Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. május 4 (207. szám) - Bejelentés interpelláció visszavonásáról - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
1967 átszállási időtartamok száma megnövekszik, illetve azok egy viszonylatban kizárólag hely- és pótjegyköteles vonatokat érintenek - például Dombóvár , úgy a menetrendet és az utazásra vonatkozó szerződési feltételeket együttesen felülvizsgálja. Ennek keret ében már megkezdte az erre irányuló egységes szabályozás kidolgozását is. Ami pedig a szóban forgó pálya fejlesztési lehetőségeit illeti, kétségtelen tény, hogy a KaposvárDombóvárBudapest közötti vasúti pályaszakasz műszaki állapota az évek folyamán lero mlott, és vasútbiztonsági okokból a vonatok jelentősen csökkentett sebességgel közlekednek. A menetrendszerűség javítása a biztonságos közlekedés követelményeinek megőrzése mellett csak jelentős forrásigényű műszaki fejlesztésekkel érhető el. Az egyik lehe tséges megoldási mód a lassú jelleg felszámolása érdekében az érintett szakaszokon a pályafenntartási munkák elvégzése, ami fajlagosan nagy költségigényű, és csak átmeneti megoldást hozhat. A másik lehetőség a teljes vasútvonal pályarekonstrukciója, ami ge nerális megoldást jelent, és megfelelő előkészítés és programozás esetén akár 85 százalékos uniós támogatásra is számíthatunk. Jelenleg ott tartunk, hogy elkészítettük a lassú jelleg felszámolási munkáinak prioritási rendjét, amelyben az elsők között szere pel a KaposvárDombóvár szakasz rendbetétele. A finanszírozás paramétereinek és a forrásbiztosítás módjának meghatározását követően megkezdődhetnek a kivitelezés előkészítését szolgáló munkafolyamatok. Ugyanakkor, mint említettem, tartós megoldást csak az uniós források felhasználásával tervezett komplex pályarehabilitációval érhetünk el. A közlekedési operatív program ma érvényes ütemterve szerint a DombóvárKaposvárGyékényes vonal felújítására és európai szintű műszaki fejlesztésére, amely egyben az V. p áneurópai vasúti korridor része is, a 20142020 közötti időszakban kerülhet sor. Kérem képviselő urat, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjék. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megkérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae álla mtitkár úr válaszát. HEINTZ TAMÁS (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Ön a nemrég hivatalba lépett, egyéves vendégszereplést vállaló haknikormány miniszterének államtitkára. Úgy is viselkednek: jönnek, ígé rnek, majd mennek. Nézze, az ön minisztere az ötödik a három év alatt, aki ígért már eleget, túl sokat is, és ebből semmit nem tartott be. Nos, ebből elég volt! Elég volt, és a válaszát nem tudom elfogadni; ugyanúgy nem, ahogy a civilek sem fogadják el az ön válaszát. A civilek, akik ezért május 23ára egy nagyszabású rendezvényt szerveztek, Dombóvárról Kaposvárra lesz egy kerékpártúra, amelyre önt is szeretettel várjuk miniszterével együtt; sőt valamennyiüket, akiknek elegük van abból, amit a tárca, illetv e a MÁV Zrt. művel. Szeretettel várjuk a délben induló vonatra. Jöjjön, előzzük meg együtt a gyorsvonatot! Ha nem ezt teszi, akkor jöjjön vonattal, de akkor hozzon… (Kikapcsolják a mikrofonját.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Képviselő úr nem fogadja el a vál aszt, ha jól értem. (Taps a Fidesz soraiban.) Képviselő úr nem fogadta el a választ, így megkérdezem a tisztelt Házat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 178 igen szavazattal, 173 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta. (15.30) Bejelentés interpelláció visszavonásáról ELNÖK (dr. Világosi Gábor) :