Országgyűlési napló - 2009. évi téli rendkívüli ülésszak
2009. január 29 (187. szám) - Fülöp István (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Mit kíván tenni a génmódosított növények hazánkban történő termesztésének megakadályozása érdekében?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
94 Tisztelt Államtitkár Úr! Tudom, hogy ön, valamint az ön által vezetett minisztérium mindeddig nem támogatta a génmódosított növények magyarországi termesztését. Ebbéli álláspontját ötpárti egyetértés, valamint a magyarországi civil szervezetek támogatása övezte. Magyarország a genetikailag módosított növényekkel kapcsolatban a világ talán legszigorúbb törvényével rendelkezik, amelynek kidolgozásában és elfogadásá ban mi is részt vettünk. A magam részéről úgy gondolom, hogy Magyarország egyik jövőbeni stratégiai kitörési pontja a mezőgazdaság. Mindez azonban csak abban az esetben lehetséges, ha meg tudjuk őrizni a hagyományosan jó minőségű, genetikailag még nem szen nyezett terményeinket, vetőmagunkat. Meggyőződésem, hogy hamarosan elkövetkezik majd az az idő, amikor az erre irányuló kutatások eredménye beérik, és kimondják, részletesen feltárják a genetikailag módosított növényeknek az emberi szervezetre kifejtett eg észségügyi hatásait, és akkor a genetikailag nem módosított növény érték lesz. Tisztelt Államtitkár Úr! A fentiek alapján kérdezem, milyen lépéseket kíván tenni ön és az ön által vezetett minisztérium a genetikailag módosított növények magyarországi termes ztésének megakadályozása érdekében. Tisztelettel várom válaszát. (Szórványos taps.) ELNÖK (Harrach Péter) : Gőgös Zoltán államtitkár úré a szó. GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdését, hiszen valóban, már a médiában is előjött ez a kérdés. Úgy gondolom, hogy a magyar kormány, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium álláspontja ebben az ügyben teljesen világos és egyértelm ű. Nem kívánjuk Magyarországon engedélyezni génmódosított növények termesztését. Valóban van az Európai Bizottságnak egy olyan javaslata, hogy újabb két fajtát a Monsanto 810es mellett engedélyezzenek az Európai Unióban. Több ilyen próbálkozás volt az elm últ két évben, nemcsak a kukoricánál, más növényeknél is. Ezt a bizottsági akaratot egyébként soha nem tudták keresztülvinni a miniszterek tanácsán. Nos, egyre több a támogatónk ebben a dologban. Először Ausztriával magányos farkasként harcoltunk ebben az ügyben, most már olyan nagy tradicionális agrárországok, mint Franciaország is egyértelműen a teljes tiltás irányába megy el már a korábban engedélyezett fajta kapcsán is. Úgy gondolom, hogy Magyarország szempontjából stratégiai kérdés, hogy a genetikai ti sztaságunk megmaradjon, hiszen az egyik legdinamikusabban fejlődő agrárágazatunk a vetőmagelőállítás, pontosan annak következtében, hogy tudjuk igazolni, hogy nálunk ez a tevékenység nem zajlik. Azt látom, hogy a környező országokban is, amelyek elvileg, miután a pollent nem lehet a határon megállítani, legalábbis szűkebb körben meg tudnának bennünket fertőzni, náluk is teljesen új alapokon van ez a kérdés. Mióta európai uniós tag, Románia is egyértelműen átgondolta a hozzáállását a genetikailag módosított növényekhez, és úgy tűnik, ők is ahhoz a táborhoz csatlakoznak, amely a teljes tiltás irányába megy el. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem engedünk bizonyos kísérleti tevékenységnek teret, hiszen azért az élet nem áll meg. Ha más eszközökkel, más módon próbálnak ilyen tevékenységet végezni, azt mi megakadályozni nem akarjuk, de az ötpárti és széles körű politikai konszenzus miatt és mert ez a meggyőződésünk is, továbbra sem kívánjuk engedélyezni, és az európai uniós fórumokon ennek hangot is adunk, és minden ilyen ügyben ellene fogunk szavazni. Köszönöm szépen a figyelmüket.