Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 19 (233. szám) - Nógrádi Zoltán (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Már a 2011. évi magyar EU-elnökség is válságban van?” címmel - ELNÖK (dr. Katona Béla): - NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz):
1554 Egyébként ebből összesen 5 milliárd forint bevétel keletkezik az idén. Szeretném megemlíteni, hogy az az adósávemelés, amelynél most megemeltük július 1től visszamenőleges hatállyal az adósávot, az 46 milliárdos többletet hagyott a családoknál. Természetesen a gyermekes családoknál is. Jövő évtől pedig az a helyzet, hogy a családok, immár az adózók nem egészen 10 százaléka fog a magasabb adókulcs szerint adózni. Tehát ez azt jelenti, hogy a 91 százalék ot ez az intézkedés semmilyen módon nem érinti. Tehát az tudom mondani, hogy jó hírem van az ön ismerőse számára, mert nagy valószínűséggel ő a négy gyermeke után ugyanannyi családi pótlékot fog kapni - háromszor annyit egyébként, mint tíz é ve, ami azért nem kevés , és ilyen módon nem fog magasabb adóterhet viselni. Hacsak nem tartozik abba a körbe, hogy 5 millió fölött van az éves jövedelme, de az pedig, azt gondolom, jelentősnek minősül. Nagyon bízom benne, hogy a képviselő urat meggyőztem , és elfogadja a válaszomat. Elnök Úr! Köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Katona Béla) : Köszönöm szépen. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae a választ. HARRACH PÉTER (KDNP) : Engedjen meg egy rövid választ az elhangzottakra. A családi pótlékot két rétegnél a polgári kormány emelte: a fogyatékosoknál radikálisan, illetve a legszegényebbeknél, amely 800 ezer gyermeket érintett. Az önök intézkedése viszont a dolgozni nem akaró réteg jövedelmét nem változtatja, és az önmagukért te nni akarók jövedelmét jelentősen csökkenti. Úgy gondolom, hogy minden intézkedés mögött egy társadalomkép áll; az önök társadalomképéhez, úgy látszik, a munka becsülete nem tartozik hozzá. Természetesen nem tudom elfogadni a választ. Köszönöm. (Taps a Fide sz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Katona Béla) : A képviselő úr a választ nem fogadta el. Megkérdezem az Országgyűlést, elfogadjae az államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlé s 193 igen szavazattal, 153 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett az államtitkári választ elfogadta. Nógrádi Zoltán (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Már a 2011. évi magyar EUelnökség is válságban van?” címmel ELNÖK (dr. Katona Béla) : Tisztelt Képviselőtársaim! Nógrádi Zoltán, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a pénzügyminiszterhez: “Már a 2011. évi magyar EUelnökség is válságban van?” címmel. Az interpellációra a miniszterelnök úr megbízásából, a téma sze rint feladat- és hatáskörrel rendelkező Balázs Péter külügyminiszter úr helyett Szabó Vilmos államtitkár úr fog válaszolni. Öné a szó, képviselő úr. NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr ! Nagyon sajnálom, hogy a miniszter urak közül senki nincs bent, aki erre a kérdésre válaszolna, hiszen abban egyetérthetünk, hogy a 2011es elnökség óriási lehetőség Magyarország számára, és ennek sikerét nem veszélyeztethetjük azzal, hogy a szükséges fel tételeket nem biztosítjuk kellő körültekintéssel. A jól befektetett pénz ugyanis itt valójában sokszorosan megtérülhet. Ezért volt megdöbbentő szembesülni az önök által benyújtott költségvetési tervezettel.