Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. szeptember 15 (221. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - JAKAB ISTVÁN (Fidesz):
108 Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr, Főtisztelendő Rendfőnök Úr - bocsánat, Tartományfőnök Úr! Szeretném megköszönni frakcióvezető úr megemlékezését, és azt, hogy elhozta ma a z Országgyűlésbe a magyarországi ferencesek üzenetét, azt a szellemiséget, amit a ferences rend a világban és Magyarországon szolgál, mert úgy van, ahogy frakcióvezető úr említette: Assisi Szent Ferenc élete, szelleme példaértékű nemcsak a katolikus közöss ég és nemcsak a tágabb értelemben vett keresztény közösség, hanem a világ és azt gondolom, hogy Magyarország minden polgára számára is. (9.30) Hiszen az a szellemiség, amelyik az evangélium hirdetését, a szegényekkel és elesettekkel való foglalkozást, a természetközeliséget hirdeti, amelyik nemcsak beszél a szegénységről, de hétköznapjaiban is vállalja, az a szellemiség, amelyik az evangélium üzenetét az egyszerű emberekhez az egyszerű emberek nyelvén viszi el, de amelyik ugyanakkor a mag as kultúrában, a tudományban is maradandót alkot, nos ez a szellemiség olyan, amelyikre mindannyiunknak nagy szüksége van, az egész országnak, s hozzáteszem, talán nekünk, az ország vezetésével ideiglenesen megbízott képviselőknek, minisztereknek, államtit károknak, államférfiaknak is. Képviselő úr emlékeztetett arra minket - fontos, hogy ezt emlékezetünkbe idézzük , hogy a ferences barátok, ahogy a népnyelv nevezi őket, az elmúlt nyolcszáz évben a magyar nép minden történelmi fordulatában, minden nehézségé ben ott álltak a hívek és az ország mellett, szolgálták a hívőket, szolgálták a katolikus egyházat, s ami legalább ennyire fontos, szolgálták az evangélium üzenetét, és szolgálták az országot és az ország lakóit. Ezért mindannyian köszönettel tartozunk nek ik, köszönettel tartozunk az elmúlt nyolcszáz év ferenceseinek, és köszönettel tartozunk a rendben ma dolgozó szerzeteseknek, világi segítőiknek, köszönettel tartozunk annak a szellemiségnek, amelyet ma hoznak ennek az országnak. S hogy egy kicsit beszélje k a saját területemről, az oktatás területéről is: azokban az években, amikor az állam szabályai és akarata nagyon nehéz helyzetbe hozta Magyarországon a vallásos oktatást, akkor mindannyiunk számára példaértékűek voltak azok az intézmények, amelyeket a ne héz körülmények között fenntartott a ferences rend, azok az intézmények, amelyek bebizonyították, hogy az emberközeli nyitott intézmény, iskola és a keresztény nevelés nemhogy nem zárja ki egymást, éppen ellenkezőleg, összetartozik és erősíti egymást. Még egyszer megköszönöm képviselő úr felszólalását, megköszönöm tartományfőnök úrnak és a ferences rend képviselőinek, hogy ma itt vannak velünk az Országgyűlésben, megköszönöm azt a munkát, amit mindannyiunkért végeznek, és azt kívánom, hogy ez még soksok év ig folytatódjon így tovább. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Jakab István frakcióvezetőhelyettes úr, Fidesz: “Látlelet 2009ben a vidékről, a mezőgazdaságról” címmel. Képvise lő urat illeti a szó. JAKAB ISTVÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ősz a betakarítás és az új élet kezdetére is lehetőséget ad, de ahhoz, hogy valóban örülhetünke a termésnek, hogy valóban vane esélyünk az új élet indítására, legal ábbis jó szívvel, el kell készítenünk egy látleletet. Mi ezt megtettük. Meg kell néznünk, hogy milyen is ma a magyar vidék, milyen is ma a magyar gazdák, a mezőgazdaságból élők helyzete, állapota. Vonatkozik ez családokra, vállalkozásokra, nagyüzemekre egy aránt. Azt kell mondjuk, hogy 2009 egy hihetetlenül nehéz esztendő volt, a fagy, az aszály, a jég- és viharkárok nagyon nagy gondot okoztak. Volte lehetőség a károk enyhítésére? Azt kell mondjuk, hogy majd egyfajta terv készül, de érdemi kárenyhítés, ér demi, a túlélést, az új élet kezdetét biztosító - elsősorban az őszi vetésekre gondolok - intézkedésekre nincs remény, legalábbis a termelők többsége számára.