Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 19 (233. szám) - A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2009. június 15-ei ülésnapján elfogadott “A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról” szóló törvény záróvitája és zárószavazása - KATONA KÁLMÁN, a környezetvédelmi bizottság előadója: - ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó): - SZIRBIK IMRE (MSZP): - ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó):
1600 KATONA KÁLMÁN , a környezetvédelmi bizottság előadója : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága megvitatta a törvényjavaslatot és a köztársasági elnök úr átiratát, é s a bizottság 2009. május 25ei állásfoglalását, amely megegyezett a köztársasági elnök úr álláspontjával, ismét elfogadta, és a törvénytervezetet általános vitára alkalmatlannak tartotta, mégpedig azért, mert úgy látjuk, hogy a törvény nem gondoskodik kel lően arról, hogy kellő szakmai alapok mentén szülessen meg a döntés. Arról van szó, hogy a termálvizet vissza kell sajtolni (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) vagy nem kell visszasajtolni. A köztársasági elnök úr úgy fogalmazott, hogy a kormánynak nincs átfogó, hatásvizsgálattal alátámasztott, komplex szabályozási terve erre az esetre. Az lenne a környezetvédelmi bizottság javaslata, hogy akkor térjünk vissza erre a lehetőségre, amelyet egyébként a bizottság általánosságban nem vet el, csak úgy gondoljuk , hogy megfelelő szakmai alapok nélkül igazságtalan döntések születhetnének. Ezért beadtunk egy módosító indítványt az eredeti állapot visszaállítására. Bizottságunk azt javasolja, hogy aki a visszasajtolással kapcsolatosan elkészíti a visszatápláló kutat, ennek a költségét leírhassa a vízkészletjárulékból, ez lenne a megfelelő megoldás. Ezért kérem a tisztelt Házat, hogy a környezetvédelem és az igazságosság érdekében a környezetvédelmi bizottság módosító indítványát támogatni szíveskedjen. Köszönöm a figy elmet. (Taps a függetlenek soraiban.) ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó) : Köszönöm a képviselő úr hozzászólását. Most megadom a lehetőséget a képviselői hozzászólásokra. Kérdezem képviselőtársaimat, kíváne valaki élni a hozzászólás lehetőségével. (Senki nem jelentkezik.) Nem látok erre igényt a képviselők részéről. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, így a záróvitát lezárom. Megkérdezem Szirbik képviselő urat, kíváne reagálni az elhangzottakra. Igen, a képviselő úr jelezte. Parancsoljon, képviselő úr! SZ IRBIK IMRE (MSZP) : Igen, egy rövid reagálás, hogy miért most kérem a törvényalkotást. Tisztelt Képviselőtársaim! Elfogadva a környezetvédelmi bizottságnak azt a hosszú távú gondolkodását, amelyet az elnök úr ki is fejtett, azt kell mondjam, hogy a magyar m ezőgazdaság számára most szükséges a döntés, hisz most dőlnek el azok a pályázatok, amelyek alapján a fejlesztés kérdéseiben egyáltalán állást foglalhat, és ezáltal a magyar mezőgazdaság versenyképességéről szó lehet. Másrészt a törvény nem nyitja ki a tel jes termálvagyon fölött ezt a lehetőséget, hanem csak azoknak az agrárlehetőségeknek, amelyek szeptember 30áig üzemelési engedéllyel és ezáltal valós termeléssel rendelkeztek. Úgy gondolom, hogy a környezetvédelmi veszély kicsi, az agrárágazat felé viszon t a döntés nagy értékű. Ezért kérem, hogy most foglaljanak benne állást. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.) ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a módosító javaslatokról fogunk dönteni. Az előterjesztők a T/9194/13. számú ajánlás 2. pontjában szereplő indítványt támogatják. (17.50) Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy ennek elfogadása kizárja a további módosító javaslatokat. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy elfogadjáke a támogatott in dítványt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatot 187 igen szavazattal, 150 nem ellenében, 19 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvényt az iménti módosítás mellett. Kérem képviselőtársaimat, szavazzanak! (Szavazás.)