Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 24 (199. szám) - Bejelentés az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 18/2006-2010. számú eseti jellegű állásfoglalásáról - Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - PAIZS JÓZSEF (MSZP):
1172 és ennek a szab ályait - gyakorlatilag nagyon korlátozottan engedve csak - leírja a törvény, hogy mely esetekben lehet, és milyen feltételekkel. Tehát azok az elképzelések - vagy nem tudom, rossz álmok , amelyekről a képviselő úr itt beszélt, azok egyáltalán nincsenek az asztalán ennek a kormánynak. Nem akarok rosszmájú lenni: remélem, hogy nem is lesznek semmilyen kormánynak az olyan irányú elképzelések, amiről a képviselő úr beszélt. Egyébként amit V. Németh Zsolt képviselő úr mondott, azt pedig szerintem a vagyonátadás kor lehetett volna rendezni, akkor, amikor 19919293ban sok mindenről… (Hadházy Sándor közbeszól.) Jó, de sok mindenről rendelkezett a vagyonátadó bizottság. (Hadházy Sándor közbeszól.) Tudom, de akkor lehetett volna ezt a témát megnyitni, ma már szerint em erről elég nehéz beszélni. Egyébként meg erdőt telepíthet az önkormányzat, erdőt kezelhet vagyonkezelési megállapodással az önkormányzat, úgyhogy ilyen szempontból semmi akadálya nincs az elképzelésnek. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Áder János) : Most már nem kétperces, hanem rendes hozzászólás keretében megadom a szót Paizs József képviselő úrnak, az MSZPfrakcióból. PAIZS JÓZSEF (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Egy nagyon időszerű törvény vitáján veszünk részt, én ennek a törvénynek a tervezési alapját szolgáló, tíz évre szóló körzeti erdőtervről szeretnék szólni. Hazánkban a tervszerű, fenntartható és társadalmi, természetvédelmi követelmények figyelembevételét garantáló erdőgazdálkodás tervezési alapját szolgálja ez a bizonyos tízéves körzeti erdőterv. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a hazai gyakorlat európai mércével is megállja a helyét, hiszen nagyon aprólékos, szigorú és nagyon sokoldalú ellenőrzési és tervezési rendszer, ami biztosítja az erdő, a magyar erdésze k által elsőként alkalmazott hármas - gazdasági, védelmi és közjóléti - rendeltetésének megvalósulását. Az új erdőtörvény a jelenlegi rendszerben meglévő párhuzamosságok kiszűrésével egyszerűbb, átláthatóbb követelményeket teremt, és mégis megteremti és me gőrzi az előírások szigorúságát. A körzeti erdőterv készítésébe mind az előkészítési, mind az elfogadási fázisban - többször szóba került - gyakorlatilag beleszólhatott mindenki, aki úgy érezte, hogy valamilyen jogot szeretne formálni a törvény előkészítés i szakaszában, a törvény meghozatalában. Így elmondhatták a véleményüket - és érvényesíthették - a zöldhatóságok és az önkormányzatok is, amit nagyon fontosnak tartok, éppen úgy, mint a civil természetvédelem különféle szervezetei. Csak néhány kiragadott p élda, hogy milyen részletességgel tartalmazza az erdőkkel kapcsolatos adatokat, ismereteket ez a terv. Magában foglalja a beazonosításhoz szükséges valamennyi adatot, az egyes erdőrészletek termőhelyi és állományviszonyait, azok részletes leírásait, a term észetességi kategóriákat, az erdő rendeltetéseit, az erdei haszonvételek mértékét, gyakorlásának módját, időkorlátait, de a védett területeken a természetvédelmi szempontok védelme érdekében meghozható és teendő javaslatokat is. Maga a terv, amennyiben azt az illetékes hatóságok kérik és az időközben bekövetkezett változások indokolják, időközben is felülvizsgálhatóvá válik, és ami nagyon fontos, hogy módosítható is. A körzeti erdőterv pontosan leírja az adott tíz esztendőben az egyes erdőrészletekben elvég ezhető munkákat is. Így az erdőgazdálkodó, amikor a jelzett tevékenység elvégzéséről és szándékáról értesíti a hatóságot, pontosan tudja, hogy ez szabályozott keretek között lehetséges. Az erdészeti szakhatóság a bejelentéstől számított 3045 napig visszaj elezhet, és szükség szerint korlátozhatja vagy feltételhez kötheti, akár meg is tilthatja ezeket a tevékenységeket.