Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. június 8 (215. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. NAVRACSICS TIBOR (Fidesz):
2673 Arról beszé lt itt, hogy ez egy eredményes kormány, amely megállítja a munkahelyek megszűnését, megállítja a gazdasági válságot, miközben ön talán észre sem vette, hogy az ön mögött lévő politikai hátország megsemmisült tegnap. (Nagy taps a Fidesz és a KDNP soraiban. - Moraj az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Megsemmisült: összesen kapott a két párt 560 ezer szavazatot, 560 ezer szavazatot az MSZP és az SZDSZ összesen; a Fidesz – KDNPlista 1 millió 630 ezer szavazatot kapott, miniszterelnök úr. (Gőgös Zoltán: És akkor mi va n?! Lehet menni az Európai Parlamentbe! - Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) Ön szerint ez egy papírforma eredmény. Nem tudom, hogy a szocialista és a szabad demokrata képviselőtársai is egyetérteneke ezzel, hogy ez a papírforma eredmény, önök ezt várták. Akkor miért kampányoltak, hogyha ezt várták? Ezt szerintem kampány nélkül is lehetett volna teljesíteni, sőt lehet, hogy kicsivel jobb eredményt érnek el, ha nem kampányolnak. (Szórványos derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.) Miniszterelnök úr, ön az el őbb azt mondta, és a beiktatásánál is azt mondta, hogy csak addig hajlandó kormányozni, amíg stabil politikai támogatottsága van. Nos, ha tőlem kell megtudnia, akkor én közlöm önnel: önnek nincs stabil politikai támogatottsága. (Moraj és közbeszólások az M SZP soraiból.) A közvélemény egyértelműen ítéletet mondott önről és az önt támogató két pártról. Egyértelmű és lesújtó véleményt mondott. Ez egy történelmi vereség, ami az MSZPt és az SZDSZt tegnap érte. S ha már nem a politikai támogatottságot nézzük, c sak az Országgyűlésen belüli támogatottságot, akkor a napirend szerint, ha jól tudom, éppen holnap kezdenénk el tárgyalni azon adótörvények vitáját, amelyről, ha jól tudom, jelen pillanatban még az SZDSZ nem mondta el, hogy támogatná, egészen pontosan azt mondja, hogy az adótörvény jelenlegi szövegét ő nem tudja támogatni. Vagyis, miniszterelnök úr, ha az ön logikájából indulunk ki, akkor önnek nincs többsége, sem az Országgyűlésben, sem pedig az országban. 2009. június 7én a magyar választópolgárok súlyos ítéletet mondtak az ön kormányzati politikájáról is. Súlyos ítéletet! Lehet, hogy ön örül annak, hogy vége a kampányidőszaknak, de hát ez azért nem felmentés: itt az elmúlt 50 napban semmi olyan nem történt, ami akár csak kicsit is megváltoztatta volna a hanyatló folyamatokat. (Moraj, zaj az MSZP soraiban.) Tudjuk, hogy az ipari termelés zuhan, tudjuk, hogy a munkanélküliség 17 éves mélyponton van. Tudjuk, hogy az államadósság 15 éves mélyponton van. Tudjuk, hogy rosszul állnak az országunk gazdasági mutat ói; a legfontosabb gazdasági mutatók tekintetében, miniszterelnök úr, 15 évet zuhant vissza Magyarország, úgy, hogy az elmúlt három évben ön volt a gazdasági miniszter Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt. Ön gyakorlatilag azt folytatja, azt a munkát, amelyet Gyurcsány Ferenc elkezdett. Ez a munka nem üdvös; ez a munka Magyarországot súlyosan veszélyeztetett térséggé tette KözépEurópában. Miközben azt láthatjuk, hogy Szlovákia, Lengyelország, Csehország a maga módján meg tud birkózni a gazdasági válsá ggal, itt, Magyarországon súlyos problémák vannak. És egyetértek önnel: nemcsak gazdasági problémák vannak, hanem társadalmi problémák, és ahogyan ön fogalmazott, lelki problémák is. A probléma csak az, hogy mi ezt három éve mondjuk, miniszterelnök úr. Ön pedig most, egy június 7ei választási katasztrófa kapcsán jött rá. Akárhogy is, nem valószínű, hogy ezen a hátralévő rövid idejében tud már változtatni. Ön mögött összeomlott a politikai támogatottság. Azok a pártok, amelyek a nevüket adják az ön kormányz ati politikájához, tegnap súlyos vereséget szenvedtek el. Úgy gondolom, hogy ma, egy nappal az európai parlamenti választások után, ha már szólásra emelkedik a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, nagyobb körültekintéssel kellett volna megfogalmaznia a mond anivalóját. Nagyobb körültekintéssel, mert bizony az önvizsgálatra nemcsak a pártoknak van szüksége, nemcsak az MSZPnek, az SZDSZnek, a Fidesznek, a KDNPnek, hanem és elsősorban a kormánynak. Ugyanis önök azok, akik az elmúlt hét évben kialakították azt a gazdasági, társadalmi, és ahogyan ön fogalmazott, lelki válságot, ami idejuttatta Magyarországot,