Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 9 (194. szám) - Dr. Tilki Attila (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Kalózkodás Szabolcsban, avagy fejétől bűzlik a hal?” címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. TILKI ATTILA (Fidesz): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter:
623 kormányzati cselekvésről, döntéshozatalokról a parlamentben, illetve a kormányban t ájékoztatni akartak, megtehették, senki nem maradt a kérdésével megválaszolatlanul ezen a rendezvényen. Azt tudom mondani, hogy mindazok, akik a rendezvényt megelőzően magáról a hírről tájékoztatást kívántak adni, lehetőségük volt rá, mint ahogyan eddig is mindig lehetősége volt valamennyi nyilvános rendezvényről kinekkinek tájékoztatást adni. A képviselő úr ugyanakkor szívesen mosott össze egymással tényeket a kérdésében. Az én ismereteim szerint - amelyeket cégbírósági adatok támasztanak alá - 2008. októ ber 1jétől az ön által elmondott cégnek nincs tulajdonosi kapcsolata az ön által elmondott azon rádióval, amellyel szemben az eljárás folyik. Ha ez másként van, képviselő úr, akkor nézzük meg együtt, hogy ez másként hogyan van valóságosan. Még egyszer mon dom: a rendelkezésre álló cégbírósági adatok alapján ilyen kapcsolat nem lelhető fel, nem található, ebből következően tehát nem érdemes ott kapcsolatot keresni, ahol nincs kapcsolat. Az én ismereteim szerint az MTC Jonatán Rádió Kft.ben ez a bizonyos cég , amelyre ön hivatkozott, nem rendelkezik tulajdonosi részaránnyal, ebből következően nincs tulajdonosi kapcsolat közöttük. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Viszontválasz illeti meg Tilki Attila képviselő urat. DR . TILKI ATTILA (Fidesz) : Csodálkozom, hogy ennyire félreértette a kérdésemet. Én azt mondtam, hogy az önök pártjának a hirdetése olyan rádióban hangzott el, amelyik jogszerűtlenül működik, és nem azt mondtam, hogy ki volt, ki nem volt a sajtótájékoztatón. Ha figyelt volna, elmondtam az elején, hogy volt érdekeltség; ez nem jelen idő, hanem múlt idő. Azt pedig, nem hiszem, hogy tagadhatja, hogy korábban az Advertummal szoros kapcsolatban volt, hiszen a Magyar Közlönyben a kormánygarancia végrehajtásával a kö zreműködésért felelős ön és az ön mellett ülő Gyenesei miniszter úr volt. Tehát azt hiszem, nem mostam össze semmit. Azt a kérdést tettem fel, hogy mégiscsak furcsa, hogy egy magyar kormánytag olyan rádióban hirdet, ahol bizonyos dolgok törvényellenesen me nnek. Azt hiszem, ezt mindenki érti, és vártam volna egy világos választ erre a kérdésre. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Viszontválaszra megadom a szót a pénzügyminiszter úrnak. DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter : Képviselő Ú r! Attól világosabb válasz szerintem nem létezik, mint hogy örömmel vesszük, hogyha bármelyik média beszámol arról, hogy a válsággal kapcsolatos intézkedésekben mi történt a kormány oldaláról, mi történt az Országgyűlésben, mely törvényjavaslatot szavazta meg az ellenzék, melyet nem szavazott meg, vajon miért nem szavazta meg azt a törvényjavaslatot, amely például a lakáshitellel rendelkezők számára kormányzati garanciát próbált biztosítani; szerencsére a javaslat megkapta a többséget. Ezért azt tudom monda ni, képviselő úr, hogy örömmel vesszük, ha erről bármelyik média beszámol. Hogyha éppen az önök által befolyásolt média nem számol be erről, akkor nem kérem tőlük számon, ez az ő döntésük. Az, hogy részt veszneke a sajtótájékoztatón, részt veszneke az es eményen, megint az ő döntésük. Ha felteszik a kérdésüket, akkor választ kapnak a kérdésükre. Hogyha interjút kérnek, akkor kapnak interjút. Azt tudom mondani, képviselő úr, hogy egyetlenegy média sem volt ebben a kérdésben diszkriminálva, mindenki megkapta a pontos tájékoztatást, de ez nemcsak Nyíregyházán volt így, hanem az ország más megyéiben, az ország más területein is, és tudomásom szerint a kormány valamennyi tagja ugyanígy járt el, azaz mi tájékoztatunk, és örülünk annak, hogyha a média erről