Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 13 (232. szám) - Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről szóló jelentés, valamint az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - BODÓ IMRE (Fidesz):
1486 kisebb folyó szeli át, és sajnos ezek a felszíni vizek, belépve az országba, úgy hagyják el országunk területét, hogy annak a vízmennyiségnek csak töredékét használjuk fel, hol ott, ha csak az idei évet szemléljük is, akkor - leszámítva az utóbbi napok csapadékát - hónapokra kell visszatekintenünk, hogy fellelhető legyen a meteorológiai térképen az eső mint olyan. Ezért az öntözés szükségessége és a csatornahálózatok rendbetétele szerintem országos, központi, kormány által koordinált és kormány által közpénzekből finanszírozott feladatként kell hogy a későbbiekben megjelenjen. A tanács is arra hívja fel a figyelmet, hogy amit az elmúlt években, majd a közel elmúlt é vtizedben nem sikerült ai, az, úgy fogalmaz, ma is örök érvényű. Ha az induló gondolataimból indulok ki, hogy a magyar mezőgazdaság segített az országunk gazdasági helyzetén, és ezért nem lettünk mínuszosak, akkor milyen eredményt érhettünk volna el, ha a gazdák, legyenek azok egyéni vagy társas vállalkozók, használhatták volna a felszíni vizeket, és a meglévő csatornahálózatot - amely sajnos ma már nem tölti be szerepét - lehetett volna akár öntözésre, akár magas folyóvízállások mellett a vízszintek csökke ntésére használni. Ma, mint említettem, négy tulajdonosa van a csatornahálózatoknak, és sajnos a négy tulajdonos összessége nem tud felmutatni olyan eredményt, amely kívánatos lehetne a mezőgazdaság szempontjából. A gazdák ugyan hektáronként a víztársulato knak fizetik az adók módjára behajtható hozzájárulást, amely a mi térségünkben 1200 forintot tesz ki hektáronként. Ez megítélésem szerint a jelen állapothoz, a jelen szolgáltatás mértékéhez sok, egy későbbi fejlődés üteméhez viszont valószínűleg kevés. De itt, azt gondolom, hogy olyan problémákkal találkozhatnánk, ha ez a tétel emelkedne, mint amit Demendi képviselőtársam mondott, hogy az agrárgazdaságban ma az a jellemző, hogy az agrártermékek ára zuhan. Ez is fölvet egy nagyon komoly kérdést, tisztelt kép viselőtársaim, hogy hogyan lehet az, hogy az élelmiszerszűke világban, amikor a termés jó esetben csak, mondjuk, a fele egy elvárható terméseredménynek, akkor az árak mégis valahol egy 50 százalék körüli, a környéki szinten próbálnak beállni. Én azt gondol om, hogy a mezőgazdaság egy olyan ágazat, amely igenis kell hogy központi szerepet kapjon, és kell hogy ráirányítsa a figyelmét a társadalomnak, hogy a mezőgazdaság semmi mással nem helyettesíthető ágazat. Egy nemzetnek, egy országban élő lakosságnak itt l ehet megtermelni a mindennapjaihoz szükséges élelmiszert. Nem mellékesen, ez az élelmiszer, ha hazai pályán van megtermelve, akkor valószínűleg a termelési folyamat végigkövethető lenne, és nem olyan botrányok öveznék a magyar agrárgazdaságot, mint ami öve zte az elmúlt években; gondolok itt elsősorban a bizonytalan eredetű élelmiszerek behozatalára. Ezért, ha a termelést hazai pályán folytathatná a magyar gazda, a társas vállalkozó, akkor ezek a problémák kiszűrhetők lennének. Mindemellett még egy másik érv et is szeretnék felhozni, ez pedig a foglalkoztatáspolitika. A vidéki lakosság ma elvesztette teljes egészében a lába alól a talajt, mégpedig abban az értelemben vesztette el, hogy a vidéki lakosság ma egy céltalan közösséggé vált. Akinek van egy pici szer encséje, az bemegy a városba, és ott keres magának munkahelyet, akinek viszont nincs, gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy vidéken ma nem tesz mást, mint vegetál. Holott, ha a mezőgazdaság virágozhatna, márpedig miért ne virágozhatna, nem hiszem, hogy mi rosszabbak vagyunk bármely más nemzetnél, amely mondjuk, jó mezőgazdaságot csinál saját országában; ha a mezőgazdaság virágozhatna, akkor a vidéki lakosság megtalálhatná a mindennapi megélhetéséhez szükséges bevételi forrást, ezáltal nem kellene beingázni a városba, és a városi lakosság elől nem foglalna olyan munkahelyeket, amelyeket most bizony elfoglal, és ezáltal a munkanélküliség is országos szinten jelentős mértékben csökkenhetne. Én azt gondolom, hogy Magyarország az elmúlt ciklusokban azért jutott o da, ahová jutott, mert - a képviselőtársaim és az általam elmondott és a tanács által leírt gondolatokat összefűzve - a mezőgazdaságot koncepciótlanság és sodródás jellemezte. Én azt gondolom, hogy közös erővel ki kellene nekünk törni ebből a sodródott áll apotból, és olyan irányt kellene vennünk, amely megmutatná a magyar mezőgazdaság kitörési pontjait. Én itt elsősorban a vízgazdálkodást említettem, természetesen sok más területtel is lehetne foglalkozni, de úgy gondolom, hogy ez az az
