Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. május 26 (214. szám) - A közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár:
2633 Köszönöm, Bókay képviselő úr. Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni. (Nincs ilyen jelzés.) Jelentkezőt nem láto k. Megkérdezem Avarkeszi Dezső államtitkár urat, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. Jelzi, hogy igen; öné a szó, államtitkár úr. DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgy űlés! Kedves Képviselőtársaim! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat mind az egyes bizottságokban, mind az általános vita eddigi részében, úgy tűnik, nagy érdeklődést váltott ki, és szerencsére sok észrevételt kaptunk mind a kormánypárti, mind az ellenzéki o ldalról. Azért mondom, hogy szerencsére, mert lesznek olyan javaslatok, amelyeket valószínűleg a kormány is támogatni tud, és amely javaslatok megítélésünk szerint tovább erősítik a törvényjavaslat által elérni kívánt társadalmi és szakmai célkitűzéseket. Számos nagyon színvonalas, gondolatgazdag hozzászólás hangzott el a mai napon és az előző alkalommal is. (11.40) Természetesen bírálatok is megfogalmazódtak elsősorban az elmúlt ülésen ellenzéki képviselőtársaink részéről. Azt én is szeretném előrebocsátan i, amit kétperces hozzászólásában Bókay képviselőtársam elmondott, hogy a statisztikai adatok sem hosszú távon, sem az elmúlt időszakra nem támasztják alá azt a vélekedést, hogy Magyarországon romlott volna, pláne nem azt, hogy jelentősen romlott volna a k özbiztonság. Hiszen akár az előző tíz évet vizsgáljuk, abból is az derül ki, hogy a legtöbb bűncselekményfajtában csökkent az elkövetések száma, és ha az idei első negyedévet vizsgáljuk, itt is egy jelentős csökkenés volt a bűncselekményekben. Néhány kateg óriában, el kell ismerni, stagnált vagy romlott a helyzet, ezekre fokozottan akarunk figyelni. Nem véletlen, hogy ezzel a törvényjavaslattal egy időben más törvényjavaslatokat is benyújtottunk, többek között a büntető törvénykönyv módosítására, illetve a b üntetőeljárási törvény módosítására is nyújtottunk be javaslatot. Az valóban így van, hogy ettől részben független az emberek biztonságérzete, de itt meg arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nemcsak a médiának, hanem a politikának is nagy felelőssége van abban, hogy egy ilyen romló biztonságérzetet tovább gerjeszt, vagy eláll az ilyen szándékoktól. Szeretnék reagálni azokra a kritikai észrevételekre is, amik elhangzottak. Lázár János képviselő úr a honvédelmi és rendészeti bizottság kisebbségi vélemény ének előadójaként és a Fidesz vezérszónokaként is felszólalt, és két nagyon fontos kritikát fogalmazott meg. Az egyik szerint elhibázott a törvényjavaslat koncepciója, mert a rendőrség megerősítése helyett nem állami szereplőkre, illetve az önkormányzati é s a civil szektorra helyezi a közbiztonság és a közrend védelmének felelősségét. A másik észrevétel lényege pedig az volt, hogy a különböző önkormányzatok anyagi lehetőségeik függvényében különbözőképpen tudják segíteni a közbiztonság megerősítését. Ahogy ezt az expozémban is elmondtam, a közbiztonság és a közrend védelmét, fenntartását elsődlegesen és alapvetően a rendőrség látja el, és ezen nem változtat majd a javaslat elfogadása. Teljesen egyetértek Gál Zoltán képviselő úrral, aki elmondta azt, hogy a b iztonságot mint társadalmi terméket kell erősíteni, és egyfajta hálót kell kiépíteni a különböző szervek, szervezetek együttműködésének rendszerében. És ennek a hálónak a középpontjába kell helyezni a rendőrséget, amely koordinálni tudja ezt a tevékenysége t. Nem ennek a törvényjavaslatnak a célja, hogy megerősítse a rendőrséget, sokkal inkább, hogy ezt az együttműködést erősítse, hogy optimális szolgálatszervezéssel, az egyes együttműködő szervek közötti koordinációval és információáramoltatással szélesebb körű és hatékonyabb részvételt tegyen lehetővé a közbiztonság védelme érdekében. Semmiképpen nem tartjuk tehát pótcselekvésnek ezt a törvényjavaslatot, mint ahogy ez a vitában elhangzott, hanem inkább kiegészítő cselekvésnek, és ezt nagyon nagy különbségne k tartom. A rendőrség megerősítésére eddig is számos intézkedést tett a kormány. Gál Zoltán képviselő úr is utalt