Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 16 (196. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP):
803 A másik pedig a reformpolitika melletti elszántság. Emlékezzünk vissza, hogy elődeink - akik között jó néhányan voltak a ’48as szabadságharc és forradalom vezetői között nemesi származásúak - hogyan mondtak le előjogaikról, kiváltságaikról azért, mert a haza szolgálatába kívánták állítani a polgári fejlődést. Ma Magyarországon azt kell látnunk, hogy bénult politikai helyzet va n, a társadalmi és gazdasági válság miatt is. Nem tudjuk, a politikai élet szereplői nem tudják megtenni azokat a lépéseket, amelyek elegendőek lennének ahhoz, hogy olyan összefogás alakuljon ki ebben az országban, amely sikerre viheti a reformpolitikát. N ézzük csak meg, kedves képviselőtársaim, hogy tegnap a beszéd alkalmával például a Fidesz elnökétől olyan gondolatokat hallottunk, amelyek egyértelműen arra utaltak, hogy a Fidesz nem teszi világossá, nem hozza az ország tudomására azt a programot, amely m ellé támogatást kér. Ha a történelmi párhuzamot vesszük elő, akkor - gondoljunk csak bele - ez olyan lenne, mintha annak idején Petőfiék a 12 pontot nem fogalmazták volna meg, mondván, előbb a hatalmat akarjuk, és utána fogalmazzuk meg a programunkat. De, tisztelt képviselőtársaim, azt látjuk, hogy a kormány oldaláról is bénultság van. Bár a kormány benyújtotta a programját, a javaslatait az elmúlt héten a parlament elé, de ez a program nem elfogadható, nem elegendő. (13.40) Ma Magyarország számára, ami ele gendő, az egyértelműen az, hogy oda kell állnunk a Reformszövetség által képviselt javaslatok mögé. Mert ha mind a kormányoldalról, mind az ellenzéki oldalról egyértelmű az elköteleződés, akkor van esélye a reformpolitikának, és erre van ma szüksége Magyar országnak. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes úr. Kérdezem, hogy a kormány részéről kíváne bárki reagálni. (Nincs jelzés.) Nem kíván. Tisztelt Képviselőtársaim! Lukács Tamás frakcióvezetőhelyettes úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából, kíván ugyancsak napirend előtt szólni: “A jognak asztalánál” címmel. Öné a szó, frakcióvezetőhelyettes úr. DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, szükséges szólni a tegnapi eseményekről, talán egy kicsit más hangsúllyal (Zaj. - Az elnök csenget.) , mint az előttem lévő szólt. Szükséges szólni a felelős kormányzás minimumáról, mert egy felelős kormány jól tudja, hogy a törvé nyeknek alá van vetve. Egy felelős kormány jól tudja, hogy az emberi jogokat minden eszközzel meg kell hogy védje. Egy felelős kormány jól tudja, hogy nem a hatalom érdekében, hanem az emberek érdekében szükséges kormányoznia; és egy felelős kormány tiszte li az alkotmányosságot, és tiszteli az emberi jogokat. Nagyon sajnálom, hogy képviselőtársam, akit 1990ben még liberális politikusként ismertem meg, nem emeli fel a szavát abban az esetben, amikor őrzővédő kft.kkel láttatnak el közfeladatokat. Ez nem le het kérdés a törvényesség szempontjából, hiszen, idézem az adatvédelmi biztos 2008as jelentését erről az esetről: “Álláspontom szerint azonban komoly alkotmányos aggályokat vet fel az a gyakorlat, hogy egyes állami vagy önkormányzati rendezvények biztosít ását az állam a rendőrség helyett személy- és vagyonvédelmi tevékenységet folytató, úgynevezett őrzővédő magánvállalkozásokra bízza.” Ebben a jelentésében ajánlást is tesz a rendőrségnek, s úgy tűnik, hogy semmit nem tanultak, és ebből az ajánlásból semmi t be nem tartottak. Amikor a híradó képeiben azt látjuk, hogy a csecsemőtejet kívánják elkobozni egy édesanyától, aki a rendezvényre siet, egy őrzővédő kft. tagjai (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból. - Az elnök csenget.) , uraim, úgy látszik, önök már a csecsemőtejtől is félnek. (Taps a KDNP és a Fidesz