Országgyűlési napló - 2009. évi téli rendkívüli ülésszak
2009. január 29 (187. szám) - Herbály Imre (MSZP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Milyen intézkedéseket kíván tenni a kormány a magyar tejágazat rövid és hosszú távú érdekeinek védelmében?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Harrach Péter): - HERBÁLY IMRE (MSZP):
85 áruházláncok nagy volumenben tárgyalnak 60 forint/doboz áron a másfél százalékos zsírtartalmú UHT tej és 650 forint/kilogramm áron félkemény sajtok behozataláról. Szintén termelői körökből szá rmazó információk szerint a 2009. év vonatkozásában az összes tejfeldolgozó csökkentett számú szerződést kötött meg vagy kíván megkötni, így ezen ok miatt már most jelentős feszültség érzékelhető a termelők körében. A legnagyobb feszültség azon beszállítók nál alakult ki, akikkel az általános gyakorlattól eltérően a cégek korábban nem kvótaévre vonatkozó szerződést kötöttek, hanem naptári évre szóló szerződés került megkötésre. Sajnos a legkilátástalanabb helyzet a kistermelőknél van, akikkel a feldolgozók s zerződéskötési hajlandósága igencsak alacsonynak mondható. A hazai tejfeldolgozóknál mára jelentős készletek halmozódtak fel elsősorban sajtból, de egyre több sovány tej, tejpor és vaj a raktárakban marad. (15.20) A rendkívül nyomott EUs és világpiaci ára k gyakorlatilag lehetetlenné teszik a tejtermékek exportját, ami további árcsökkentésre és a termelés visszafogására ösztönzi a feldolgozókat. Kérdezem az államtitkár urat: mit tesz az agrártárca a tejágazat válságának kezelésére? Milyen EUs és hazai eszk özök állnak rendelkezésre a helyzet javítására, és ezek közül melyik alkalmazását tervezi a minisztérium? (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Gőgös Zoltán államtitkár úré a szó. GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejleszté si minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Való igaz, hogy európai túltermelési válság van a tejágazatban, aminek kezelése egy ország kereteit mindenképpen túlfeszíti. Éppen ezért az Európai Unió több inté zkedést hozott, amelyek részben hatályba léptek, részben a napokban lépnek hatályba. Ennek főbb elemei az újbóli intervenció, ez a sovány tejporra és a vajra vonatkozik, aminél mi szeretnénk a magasabb árat, ugyanis ebben még van egy tárgyalási fordulónk, a másik pedig az exporttámogatások visszahozása, amit korábban hasonló időszakban alkalmaztak. Ez szintén bizonyos tartós termékek esetében lehetséges. Nyilván ehhez piacok kellenek, és ebben van egy elég intenzív agrárdiplomáciai tevékenység Közel, TávolKelet és egyéb, harmadik piacokon, hiszen az EUs exporttámogatás csak itt értelmezhető. Ennek az összegeit még nem tudjuk megítélni, hiszen ez egy pályázatos rendszer, nyilván azon fog múlni, hogy a tejfeldolgozók mit tudnak ebből elérni. Ugyancsak európ ai uniós keretből tudunk a feldolgozóknak de minimis támogatást adni, ez nagyjából 50 millió forint feldolgozónként, ennyi a maximális keret, lehetőség egyegy cégnél, aminél azt fogjuk alapvető feltételként szabni, hogy a kisebb kapacitásoktól, termelőkap acitásoktól is a magasabb költségek ellenére, szállítási költségek ellenére vegyék át a tejet. Ezen túl nagyjából 2,5 milliárdos csomagot raktunk össze, ami részben a költségcsökkentés irányába megy bizonyos hatósági díjak elengedésével, illetve a tejelőte hénágazatra is kiterjesztjük bizonyos állatorvosi költségek támogatását, illetve elengedését. Ezenfelül fokozottabban fogjuk az élelmiszersegélyprogramban - ez nagyjából 500600 millió forintos csomag - a tartós tejtermékek arányát növelni, ami azt jelen ti, hogy újabb piaci keresletet tudunk ezen az ágon integrálni. Továbbá át fogjuk alakítani az iskolatejprogramot olyan értelemben, hogy további támogatásokkal ösztönözzük az önkormányzatokat, hogy vegyenek részt ebben a programban. (Taps az MSZP padsoraib an.) ELNÖK (Harrach Péter) : Képviselő úré a szó. HERBÁLY IMRE (MSZP) :