Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. június 9 (216. szám) - A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat, valamint a vagyonadóról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
2875 BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Köszö nöm a szólás lehetőségét. Valószínűleg halkabban fogok beszélni, mert meghatott az előttem szóló képviselőtársam, Molnár Albert afféle önbeismerése, vallomása. Mert gyakorlatilag tényleg kiérződik a hangjából is, hogy szégyell ma kormánypártinak lenni, mer t semmit nem tudnak mondani. Igaz, szó szerint ezt nem mondta, csak számokat sorolt, amelyek erőtlenek. Azt mindig igyekezett elhallgatni, hogy mi ennek a törvénymódosításnak a célja. Adóemelés. Adósarc. Mégpedig az egyensúly javítása, annak az egyensúlyta lanságnak a javítása, amit önök hét év alatt idéztek elő. Kedves Képviselő Úr! Hogy miért nem szűnt meg az iparűzési adó? Nézzék! Azért, mert egyszerűen szükségük van rá a településeknek, mert csökkentették a normatív finanszírozást az intézmények működtet ésére. Jó, ha tudja, hogy az önkormányzatok 10 millió állampolgárnak különböző szolgáltatásokat nyújtanak. Az építményadó is hasonló módon helyi adó. Aztán nem beszélt arról, hogy áfát is emelnek, gépjárműadót is emelnek, 15 százalékos gépjárműadó van ebbe n a csomagban. Tehát iparűzési adó, építményadó, gépjárműadó. Tudják mit? Kevesebb pénzt adnak a jövő évi költségvetésbe, és ezzel akarnak szembeállítani minket, önkormányzatokat a polgárainkkal. Ez a politikai heccelés a tartozéka ennek az egésznek. És ez zel kívánnak manipulálni. Tudják mit? Úgy gondolom, eljött már az igaz beszéd ideje. Kár számokkal blöffölni, kár mellébeszélni. Igazat kellene mondani. De tudják, az az igazság, hogy a stílus még most is követi önöket. A szocialisták stílusáról csak annyi t lehet mondani Őszöd óta, hogy Gyurcsány Fletóstílusuk van, a hazugságok és a semmitmondások stílusa. Ideje ezzel szakítani! Ez az ország már nem hiszi el önöknek, hogy ezek jó dolgok. Mi sem hisszük el. És még egyet hadd mondjak el, kedves képviselőtárs aim. Kormánypártinak az a dolga, hogy kormányozzon, önök pedig nyolcadik éve nem kormányoznak, az ellenzéknek pedig az a dolga, hogy kritizálja önöket. Ez a dolgunk, és ezt teljesítjük is. Amit csinálnak, amellé nem lehet odaállni, és nem is lehet kijavíta ni, mert rossz, helyből rossz. Köszönöm, elnök úr. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Folytatva a kétperces hozzászólásokat, megadom a szót Kékesi Tibor képviselő úrnak, MSZP. DR. KÉKESI TIBOR (MSZP) : Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtá rsak! Egy korábbi vezérszónoki megjegyzésben elhangzott már, hogy hányféle új adót vezettünk be, bár némi csúszás van a gondolkodásban, hiszen több olyan elemre is hivatkozott Tállai képviselő úr, ami ugyanazt az adót érinti, például a személyi jövedelemad ót. Azt is figyelmen kívül hagyta, hogy természetesen vannak, voltak megszűnő adók is, például a regisztrációs adó egy megszűnt fogyasztási adót helyettesít, és felsorolta mint új adót az általuk is utóbb megkedvelt evát. Én pedig azt szeretném mondani az előző hozzászólással is összefüggésben, hogy itt van ez az adócsomag. Ebben megszűnik a kulturális járadék, ebben megszűnik a munkaadói járulék, ebben megszűnik a tételes egészségügyi hozzájárulás, ebben 40 százalékára csökken az általános illetékmérték és a házakat, lakóingatlanokat terhelő mérték, egyharmadával csökken a tbjárulék, bár itt megint nem akarnám duplikálni a dolgot, mert a munkaadói járulékot említettem, kiterjedvén a teljes jövedelemre, 5 százalékkal csökken. Azt mi is bevallottan állítottu k, hogy természetesen ez az adómódosítások egyik fele. A másik fele az, ami a forrása ezeknek az adócsökkentéseknek. Mi azért javasoljuk ezeket a lépéseket megtenni, mert a gazdaság versenyképessége, a válság kezelése szempontjából azok a közterhek kívánna k enyhítést, amelyeket csökkentünk, és ott tudjuk pótolni ezeket a kieső állami bevételeket, ahol az emelést megvalósítjuk. Elnök úr, köszönöm a szót. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Szabó Z oltán képviselő úrnak, MSZP.