Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. június 9 (216. szám) - A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat, valamint a vagyonadóról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP):
2896 gondolkodás mellett kevesen fogják vállalni, a munkavállalók pedig általában csak a munkáltatói befizetések folyományaiként vállalták a rájuk eső befizetéseket. Köz tudott, hogy Magyarországon - de a legtöbb fejlett országban is - a nyugdíjrendszer a legfélelmetesebb szociális lyuk, ami a jövő generációit fenyegeti. Nem hiba, hanem ostobaság ezt a lábat kirúgni a hazai nyugdíjasok alól a várható - nem tudjuk, mennyire becsült, de biztosan jóval az alatt teljesülő , egykét évi szerény adóbevételekért. (16.30) Befejezésként még egy gondolatot. Az örökösödési illeték, népies nevén haláladó novemberi részleges eltörlése nagy segítséget jelentett az érintetteknek. Követke ző lépésként elkészítettem a www.halalado.hu internetes portált, ahol az érdeklődők egy kalkulátor segítségével kiszámíthatják, hogy mennyi illetéket kell fizetniük, felvilágosítást kaphatnak a hatályos jogszabályokról, illetve személyes jogi segítséget is kérhetnek elektronikus levélen keresztül. Az MDF többéves munkával elérte a legigazságtalanabb adónem, a haláladó eltörlését. Amit az MDF eltemetett, a kormány most fel akarja éleszteni, persze, nem eredeti formájában, hanem zombiként, az ingatlanadó könt ösébe bújtatva. Az ingatlanadó tervezett szabályozása szerint ugyanis, bár mentesülnének az adóbefizetési kötelezettség alól a 62. életévüket betöltöttek, a rokkant vagy rehabilitációs járulékban részesülő emberek, de a meg nem fizetett adó kamatostul az ö rökösre száll. Ragaszkodom a haláladó végleges eltörléséhez, és elfogadhatatlannak tartom, hogy a kormány végső elkeseredésében újra megsarcolja az örökösöket. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most megadom a szót Józsa István k épviselő úrnak, MSZP. DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látom, hogy a tévéidő leteltét követően ellenzéki képviselőtársaim érdeklődése némileg alábbhagyott, de azért szeretnék visszatérni az adócsomagra. (Dr . Szakács Imre közbeszól. - Tállai András: Már csak 12 percünk van.) A bekiabálások azért aktívak némelyek részéről. Tehát szeretném, ha meggyőződnének róla, hogy ez egy kivételesen jó és korszakalkotó adócsomag, ilyet önök sem tudtak csinálni, eddig mi se m tudtunk csinálni. A magam részéről mint gazdaságpolitikával foglalkozó ember úgy gondolom, hogy a válság kikényszerítette változások jó irányba mutatnak. Az, hogy a foglalkoztatás relatíve alacsony szintjére tekintettel olyan módosításokat tartalmaz az a dócsomag, olyan átcsoportosításokat, amelyek révén a foglalkoztatást terhelő járulékok számottevően csökkennek, 5 százalékos járulékcsökkentés lesz, hogy a kis fizetéseknél nagyon jelentős a tételes eho megszüntetése, továbbá az, hogy a személyi jövedelema dó területén lényegében Magyarország is bevezeti az egykulcsos rendszert jövőre, az, hogy 5 millió forintig 17 százalékos lesz a személyi jövedelemadó, nagyon sok átlagfizetéssel rendelkező, átlagfizetést kapó embernek azt jelenti, hogy a személyi jövedele madóterhelése érzékelhetően csökken. A 17 százalékos adókulcs nemcsak Magyarországon jelent előrelépést, hanem regionális szinten is versenyképesebbé, versenyképessé teszi Magyarországot. Nem kell attól tartanunk, hogy a szomszédos gazdag országok, amivel az ellenzék előszeretettel riogatta Magyarországot, elszipkázzák a bejelentett foglalkoztatottakat, ami, valljuk be őszintén, eléggé nyakatekert gondolatmenet, hogy azért, mert Szlovákiában 18 százalék volt a személyi jövedelemadó, tömegével oda lennének bejelentve a foglalkoztatottak. Ezt néhány menedzser meg tudja tenni, de tömegével ez nem volt jellemző. Ezzel együtt, ami a cégek és a foglalkoztatottak számára jelentős, jövőre 17 százalék lesz az 5 millió forint éves jövedelemig terjedő személyi jövedel emadókulcs, és e felett a 32 százalék szintén csökkentést jelent a jelenlegihez képest. Ékes szavakat hallottunk itt a haláladóval kapcsolatban az egyébként általam nagyon tisztelt Pettkó képviselőtársamtól. De azért szeretném mondani, hogy az illetékek á ltalában a jelenlegi 10