Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 9 (230. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA (MSZP): - ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
1282 ponton kifejezetten kedvező szabályrendszerváltozást tartalmaz a benyújtott javaslat. Hisz en, ha megnézzük azt, hogy a közszférában alkalmazott ösztöndíjasoknál a továbbfoglalkoztatásra pályázat nélkül ad lehetőséget, akkor ez, azt gondolom, kedvező. Ugyanolyan fontosnak tartom a Bibó közigazgatási ösztöndíj törvénybe emelését. Ellentétben Babá k képviselő úrral, aki itt a béren kívüli juttatások rendszeréről beszélt, szerintem kifejezetten jó az, hogy a köztisztviselők számára egy világos, átlátható szabályrendszert alkotunk, és meglehetősen nagy a mozgástér, az illetményalap háromszorosától egé szen a tizenötszöröséig tarthat. (Babák Mihály: Több pénz nincs mellette, Keller!) Én azt gondolom, hogy mindenki meg fogja tudni teremteni a lehetőségeihez képest, lesz annyira találékony képviselő úr is, hogy a saját köztisztviselőinek a polgármesteri hi vatalban tudja biztosítani, meggyőződésem, hogy nem a háromszoros, hanem inkább a tizenötszörös felé a nagyságot. És fontosnak tartom azt is, hogy törvényi alapot teremt a közigazgatási mesterképzéshez. (13.10) Az államháztartási törvény módosításáról hoss zan lehetne beszélni. Én azt tartom kiemelendőnek, fontosnak, hogy például aki nem teszi közzé a közérdekű adatokat, amiről mostanában nagyon sok szó volt, az addig nem kap támogatást. A helyi önkormányzatok számlavezetési lehetősége, amit megteremt tulajd onképpen a törvény a Kincstár által, szerintem ez is egy fontos előrelépés, éppen az önkormányzatok érdekében. Azt pedig nem is értettem, hogy Babák képviselő úr miért kifogásolja a kincstárnoki funkciónak a törvényi rendezését, hiszen az a legjobb, ha nem csak magát a funkciót hozzuk létre, hanem körbeírjuk a lehetőségeit is. (Babák Mihály: Nem értetted meg, miről beszéltem!) És egy nagyon fontos törvényi szabályozásra szeretném felhívni a figyelmet: az önkormányzatok számára rendeletileg kell rögzíteni a h iány vagy többlet összegét, és ezen túlmenően pedig - amit nagyon fontosnak tartok - a hiány külső, illetve belső finanszírozásának módját. A szociális igazgatásról szóló törvényhez annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy nagyon jó az az irány, amit az “Út a mun kához” programban kijelölt a kormány, illetve a parlamenti többség. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy azokat a tapasztalatokat hasznosítsuk, és azokat a korlátokat érvényesítsük, amelyek a finanszírozás szempontjából fontosak. És Babák képviselő úrnak szeretn ém mondani (Babák Mihály: Hallgatom!) , hogy az egyházi fenntartású intézményekkel kapcsolatban szó sincs arról, hogy itt valamilyen egyházellenesség érvényesülne (Babák Mihály: Meg diszkrimináció!) , hanem tisztességes szabályrendszert próbálunk ezen a terü leten is alkotni. Volt szerencsém megtapasztalni egyébként azt a saját választókörzetemben, akkor még polgármesterként, hogy a civil szféra a kedvezőbb finanszírozás érdekében nem a történelmi egyházak irányába, hanem nem mondhatom a nevét, de egy olyan, M agyarországon szinte jelen sem levő egyház irányába vitte a tulajdonos, csak azért, hogy egy jobb finanszírozási lehetőséget kapjon. (Babák Mihály: Ugyan, menjél már!) Bizony! A közoktatásról szóló törvényben szerintem fontos, hogy a szűkülő forrásokhoz az alapfokú művészeti oktatás új rendjét hozzáigazítsuk. A gyermekvédelemről szóló törvénynél pedig szeretném kiemelni azt, hogy az otthonteremtési támogatás a korábbi 2425 év helyett most már 30 éves korig igényelhető, és könnyebb lesz a családi napközi lé tesítése is, tisztelt képviselő úr. (Babák Mihály: 50 százalékát ellopják!) Az állami vagyonról szóló törvénynek a módosítása pedig azt a nagyon fontos kérdést rendezi most már végre, amivel én magam is egyébként államtitkárként szembesültem, hogy nagyon n ehéz a vagyontanács stratégiával kapcsolatos elgondolását elfogadni a kormány által; a jelenlegi törvényi környezetben meggyőződésem szerint ez most sokkal jobban lesz szabályozva, mint ahogy a jelenleg hatályos törvényben van. Még egy dologra szeretnék cs ak utalni. A normatíva megváltoztatására még a vita elején volt utalás, hogy miért, hogyan van az, hogy most egy tanévre szól a finanszírozás, és januártól pedig más