Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. június 8 (215. szám) - Becsó Zsolt (Fidesz) - a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterhez - “Átütő siker vagy újabb botrány Bátonyterenyén?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - BECSÓ ZSOLT (Fidesz):
2718 Persze, polgármesterként képviselő úr most arra gondol, hogy a fővárosban ez egyszerűbben oldható meg, az egyéb településeken az elektronikus továbbítás időbeli megtakarítást jelent. Tehát itt arra kellene a súlyt helyezni, hogy hogyan lehet a lehető leghatékonyabb módon eljuttatni a dolgozóknak a bérszámfejtési jegyzék információit. Tudomásom szerint jó néhány helyen már megteszik , hogy nem papíron, hanem például elektronikus levél formájában juttatják el ezt a dolgozóknak. Ezzel együtt szeretném azt is leszögezni, hogy amennyiben ez az önkormányzatnak gondot okoz, akkor természetesen erről konzultálhatunk, mert, még egyszer mondom , itt egy korszerűsítésről van szó, nem arról, hogy valamilyen módon áthárítsanak bármilyen költséget értelmetlenül az önkormányzatokra. Pont az ellenkezőjéről van szó. Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. Becsó Zsolt (Fidesz ) - a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterhez - “Átütő siker vagy újabb botrány Bátonyterenyén?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Becsó Zsolt, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszternek: “Átütő siker vag y újabb botrány Bátonyterenyén?” címmel. Képviselő úr! BECSÓ ZSOLT (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A bátonyterenyei kistérség az ország egyik leghátrányosabb helyzetű kistérsége, ahol a nyilvántartott álláskeresők aránya megha ladja a 24 százalékot, ahonnan az elmúlt évek során fontos és jelentős foglalkoztatók vonultak ki, fejezték be termelői tevékenységüket. (16.10) Az országos átlagot meghaladó problémaként jelentkezik a fiatalok elvándorlása, a szociális válság, az emberek elszegényedése. Ezért is kiemelkedő jelentőséggel bír, ha egy ilyen helyzetű térségben munkahelyteremtő beruházások jöhetnek létre, új termelő és szolgáltató cégek telepednek le. A GOP20082.1.2/D pályázati konstrukció keretében, amelyet új vá llalkozások komplex technológiai fejlesztéseinek támogatására írtak ki, látszólag átütő sikert ért el Bátonyterenye. Nyolc projekthez valamivel több mint 2,5 milliárd forint támogatás került megítélésére, továbbá egy másik pályázat keretében egy projekthez 34 százalékos támogatási intenzitással újabb közel 500 millió forint. A döntéseknek köszönhetően elméletileg vasútitengelyjavító üzem, gyorsdiagnosztikai központ, világszínvonalú fogyás- és szépségcentrum, lakossági szélgépgyártó üzem, energiatéglagyárt ó üzem, vasútikerékgyártó és összeszerelő üzem, elektronikus ügyfélszolgálati központ és végül, de nem utolsósorban műholdas űrtávközlési földi állomás és infrastruktúra jöhet létre. A gyakorlati megvalósulás esélyét azonban beárnyékolja néhány momentum. A pályázatok beadási határideje 2008. december 1je volt, ehhez képest hat céget 2008. október 18át követően jegyeztek be. A pályázó cégek jegyzett tőkéje szinte kivétel nélkül 500 ezer forint. Feltűnő, hogy a településhez semmilyen tekintetben nem kötőd ő projektcég, tulajdonostársaság vagy kapcsolati kör összesen 8,5 millió forint jegyzett tőkével több mint 3 milliárd forint támogatást nyer el. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön véleménye szerint lesze Bátonyterenye az ország új vasúti, energetikai, műholda s űrtávközlési és világszínvonalú szépségközpontja? Várom őszinte válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)