Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 16 (196. szám) - Lengyel Zoltán (MDF) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Az Unió szorításában?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor):
829 növekedéssel számolt , ahhoz képest 800 milliárd forintos kiadáscsökkentésre tettünk intézk edéseket. Ezek megvalósult intézkedések. Nincs arra idő, hogy ezeket most tételesen elmondjam, de a benyújtott változathoz képest egy következő költségvetési változat 183 milliárdot vett le, utána egy következő módosító indítvánnyal 400 milliárddal korrigá ltuk vissza - emlékezzen Veres pénzügyminiszter úr korrekciós javaslatára , és most, februárban pedig 234 milliárddal; ez több mint 800 milliárd forint, amivel csökkentettük a kiadásokat. Köszönöm, elnök úr. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, államti tkár úr. Lakos Imre képviselő urat viszontválasz illeti meg. LAKOS IMRE (SZDSZ) : Köszönöm szépen a válaszát, államtitkár úr. Valóban, ha normális helyzetről beszélnénk, egy olyan világról, amikor egy kormány is normális körülmények között tud működni, akko r talán ezek az intézkedések a maguk nemében, ez az intézkedéscsomag jót tenne a gazdaságnak. De ma azt azért látjuk - ahogy A tanú című filmben is fogalmaztak , hát a nemzetközi helyzet fokozódik. Olyan helyzetben vagyunk, amikor ezek az intézkedések már adott esetben későn jönnek, vagy kevesek is. 2008 októbere óta az az érzése az embernek - nemcsak érzése, hanem tapasztalata is , hogy követő rendszerben működik a kormány, mindig valamit követően tesz, és nem megelőzően, és nem tudja azt az eseménysoroz atot olyan módon követni az intézkedéseivel, amilyen módon most az események súlya, nagysága ezt megkövetelné. Megint csak idéznék Bajnai miniszter úr egyik nyilatkozatából - mert ma ez egy kellemes olvasmány volt számomra (Az elnök a csengő megkocogtatásá val jelzi az időkeret leteltét.) , és talán a kormány gondolkodásában is benne lehet és benne kellene hogy legyen , azt a mondatot, hogy vagy mi kezeljük a válságot, vagy a válság kezel minket, és ebben igaza van. Köszönöm. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha úgy fogalmaz, hogy követő jelleggel megyünk az események után, akkor ez igaz az e gész világra. Hogyha megnézzük, hogy ősszel akár az Európai Unió, akár más elemzők hogyan látták a világ, benne Európa fejlődését, 2009es fejlődési lehetőségét, akkor egész más számokat fogalmaztak meg, mint például már most februárban. Ilyen szempontból persze sajnálatos a helyzet, de ne haragudjon, akkor, amikor egységesen azt látjuk, hogy mondjuk, 1 százalékkal fog Magyarországon a GDP csökkenni, és erre tervezünk, és csak azért, hogy a versenyfutásban a kormány is részt vegyen, még nagyobb számokat mon djunk, miközben mindenki nagyjából ezzel tervez, úgy gondolom, ez nem indokolt. Most egy 33,5 százalékos csökkenéssel terveztük az előttünk álló esztendőt; nagyon reméljük, hogy ez tartható lesz. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Lengyel Zoltán (MDF) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Az Unió szorításában?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) :