Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 24 (199. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/9080. szám), valamint az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. WIENER GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1191 választókerületben válasszanak meg, 70 főt pedig regionális listákról, hiszen a Fidesz szakértői, politikusai is világosan látták, hogy egy ilyen alacsony létsz ám mellett a megyei listák fenntarthatatlanok. 1999ben először 276 fős parlamentet javasolt a Fidesz, aztán 2000ben ez 290 fősre emelkedett. 2005ben, amikor Fodor Gábor kezdeményezésére folytak a négypárti tárgyalások, a Fidesznek szintén az volt a véle ménye, hogy legyen a parlament 290 fős, mégpedig oly módon, hogy 152 képviselőt egyéni választókerületben válasszanak meg, legyen egy 60 fős országos lista, amelyre szavaznak a választópolgárok, és legyen egy olyan 78 fős kompenzációs lista, amelyen összeg yűjtik a töredékszavazatokat, és azok alapján osztják ki a mandátumokat. Tehát akkor is egy magasabb létszám mellett gondolta a Fidesz a vegyes rendszer megőrzését. Hozzá kell tennem, hogy természetesen a 2005ös javaslatban sem volt igazi arányosítás jele n. Hiszen ez 1998 óta már nem célja a fiatal demokratáknak. Kétségtelen, hogy a 2005ös tárgyalások során nem volt a Fidesz pozíciója egyszerű, tudniillik, miközben zajlottak a tárgyalások, Orbán Viktor 2005. október 16án a Felvonulási téren tartott beszé dében megfogalmazta új koncepcióját, amely szerint új gazdaságra, új politikára és új államra van szükség. Az új állam egyik lényeges attribútuma pedig az volt, hogy meg kell felezni a parlamenti képviselők számát, de legfeljebb 200 fős lehet a törvényhozó testület létszáma. Ez pedig azt eredményezte, hogy miközben zajlottak a tárgyalások, a Fidesz pozíciója nem volt egyértelmű, mert a beterjesztett javaslat 290 főről szólt, a pártelnök álláspontjában pedig ott volt már a 200 fő. Tehát változtatásokról ebbe n az esetben is beszélhetünk, de hogy ilyen változások vannak, azt én nem ítélném meg negatívan a Fidesz esetében sem, hanem az állandósuló társadalmi nyomás következményeként értékelném azt, hogy valóban egyre alacsonyabb parlamenti létszámról beszélnek a pártok. Az is igaz, hogy utoljára csatlakozott ehhez a körhöz az MSZP, bár tulajdonképpen az SZDSZ, amelyik a Fideszhez hasonlóan nagyon korán felvetette már a kisebb parlamentet, szinte mindvégig valamilyen 250 fő körüli törvényhozásban gondolkodott, bár nyilvánvalóan a 200 főset sem vetette el. Nézzük meg azt, hogy azok az ellenérvek, amelyeket elsősorban Salamon képviselőtársam felsorakoztatott a törvényjavaslattal szemben, megálljáke a helyüket. Ezekkel részben már a bizottsági többségi vélemény ismer tetésekor foglalkoztam. Most azonban lehetőségem nyílik arra, hogy a tárgykört részletesebben is vázoljam. Hozzá kell tennem, hogy ettől kezdve már kizárólag szakmai és nem politikai érvek sorakoztathatóak fel. Először is: akadályozzae a stabil kormányzás t az arányos szisztéma? Az arányos listás rendszer, mint jeleztem, az Európai Unió tagállamainak többségében létezik, és valóban, a harmadik Francia Köztársaságban, bár ott más választási rendszer volt, nagy volt az instabilitás. Ennek ellenére a negyedik köztársaság választási rendszere behozta az arányos rendszert, további instabilitást eredményezve, és voltak olyan tapasztalatok a weimari köztársaság esetében is, hogy egy arányos listás megoldás a kormányozhatóságot veszélyezteti. De az elmúlt évtizedek tapasztalatai, mint erre már utaltam, egészen mást mutatnak. Tegnap a bizottsági ülésen is elmondtam azt, hogy Hollandiában - ahol a legarányosabb szisztéma működik, mert az egész ország a mandátumkiosztás szempontjából egy választókerületet alkot - 1982 é s 2009 között mindössze három miniszterelnök volt: 1982 és ’94 között Lubbers, CDAs, tehát kereszténydemokrata miniszterelnök; 1994 és 2002 között Vim Kok, munkapárti, baloldali miniszterelnök; és 2002től - ma is ő van még hivatalban, - Jan Peter Balkene nde, szintén CDAs, vagyis kereszténydemokrata miniszterelnök. Tehát 27 év alatt három miniszterelnök, még ha voltak is közben jelentősebb kormányátalakítások, semmiképpen sem azt mutatja, hogy valamiféle instabilitás állna fenn. De hozhatnám a dán példát is, ahol 1982től napjainkig szintén csak három miniszterelnök volt hivatalban: ’82 és ’93 között Schlüter; ’93 és 2001 között Poul Nyrup Rasmussen - ő jelenleg egyébként az Európai Szocialisták Pártjának az elnöke , 2001 óta pedig a liberális Venstre pár ti
