Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. április 20 (203. szám) - Dr. Schvarcz Tibor (MSZP) - az egészségügyi miniszterhez - “A betegjogok európai napjáról” címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP):
1527 dolgozóknak. Ezt kértem volna tisztelettel most ezen alkalommal a minisztérium vezetésétől és tisztelt miniszter úrtól. Úgyhogy azt kérem, a receptet mindannyian ismerjük: az egészségügybe pénz kell és program kell - ezt kellene a dni az egészségügy dolgozóinak. Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Viszontválaszra megadom a szót a miniszter úrnak. DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tis ztelt Képviselő Úr! Elmondanám, hogy a programnak az a neve, hogy “Biztonság és partnerség”. Ezt egyébként a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal képviseletében a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István úr is véleményezte, de ha azt nyilatkozta, hogy nincs pr ogram, akkor ezt már el is felejtette, rossz a memóriája. Egyébként ennek a programnak a végrehajtását a kormány is elfogadta. Ennek a programnak a keretében külön kiemelt terület a humán erőforrás fejlesztése. Úgyhogy úgy gondolom, amikor tavaly szeptembe rben a kormány döntött ennek a programnak az elfogadásáról, megalkottunk egy olyan programot, amely egyrészt programot jelent az egészségügyben, másrészt pénzt is jelentett volna. Azért mondom így, hogy “volna”, mert időközben gazdasági válság következett be Magyarországon is, de egyébként a világ más részein is, és ezért van aztán, hogy a nálunk egy nagyságrenddel gazdagabb Németországból például 2008ban több mint 2300 orvos ment el olyan országba, ahol a német körülményekhez képest még mindig jobb a fina nszírozás. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) Dr. Schvarcz Tibor (MSZP) - az egészségügyi miniszterhez - “A betegjogok európai napjáról” címmel ELNÖK (dr. Áder János) : Schvarcz Tibor, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az egészségügyi miniszternek: “A betegjogok európai napjáról” címmel. Képviselő urat illeti a szó. DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Április 18án ünnepeltük az európ ai betegjogi napot. Ez az emléknap megfelelő alkalom arra, hogy figyelmünket fokozatosan a betegek védelme, a betegjogok érvényesülésének kérdése felé fordítsuk. Az elmúlt években a magyar egészségügy jelentős változásokon ment keresztül. Örülök annak, hog y miközben sikerült megindítanunk az ellátórendszer struktúrájának évtizedek óta húzódó átalakítását, sikerült a gyógyszerpiac újraszabályozásával az átláthatóbb feltételeknek köszönhetően biztosítani a gyógyszerárak folyamatos csökkenését, és sikerült a f ejlesztéseknek köszönhetően javítani az ellátás színvonalát, csökkentek a területi aránytalanságok is. Létrehoztuk a betegek jogait intézményesített formában védő szervezetet, az Egészségbiztosítási Felügyeletet. Ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy az átal akítások minden esetben szükségszerűen bizonytalanságokkal is járnak. Ezért, mint a társadalmi igazság és szolidaritás mellett elkötelezett képviselő, kötelességemnek tartom, hogy a formai lépések mellett azok tartalmi megvalósulására is figyelmet fordítsa k. Ennek értelmében a csütörtökön megszervezett betegjogi konferencián, melyet a civil szervezetek, a Motesz indított el, magam is részt vettem. Az elmúlt évek során megtapasztalhattuk, hogy az egészségügy átalakítása elválaszthatatlan a betegek védelmére fordított különös figyelemtől. Számos eset bizonyítja, hogy a változó