Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. február 23 (190. szám) - Egyes, a vállalkozásokat korlátozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslat összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - KOVÁCS TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: - ELNÖK (Mandur László):
289 hallják a javaslatainkat. Elmondtuk? Elmondtuk jó néhányszo r? Miért nem hallgattak ránk? (Egy szocialista képviselő közbeszólására.) Igen, ez a bizottsági vélemény, így van. A bizottság kétszer tárgyalta ezt a javaslatot. Remélem, emlékszik rá mindenki. Még azt is szeretném elmondani, hogy ugyanaz a Kovács Tibor k épviselő úr volt az, aki az első bizottsági ülésen lelkesen támadta azt a javaslatot, hogy ezeket a rossz törvényeket helyezzük hatályon kívül, aki ma olyan lelkesen állt ki egyébként a parlament feloszlatása ellen és a saját kormánya mellett. (19.00) Kell er államtitkár úr két héttel ezelőtt vagy egy héttel ezelőtt is csak odáig jutott el, hogy elmondta, bátorság kell ezeknek a törvényeknek a fenntartásához. Már akkor is elmondtuk: nem ahhoz kell bátorság, tisztelt államtitkár úr, nem a butaság fenntartásáh oz kell bátorság, hanem a normális kormányzáshoz kellene bátorság. Úgy tűnik, ez önöknek nem megy, és a parlament most egy éven keresztül kínkeservvel ilyen törvényjavaslatok mellett fog egyébként valamit segíteni egy túlhaladott kormány cselekvőképtelen, döntésképtelen, rossz döntéseket hozó működésén. Nagyon nehezen fog menni, de jó, hogy legalább ebben a kérdésben sikerül. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most a képvisel ői felszólalások következnek, 66 perces időkeretben. Először természetesen az írásban előre jelentkezett… (Mesterházy Attila jelzésére:) A kisebbségi véleményt szeretnék ismertetni. Úgy tűnt, nincs egyik sem a költségvetési bizottságban - most már van töb bségi, kisebbségi. Kovács Tibor képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon! KOVÁCS TIBOR , a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Balla György képviselő úr pontatlanul idézte a bizottság ülését. A bizottság ülésén is nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány az eredeti szándéka szerint is a feketegazdaság és a szürkegazdaság visszaszorítása érdekében nyújtotta be az adótörvényekhez ezeket a javaslatait. Ezek nem voltak új javaslatok, tisztelt képviselőtársaim, mert a standolásra vonatkozóan már körülbelül másfél, két évvel ezelőtt volt egy másfél hónapon keresztül érvényben lévő javaslat. Szeretném önöket emlékeztetni, hogy akkor sem volt in dok nélküli ennek a javaslatnak a bevezetése, hiszen az alatt a másfél hónap alatt, ami alatt érvényben volt ez a jogszabály, és azt követően a parlament hatályon kívül helyezte, ez alatt a másfél hónap alatt 15 százalékkal nőtt a legális alkoholforgalom M agyarországon. Ez azt jelenti, tisztelt képviselőtársaim, hogy 15 százalékkal többen fizették be a jövedéki adót. És hogy mennyire indokolt egyébként minden szabályozás ezen a területen, mi sem mutatja jobban, mint hogy az elmúlt évben 2 millió liter hamis ított alkoholt foglalt le a vám- és pénzügyőrség. Tehát igenis indokolt olyan szabályokat hozni, amelyek a feketekereskedelmet ezen a területen megakadályozzák vagy visszaszorítják. Vita alakult ki a költségvetési bizottságban, hogyan lehet ezt megtenni. M i azt az álláspontot alakítottuk ki, hogy az eredeti javaslat az eredeti formájában nem elfogadható, de módosító indítványokkal lehet kezelni a problémát, sőt fel lehet kérni a kormányt - fel is kívánjuk kérni ezen javaslat keretében , hogy dolgozza ki az okat a megoldásokat, amelyek egyszerűsítik a készpénzforgalmat, és kiváltják más eszközökkel a fizetés lehetőségeit, hogy ezt egyszerűbbé, olcsóbbá lehessen tenni, hogy a kereskedők számára is elérhető legyen. Mindezek alapján a költségvetési bizottság kis ebbsége az eredeti javaslatot nem támogatta, de a módosító indítványokat támogatjuk, és elfogadását javasoljuk az Országgyűlésnek. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) :