Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. május 4 (207. szám) - Kis Péter László (MSZP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Miben tud segíteni az Élelmiszer Termékpálya Kódex a hazai mezőgazdasági és élelmiszer-ipari vállalkozásoknak?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
1974 lesz érdeklődő és lesz befektető. Nincs még eldöntve, hogy ez sportcélú vagy többfunkciós célú létesítmény lesze. A viszontválaszban majd s zeretném folytatni. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP) : Köszönöm szépen. Szerintem abban egyetértünk, hogy az a legrosszabb, ha se konferencia, se sportcélra nem lehet fordítani az épületet, és csak az állaga romlik, s százezreket vagy milliókat költhetünk hónapról hónapra a karbantartására és az őrzésére. De amikor kiírja majd a pályázatot a vagyonkezelő, mindenképpen figyelemmel kell lennie arra, hogy mégiscsak e gy campuson van ez a létesítmény, és rengeteg fiatal szeretne ebben az intézményben sportolni, akár kerületi, akár más kerületi, akár egyetemi polgár. Nem tudom, tudjae, de például a BMEn az ott tanuló hallgatók 17 százaléka rendszeresen sportol. Ennek e gyik oka az, hogy a lyukasóráikat nem tudják kihasználni arra, hogy a tömegsport számára is nyitott Tüskecsarnokba bemenjenek, és ott egykét órán át valamiféle edzésen részt vegyenek. Ezért azt kérem, hogy az új hasznosításnál a sportszempont legyen ugyan olyan fontos, mint a kongresszusi szempont. Az ön főnökének az elődje, a volt miniszter úr azt írta nekem korábban, hogy március 31ig kiírnak egy pályázatot. Ezek szerint ez nem történt meg, hanem húzódik továbbra is. Bízom benne - ahogy Gyenesei úr is mo ndta , hogy a sport iránt elkötelezett, és ahogy válaszában legalább a részbeni sporthasznosítást fogalmazta meg, úgy ez továbbra is így fog maradni. Köszönöm szépen. (Taps a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Viszontvá lasz illeti meg államtitkár urat. JAUERNIK ISTVÁN önkormányzati minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő úr, teljesen hasonló véleményen vagyunk. Mint ahogy Gyenesei miniszter úr is ezt mondta, a mostani miniszter úrnak is ez a vélem énye. Legalább azt a célt meg kell fogalmaznunk és el kell érnünk, hogy részben sportcélú létesítmény legyen. Nem zárja ki egymást az, hogy egy nagy befogadóképességű létesítmény épüljön ott, ami a sport céljára is hasznosítható legyen. Szeretném még elmon dani: Újbuda önkormányzata is bejelentette, hogy érdekelt a beruházás megvalósításában. Azt gondolom, mindenképpen egyeztetni kell a kerületi önkormányzattal is és olyan pályázatot kell kiírni, amelyre valóban lesz tényleges befektető, és Újbudán egy olyan létesítmény jön létre, amely egyszerre turisztikai és kongresszusi központ, és a sportcélú igényeket is kielégíti, természetesen beleértve az ott lévő egyetemisták igényeit is. Abban a reményben, hogy a pályázat minél inkább kiírásra kerül és lesz befekte tő, kérem az együttműködésüket. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) Kis Péter László (MSZP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Miben tud segíteni az Élelmiszer Termékpálya Kódex a hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásoknak?” címmel ELNÖK (dr. Világosi Gábor) :