Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. április 21 (204. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János):
1581 A parlament és az ország nyilvánossága előtt felhívom Bajnai Gordon miniszterelnök urat, val amint a Vagyonkezelő Zrt. működéséért felelős Pénzügyminisztérium új politikai vezetőit, hogy haladéktalanul állítsák le a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok tudatosnak tűnő tönkretételét, gátolják meg, hogy az egyik utolsó állami tulajdonban levő nemzeti értékün k ebek harmincadjára kerüljön. Ismert, hogy egy éve, 2008 tavaszán indult meg az utolsó roham az évek során kiárusított és lezüllesztett Bábolna Szendrői Gazdaság végső megsemmisítésére; ekkor történt a kerteskői abszurd privatizáció is. Április 17én beje lentették a Bábolna Zrt. felszámolását, megelőzően a Ménesbirtok Kft. leváltott vezetőjének helyére új vezetőt neveztek ki. Ezek az események indokolttá tették, hogy a ménesbirtok sorsát kiemelt figyelemben részesítsük. A mezőgazdasági bizottság napirendjé n háromszor szerepelt, én magam minden parlamenti eszköz felhasználásával, több alkalommal felhívtam a figyelmet a gazdaság pénzügyi nehézségeire. A válasz hol lekicsinylő, hol mellébeszélés volt, máskor pedig az, hogy minden rendben. Legutóbb, március 30án Keller államtitkár úr egyenesen kioktatott, hogy egy üzem napi ügyvezetési kérdései nem valók a Ház falai közé. Pedig a helyzet súlyos, mi sem jellemzi ezt jobban, mint az a tény, hogy míg a 2007. évet a gazdaság 57 millió forint veszteséggel zárta, add ig a 2008. év vesztesége az előrejelzések szerint 460 millió forint lesz. Tisztelt Ház! A vagyontanács április 9én tárgyalt a ménesbirtokról. Érdemi döntés semmiről nem született, illetve csupán annyi, hogy azonnali hatállyal felmentették az egy éve kinev ezett igazgatót. Erre mondják azt, hogy ja kérem, bűnbak az kell. Annyi történt még állítólag, hogy egy magas beosztású, de felelőtlen vezető szájából elhangzott már a “felszámolás” szó. Az összes problémát, amelyre a vagyontanácsnak megoldást kellett voln a találnia, még címszavakban sincs időm felsorolni, csak a két leglényegesebbet, legsürgetőbbet ismétlem immár sokadszor. 20032004ben a ménesbirtok nem kapott állami támogatást, ezért kénytelen volt hiteleket felvenni. A CIB Bank többször átütemezett hit ele május 19én - május 19én - ismét lejár. A Raiffeisenhitel április 14én lejárt, technikai átütemezése nem történt meg, mert - tessék most figyelni! - április 10én, amikor az erre vonatkozó megállapodást alá kellett volna írni, nem volt erre jogosult személy a gazdaságban. Ilyen felelőtlenséget Európa még nem látott! Szerencsére a bank hajlandó új hitelszerződést kötni, de a gazdaságra nézve várhatóan az eddiginél sokkal rosszabb kondíciókkal, ami újabb milliós veszteséget eredményez a gazdaság számár a. Tisztelt Ház! Már március 30án sürgettem itt a Házban a CIBhitellel kapcsolatos, 2008 decemberében meghozott kormányhatározat, a tulajdonosi kölcsönből való hitelkiegyenlítés végrehajtását. Szintén gondoskodni kell a Raiffeisenhitel tulajdonosi segít séggel történő megfizetéséről is, mert a gazdaság erre képtelen lesz, és tovább fogja a veszteségeket növelni az évi 5060 millió forint hitelkamat. Milyen spekuláció állhat az időhúzás mögött? Milliárdos értékű épületvagyon kerülhet a bankokon keresztül, áron alul a piacra - talán éppen ez a szándék? , és a végén ott marad a kiüresített Bábolna Ménesbirtok Kft. néhány irodával. A módszer ismert, az állami vagyon nagy részét hasonló módon herdálták el. Tisztelt Miniszter Úr! Ismételten felhí vom a kormány és az ön figyelmét, hogy a két hitelt azonnal rendezni kell - háromszor aláhúzva, nagyon sürgős, nagyon fontos. De ez csak az első lépés, ez csak tűzoltás. Válság ide, válság oda, a ménesbirtok sorsát tisztességesen, hátsó szándékok nélkül, s zakmai felelősséggel rendbe kell hozni. Ha már a “felelősség” szót említettem, hadd fejezzem be azzal, hogy a kormány felelőssége, hogy kivizsgálja a vagyontanács és a Vagyonkezelő Zrt. felelőtlenségét Bábolna és más ügyek kapcsán. Ha nem teszi, lelke rajt a, de ami késik, nem múlik. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíváne valaki felszólalni. Oszkó Péter pénzügyminiszter úr jelentkezett. A gomb megnyomásával is jele zze, kérem, a felszólalási