Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. május 4 (207. szám) - A 2009. április 18-án, a budai Várban megtartott neonáci rendezvénnyel kapcsolatos rendőri intézkedések szakszerűségét és jogszerűségét vizsgáló bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ):
2039 követelhetünk, akkor nekü nk, jogalkotóknak biztosítanunk kell azt, hogy erre a fellépésre a rendőrségnek lehetősége is legyen. A rendőrség az elmúlt egykét évben hatvan alkalommal indított eljárást közösség elleni izgatás miatt. A hatvan alkalomból, talán Répássy képviselőtársam is tudja, hány esetben emelt az ügyészség vádat ilyen ügyekben, ez a szám nulla, egyetlenegyszer sem, ami azt jelenti, hogy az ügyészség meglátása szerint azok a megnyilvánulások, amelyek az elmúlt egykét évben elhangoztak, legálisak. Vagy az ügyészség ér telmezi rosszul a jogszabályokat, akkor kötelességünk lépni ebben a kérdésben, vagy pedig olyan a jogszabályi környezet, hogy ezeket a megnyilvánulásokat eltűri; ebben az esetben is lépnünk kell. Ilyenkor nem várhatjuk el azt a rendőrségtől, hogy hatvan el utasított indítványa után feloszlasson egy rendezvényt, akkor, hogyha nincs százszázalékosan meggyőződve arról, hogy a közösség elleni izgatás bűntette megvalósult. Tehát a vizsgálóbizottságnak ezeket a kérdéseket vizsgálnia kell. Nekem egy nagyon szimpati kus megközelítés lenne egyébként az, amit képviselőtársam elmondott, hogy először próbáljuk meg a szólásszabadságot kicsit tágabban értelmezni, mármint a korlátozását, a korlátozására vonatkozó jogszabályokat, és a bíróság majd kialakítja a gyakorlatát. A probléma csak az, hogy ez már megtörtént. A bíróság is megtette, de ami ennél fontosabb, az Alkotmánybíróság is megtette, és az Alkotmánybíróság több határozatában kifejezte azt, hogy a szólásszabadságot korlátozó jogszabályokat megszorítóan kell alkalmazn i, megszorítóan kell értelmezni. Az én meglátásom szerint is itt az ideje, hogy az Alkotmánybíróság ezt a joggyakorlatát megváltoztassa, ezt a hozzáállását megváltoztassa, de amíg ez a hozzáállása, addig a rendőrségtől nem tudjuk elvárni azt, hogy amikor k étséges az, és tulajdonképpen csak a gyanúja van meg annak, hogy közösség elleni izgatás történt, akkor próbaképpen feloszlasson egy rendezvényt. A rendőrség nem arra való, hogy kísérletezzen. De valóban ne szaladjunk ennyire előre, várjuk meg a vizsgálóbi zottság vizsgálatának az eredményét. Ezzel a gondolatmenettel azt szerettem volna kifejezni és nyilvánvalóvá tenni, hogy nem állhatunk meg azoknál a kérdéseknél, amelyeket képviselőtársam vizsgálni javasol, hanem annál egy picit tovább kell menni, azokat k iegészítve, azokat kiterjesztően értelmezve kell a vizsgálatot lefolytatni. A bizottság összetételéről engedjenek meg még pár mondatot. Azért is kértük azt, hogy ma ne záruljon le az általános vita, hogy legyen lehetőség módosító indítványok benyújtására, többek között az összetételt illetően. Az Alkotmánybíróság az egyik határozatában kifejezésre juttatta azt, hogy az a párt minősül kormánypártinak, amelyik vagy koalíciós szerződést kötött, vagy a kormányban részt vesz. A Szabad Demokraták Szövetségéről ez nem mondható el: sem koalíciós szerződést nem írtak alá, sem pedig egyetlenegy olyan tagja nincs a kormánynak, aki a Szabad Demokraták Szövetségéhez köthető, ilyenformán ellenzéki pártnak minősül. Ez a bizottság, ahogyan a többi vizsgálóbizottság is, pari tásos bizottság kell hogy legyen, ezért úgy gondolom, feltétlenül szükség van a bizottság összetételének a módosítására. (20.40) Összefoglalva, tisztelt Országgyűlés: tehát az általam elmondott módosításokkal és kiegészítésekkel támogatjuk a vizsgálóbizott ság felállítását, hangsúlyozva azonban azt, hogy nem ez jelenti a megoldást az ott elhangzottakra és az ott elhangzottak megismétlődésének a meggátolására, hanem úgy hiszem, hogy ez az alkotmány módosításával, a holokauszttagadás büntetendővé nyilvánításáv al és a gyűlöletbeszéd polgári és büntetőjogi szankcionálásával érhető el. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most megadom a szót Gulyás József képviselő úrnak, SZDSZ. GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztel t Országgyűlés! Két ok miatt is kértem szót ennek a határozati javaslatnak, illetve a vizsgálóbizottság felállítására vonatkozó javaslatnak a kapcsán a