Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 10 (195. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - JAKAB ISTVÁN (Fidesz):
685 dolgozun k, annál is inkább, hogy mindkét szervezet online módon láthassa azt, hogy a klienssel éppen mi történik. Szeretném megemlíteni azt, hogy januárfebruár hónapban útmutatókat bocsátottunk ki a települési önkormányzatok, illetve a foglalkoztatási szervezetek számára az eljárásrendekre vonatkozóan. Itt önkormányzati szakembereket, illetve munkaügyi szakembereket is képeztünk. Itt az ügyintézők felkészítése zajlott. Meg kell hogy említsem, hogy elkészítettünk egy tájékoztató füzetet az önkormányzati feladatellá tásról ezen a szakmai munkán belül. Indítottunk egy honlapot, az FSZH, illetve a www.afsz.hu honlapot, ahol kérdéseket lehet föltenni, és ott rögtön válaszokat is lehet kapni. Az FSZHban, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalban beindítottunk egy call ce ntert, ahol bárki kérdezhet és választ is kap rá. Szintén a Foglalkoztatási Hivatal multiplikátorképzést tartott az elmúlt hónapban 120 fővel, és ez a 120 szakember 2400 olyan szakembert fog kiképezni, akik a családsegítőkben, a szociális ellátórendszerben dolgoznak. Ezen túlmenően mintegy 180 főt képeztünk ki a munkaügyi kirendeltségek munkatársai közül. Említette a BorsodChemet a képviselő úr, ahol bejelentett létszámleépítést tudtunk visszafordítani. Mondok egy másik példát, ahol másképp gondolkodnak: Gy öngyös. Ott közismert, hogy a Fidesz megakadályozta egy világcég betelepülését. Lehet úgy is politizálni, meg lehet úgy is, ahogy mi politizálunk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : (Korózs Lajos: Ez a Fidesz. 1500 ember.) Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Jakab István frakcióvezetőhelyettes úr, a Fideszfrakcióból. JAKAB ISTVÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági válság hatásait nap mint nap érezzük. A vidék különösen érzi ezt . Nem vitathatjuk, hogy pénzügyi válság van, azt különösen nem, hogy ennek nagyon súlyos következményeként erős gazdasági válságot kell hogy elszenvedjünk. A válság kezelésére mindenképpen hathatós, érdemi intézkedésekre van szükség, különösen a mezőgazdas ág, különösen a vidék szempontjából. Jelenleg sajnos azt kell mondjuk, hogy érdemi agrárstratégiánk sincs, nemhogy a válság kezelésére érdemi, olyan program, amelyik valóban a válságból való kivezető utat megmutatná. Ha megnézzü k, hogy hogyan érte Magyarországot, a magyar vidéket, a magyar gazdákat a pénzügyi válság, azt gondolom, a kép elszomorító; ha csak azt a tényt vesszük figyelembe, hogy 2004 és 2008 között összesen az előirányzathoz viszonyítva csak a támogatások szempontj ából több mint 212 milliárd forintot vontak el, ha azt a tényt vesszük figyelembe, hogy jelen pillanatban, amikor a válság a legerősebben érint bennünket, kiderül, hogy a nemzeti támogatásokból közel 40 milliárd forintot vonnak el, és abból az ágazatból, a melyik gyakorlatilag értékteremtésre képes, amelyik még európai szinten is versenyhelyzetben van. Ha megnézzük, hogy ez az állattenyésztésre milyen hatással van, hogy most már a növénytermesztés, ami az állattenyésztéshez szükséges takarmányok megtermeszté sét is biztosítja... - akkor azt kell mondanunk, hogy nem lehet csodálkozni azon, ha az állattenyésztési ágazatok a legmélyebb válságukat élik. Mire gondolok? Ha csak a sertésállományt nézzük, 2002höz viszonyítva jelenleg közel a fele, 3,4 millió darab al att van a sertésállomány 2009. január 1jén a 6 millió darabhoz viszonyítva. Lassan sertéshúsból importra szorulunk. Ha a baromfiágazatot nézzük, ugyanilyen nehéz a helyzet. Szomorú aktualitás, hogy a tejtermelő gazdák lassan folyamatosan szüntetik meg, sz ámolják fel az állományukat, olyan versenyhátrányban vannak, hogy ma már egyegy nem kisüzem, hanem nagygazdaság, ha minél nagyobb mennyiségű tejet termel naponta, annál nagyobb veszteséget kell