Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. február 17 (189. szám) - A társadalmi szervezetek működését segítő jogszabályi háttér kialakításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
187 megvan, tisztelt képviselőtársaim, és mégis dohányoznak a képviselők ott, ahol nem lehet, törvény tiltja, nem lehet reklámozni. Tehát én ezt csak azért akartam el mondani, hogy persze lehet szimpatikus felvetéseket tenni, hogy miért engedi az állam azt, hogy reklámozzák magukat. És azért hoztam ezt a példát, mert nem biztos, hogy mindent a tiltással, a szankcionálással, minden egyébbel meg lehet oldani. (Ékes József : Nem ezen volt a hangsúly.) Lengyel Zoltán volt, aki még ezzel kapcsolatban itt a vitában különböző felvetéseket tett. Abban teljesen biztos vagyok, hogy a pénzügyi tárgyú törvények módosításainál ennek a törvényjavaslatnak az elfogadásával nem érünk a vé gére. Már jeleztem, hogy már a kormány is nyújtott be nehéz helyzetbe került, lakáshiteleket fölvett személyek megsegítésével kapcsolatban törvényjavaslatot. Nyilván megfogalmazódnak képviselői javaslatok is. Én csak azt szeretném kérni, amire már a vitába n is utaltam, hogy amikor ezeket a jól hangzó javaslatokat majd értékeljük itt a parlamentben, akkor arra is figyelemmel kell lennünk, hogy milyen kihatásai vannak a mi javaslatunknak. És nem megyünke túl egy bizonyos határon, ami már adott esetben az egé sz rendszernek a működése szempontjából káros lehet? Tehát azzal szeretném zárni a törvényjavaslat vitájában az előterjesztői észrevételeket, hogy ismételten arra kérem a tisztelt képviselőket, hogy értsék meg ennek a törvényjavaslatnak a korlátait és a ke reteit, és ne várjuk el ettől a törvényjavaslattól most olyan kérdéseknek a megoldását... - nem azért, mert adott esetben nem akarta egyik vagy másik oldal eddig megoldani, hanem azért, mert az egész rendszer szempontjából nem találtuk meg még a jó megoldá st, tehát ne várjuk, hogy ezeket most ez a törvényjavaslat megoldja. Ismételten szeretném megerősíteni azt, hogy készek vagyunk további felmerülő kérdésekben egyeztetéseket folytatni, és adott esetben, ha összeáll megint egy olyan csomag, ami szükséges, ho gy szabályozásra kerüljön, vagy a csomag összeállításához szakmai segítséget kell nyújtani az államigazgatás részéről adott esetben ellenzéki képviselőknek, akkor ebben nyitottak vagyunk. Csak még egyszer szeretném kérni, hogy ne az érzelmek, ne az indulat határozza most meg a mi törvénymódosítási szándékunkat, hanem ebben a bonyolult válsághelyzetben a pénzintézeti szektor ellenőrzési rendszerének a megfelelő, kiszámítható, jó működése is vezessen bennünket akkor, amikor a felmerülő problémákra megoldásoka t keresünk. Köszönöm a vitában elhangzottakat, és kérem, hogy a benyújtott javaslatot támogassák a képviselők. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az általá nos vitát lezárom, s mivel az előterjesztéshez módosító javaslat is érkezett, a részletes vitára bocsátásra és magára a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor. A társadalmi szervezetek működését segítő jogszabály i háttér kialakításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most pedig soron következik a társadalmi szervezetek működését segítő jogszabályi háttér kialakításáról szóló határozati javaslat általános vitája a lezárásig. Pettkó András képviselő, MDF, önálló indítványát H/6805. számon, a bizottsági ajánlást pedig H/6805/1. számon megkapták, és a honlapon megismerhetik.