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) :