Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. május 4 (207. szám) - Dr. Kupper András (Fidesz) - az oktatási és kulturális miniszterhez - “A múltat végképp eltörölni szándékozó szocialista-szabad demokrata kormány miért nem akarja megállítani a jövőnk süllyedését?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz):
1986 ügyészség bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította. A pécsi ügyészségen tehát ez az ügy nem járt, így nem is állíthatták meg a vizsgálatot. A feljelenté s elutasításának az indoka az volt, hogy bár a beadványban jelzettek arra utaltak, hogy egyes személyek kihasználva a beléptető rendszer hiányosságait, más személyek beléptetőjével mentek be a pártkongresszusra, arra azonban nem volt adat, hogy azon jogosu latlanul szavaztak volna, vagy részt vettek volna közvetlenül vagy közvetve valamilyen okirat kiállításában. Képviselő úr jelzésére az ügyet felülvizsgáltattam, és annak alapján megállapítást nyert, hogy a feljelentés elutasítására megalapozatlanul került sor, a feljelentést elbíráló ügyészség ugyanis nem szerezte be a kongresszuson keletkezett releváns iratokat, így többek között a mandátumigazolásokat vagy a szavazásról készült okiratokat. A feljelentő által mellékelt iratok egyébként hiánytalanul megtalá lhatók, az ügyészségnek semmilyen irat eltűnéséről nincs tudomása. A megalapozatlanság miatt a Legfőbb Ügyészség hivatalból hatályon kívül helyezte a feljelentést elutasító határozatot, a feljelentés kiegészítésének elrendelésére s ennek keretében az említ ett okiratok beszerzésére hívta fel az illetékes ügyészséget annak tisztázása végett, hogy megállapíthatóe, vagy sem a bűncselekmény gyanúja. Az eljárást nyilvánvalóan segítené, ha a képviselő úr által hivatkozott emailüzenet, illetve a panaszos állítól agos bizonyítékai az ügyészség rendelkezésére állhatnának. Képviselő úrnak egyébként megköszönöm a figyelemfelhívást. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) Dr. Kupper András (Fidesz) - az oktatási és kulturális miniszt erhez - “A múltat végképp eltörölni szándékozó szocialistaszabad demokrata kormány miért nem akarja megállítani a jövőnk süllyedését?” címmel ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Kupper András, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni az oktatási és kulturális miniszternek: “A múltat végképp eltörölni szándékozó szocialistaszabad demokrata kormány miért nem akarja megállítani a jövőnk süllyedését?” címmel. A kérdésre a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Pénzügymini sztérium képviseletében Katona Tamás államtitkár úr válaszol majd. Képviselő urat illeti a szó. DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Néhány milliméter, igen, mindössze ennyi választja el a Műszaki Egyetem sül lyedésnek indult CH épületét attól a kritikus ponttól, amikor nemcsak az intézményt kell kiüríteni, hanem a metró fúrását is teljesen le kell állítani. Az előzetesen elkészített szakvélemény 65 milliméterben határozta meg az úgynevezett harmadik, azaz legs zigorúbb riasztási szintet. A süllyedés legnagyobb mértéke mára meghaladja az említett harmadik riasztási szint 90 százalékát. A Gellért téri állomás éppen a vegyi kar épülete alá épül. A laboratóriumokban tartályokban, edényekben, sérülékeny csövekben, ve zetékekben a legkülönbözőbb, az élet- és vagyonbiztonságra veszélyes vegyszerek és gázok vannak. Ma már szinte nincs olyan része az épületnek, ahol ne lennének repedések. A vegyi kar egyik álmennyezete már tavaly életveszélyessé vált, a vegyifülkékben elre pedtek a csempék, az egyik erkély pedig olyannyira elmozdult, hogy arra kilépni életveszélyes.