Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. április 27 (205. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár:
1723 Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Frakcióvezetőhelyettes Úr! Ön a kormány válságkezelő intézkedéseivel foglalkozik. Nagyon helyes, hogy ezekkel a kérdésekkel itt foglalkozunk, mert ma a társadalom és a gazdaság egyik legfontosabb kérdése, hogy a válságból való kilábalás hogy történik az egyes országokban, ezen belül természetesen Magyarországon is. Sőt, az a legfontosabb, hogy Magyarország jól kerüljön ki a válságból, hiszen itt egy világválságról van szó. A pénzügyi válság láthatóan reálgazdasági válságba torkollott, és nem mindegy, hogy az egyes országok ebből hogy kerülnek ki. A gazdaságtörténet azt mutatja, hogy jó néhány országnak éppen ilyenkor sikerült előbbre kerülnie. Ilyen szempontból azt gondolom, helyes, hogy ezzel foglalkozunk. Frakcióvezetőhelyettes úrnak valószínűleg nem volt alkalma áttanulmányozni a kormány programját, mert jó néhány kérdést, amelyet volt szíves említeni, egészen másként tartalmaz a program. A legfon tosabb az, hogy a válságot hogy kezeljük. A válság mindenkitől áldozatot kíván, ezt természetesen nem lehet megúszni. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy mindig szembe kell állítani két dolgot. Azt, hogy a válságkezelés áldozatokat követel, azzal kell szemb eállítani, hogy a válságkezelés elmulasztása milyen áldozatokat követel. S tudomásul kell venni, hogy ha a válságkezelést elmulasztja a kormány, akkor az később sokkal nagyobb áldozatokat fog követelni. Most a legfontosabb az, hogy szükség van az egyensúly helyreállítására és a foglalkoztatás bővítésére. Frakcióvezetőhelyettes úr jó néhány dolgot - azokat, amelyek az azonnali válságkezelést, illetve a hosszú távú kérdéseket jelentik - helytelenül lát. Amikor azt mondjuk, hogy a gyes és a gyed intézményét ú jra kell gondolni, akkor pont ez az egyik ilyen cél, amit vizsgálnunk kell, és nem azzal kell szembeállítani, hogy egy bölcsődei hely mennyibe fog kerülni, ha azt létrehozzuk, hanem azt, hogy hosszú távon egyre magasabban képzett anyák minél előbb vissza s zeretnének kerülni a munkaerőpiacra. Most nemcsak arról kell gondolkodnunk, hogy egymásfél éven belül milyenek lesznek a viszonyok a foglalkoztatásban, hanem azon, hogy távlatosan, háromnégy év múlva milyenek lesznek. Az egyik gondunk éppen az, hogy a ki lencvenes évek elején leépült a bölcsődei hálózat. Ezt mindenképpen újjá kell építeni. Amikor az adórendszer változásáról van szó - akár az ingatlanadóról, akár más vagyonadókról , akkor két dolgot kell figyelembe venni. Egyrészt azt, hogy az adórendszer nem rövid távú célokat, hanem gazdaságpolitikai célokat szolgál. Nem lehet úgy megítélni az adórendszert, hogy ebben az évben vagy a jövő évben mi a legfontosabb. Hosszú távon kell a gazdaságpolitikában gondolkodni. Ezért nyilvánvalóan a foglalkoztatást cs ökkentő adókat kell minél inkább kivezetni a rendszerből, és azt kell elősegíteni, hogy a foglalkoztatás bővüljön. Ilyen szempontból az ingatlanadó és a vagyonadó egy arányt jelent az adórendszeren belül, amit mindenképpen bővíteni szeretnénk. Az áfa átmen eti növelése is pont azt a célt szolgálja, hogy inkább a fogyasztást, mint a foglalkoztatást adóztassuk. Ami a szociális támogatásokat illeti: nagyon fontos célunk az “Út a munkához” program kiteljesítése, pontosan azért, hogy minél többen legyenek azok, a kik nem szociális segélyből kénytelenek élni, hanem lehetőségük van arra, hogy munkát vállaljanak. Pontosan arról a rétegről van szó, akiket éppen a szakképzettség hiánya, az alacsony végzettségük nehezít abban, hogy munkát találjanak. Az “Út a munkához” p rogram pontosan őket vezeti vissza a munka világába. Erre világos programja van a kormánynak. Egyébként néhány napon belül közzé fogjuk tenni azt a kormányhatározatot, amely nemcsak a válságkezelő program egészét tartalmazza, hanem azt az igazgatási intézk edési tervet is, amely lehetővé teszi, hogy ezt bárki nyomon követhesse. Ilyen értelemben minden olyan megoldást támogatunk, és minden olyan javaslatot örömmel veszünk, amely ennek a programnak a kiteljesítését, mielőbbi megvalósítását szolgálja.