Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. május 11 (209. szám) - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: - Bejelentés önálló indítványok visszavonásáról - Bejelentés mentelmi ügyről - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
2147 Végül, de nem utolsósorban az anyagi megbecsülésük érdekében meghirdetésre került a társadalmi megújulás operatív programj ában december végén az a program, amely a szakdolgozók, illetve egészségügyi dolgozók bérének a kiegészítésére rendel 3,4 milliárd forint forrást. Ez egyben egy továbbfoglalkoztatást is jelent, függetlenül attól, hogy milyen formában, tehát közalkalmazottk ént vagy pedig vállalkozásként dolgozik ez a bizonyos egészségügyi intézmény, lehetőség van arra, hogy két évig bérkiegészítést fizessenek, és egy egyéves továbbfoglalkoztatási kötelezettség van azért, hogy egyszerűen el tudjuk bírálni ezeket a pályázatoka t. Ezért a pályázatok folyamatosak, és nincs szükség bírálóbizottságra, a pályázók - ha megfelelnek a kiírási feltételeknek - automatikusan megkapják ezt. Hasonlóképpen kiírtunk egy pályázatot, amely egy elektronikus nyilvántartást jelent, ez az úgynevezet t humánerőforrásmonitoringrendszer, ennek keretében ezzel a humánerőforrásmonitoringrendszerrel meg tudjuk határozni egész pontosan, hogy az ország mely területén milyen szakmában van szakemberhiány, és ennek megfelelően tudjuk a képzéseket megtervezni. Úgy gondolom, képviselő úr, hogy ezek az intézkedések, figyelembe véve a már említett 50 százalékos béremelést is, lehetőséget adnak a helyzet javítására. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból .) Napirenden kívü li felszólalók bejelentése: ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend előtti felszólalások végéhez értünk. Most felkérem Podolák György jegyző urat, hogy ismertesse a további napirenden kívüli felszólal ók sorát. Jegyző úr, öné a szó. PODOLÁK GYÖRGY jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Pettkó András független képviselő. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő frakcióvezetőhely ettesek: Czomba Sándor, Fidesz; Török Zsolt, MSZP; Gulyás József, SZDSZ; Molnár Béla, KDNP. Bejelentés önálló indítványok visszavonásáról ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtá rsaim! Bejelentem, hogy a kormány a Házszabály 103. § (1) bekezdése alapján a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról szóló T/5395. számú, továbbá a turizmusról szóló T/5655. számú törvényjavaslatait visszavonta . Bejelentés mentelmi ügyről ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy a Békéscsabai Városi Bíróság indítványozta Karsai József képviselő úr mentelmi jogának felfüggesztését rágalmazás vétsége miatt érkezet t magánvádas feljelentés alapján. A megkeresést kiadtam a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságnak.