Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. február 23 (190. szám) - Döntés Házszabálytól való eltérés tárgyában - Mentelmi ügyek: - ELNÖK (Mandur László): - DR. CSÁKABONYI BALÁZS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója:
306 Tisztelt Országgyűlé s! Tekintve, hogy ez az ügy nagyobb port vert fel néhány más hasonlónál, ezért azzal kezdeném, hogy mi az, amiről ez az ügy nem szól. Az ügy nem szól arról, hogy ki készítette jogszerűen vagy jogszerűtlenül a kérdéses felvételt. Ez az ügy nem szól arról, h ogy jogszerűen vagy anélkül került Dávid Ibolyához a CD. Amit itt most a mentelmi bizottság vizsgált és amiről az Országgyűlésnek döntenie kell, annyi, hogy Dávid Ibolya képviselő asszony a birtokában lévő CDt meghallgatva azt állapította meg, és ezt az i rattal egyezően állapította meg, hogy az MDF akkori alelnöke összefüggésbe hozható a CDn foglalt szöveg tartalmával, ami arra utalt, hogy megbízást adhattak információk gyűjtésére úgy az MDFfel, mint az elnök asszonnyal kapcsolatban. Elnök asszony erről a nyilvánosságot tájékoztatta, és olyanféle megjegyzést is tett, hogy a szóba hozott alelnök, amennyiben ezt a cselekményt elkövette vagy annak részese volt, méltatlanná vált a politikai életben való szereplésre, és közvetítő útján felhívta arra, hogy a po litikai életből vonuljon ki. Almássy Kornél képviselő úr sérelmezte ezt a megállapítást, ami több formában megerősítésre került, és több okból minősített becsületsértés miatt feljelentést tett Dávid Ibolyával szemben magánvádas ügyben, és kérte a megbüntet ését. A mentelmi bizottságnak az volt az álláspontja egyfelől, hogy igaz az, és ez egy fontos érvnek tűnt a bizottság ülésén, hogy többet kell egy közszereplőnek eltűrnie, de egy közszereplőnek dolga az is, hogy a nyilvánosságot megfelelő módon tájékoztass a egy olyan körülményről, ami a politikai életben nagy hullámokat vetett. Másfelől az egyszerűbb indokolás, amire ma már többször történt hivatkozás, az pedig az, hogy a közéleti szereplők, a politikusok, különösen két országgyűlési képviselő egymás közti politikai alapon folytatott vitája, még ha bármilyen vonatkozásban sértő is lehet, nem alkalmas arra, hogy az Országgyűlés az elkövető mentelmi jogát fölfüggessze, és az országgyűlési képviselők egymás közti politikai vitáikat a bíróság előtt rendezzék. Eb ben az ügyben érdemi vita nem volt a bizottságban, egyhangúlag az a döntés született, hogy Dávid Ibolya képviselő asszony mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze föl. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy Dávid Ibolya kép viselő asszony kíváne szólni. (Nincs jelzés.) Úgy látom, hogy nem kíván. Köszönöm szépen. Így a határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket, hogy a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő asszony mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel . Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felfüggesztie Dávid Ibolya országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 135 igen szavazattal, 204 nem ellenében, és 8 tartózkodás mellett Dávid Ibolya képviselő asszony m entelmi jogát nem függeszti fel. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik Szabados József képviselő úr mentelmi ügyének megtárgyalása. A mentelmi bizottság H/8932. számú javaslatában indítványozza, hogy a legfőbb ügyész megkeresésével érintett ügyben az Ors zággyűlés Szabados József országgyűlési képviselő mentelmi jogát függessze fel. Megadom a szót Csákabonyi képviselő úrnak, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni. Parancsoljon! (20.10) DR. CSÁKABONYI BALÁZS , a mentelmi, összeférhetetlen ségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A legfőbb ügyész átiratában indítványozta Szabados József országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését hűtlen kezelés bűntette, illetve magánokirathamisítás vétségén ek megalapozott gyanúja miatt.