Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 7 (162. szám) - „Magyarország megújításának lehetséges irányairól” címmel politikai vita - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ):
954 egyensúlya fontos ehhez. Vagy ki kell venni a politikai viták, a pártpolitikai viták köréből ezt a rendszert, és erre is tesz javaslatot az a koncepció, ami szintén az asztalon van, és reményeink szerint előbbutóbb foglalkozni is fog vele majd nemcsak az ellenzék, de a kormánypárt is. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Előre bejelentett felszólaló következik, Béki Gabriella képviselő asszony, Szabad Demokraták Szövetsége. BÉKI GABRIELLA (SZDSZ) : Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Már ötödik órája vitatkozunk Magyarország megújításának lehetséges irányairól, én a magam részéről a szociálpolitikai dimenziókhoz szeretnék n éhány kritikai észrevételt fűzni. Egyrészt a segélyezési rendszerről, másrészt a családtámogatási rendszerről, szűkebben a családi pótlék kérdéséről akarok véleményt mondani, abból az általános megjegyzésből kiindulva, hogy sokszor tapasztaljuk, hogy ami a bajok okát, a diagnózist illeti, abban többnyire könnyen vagy látszólag egyetértünk. Eltérni az álláspontok a terápia tekintetében térnek el, a különböző pártok másmás választ adnak arra, hogy mit kellene csinálni. Kóka János a vita elején, bevezető mond ataiban azt a megállapítást fogalmazta meg, hogy mi, szabad demokraták sokkal jobban hiszünk az öngondoskodó polgárban, mint a gondoskodó államban. Ezzel a vitairattal nekünk, liberálisoknak a legkomolyabb bajunk éppen az, hogy amikor választ keres a probl émákra, akkor rendre a gondoskodó államban, az állam erősítésében találja meg a választ. Ehhez szeretném a két említett példát felhozni bizonyságul, hogy mennyire igaz ez a megállapítás. Az egy általános összefüggés, hogy Magyarország bajai nagyon nagy szá zalékban abból táplálkoznak, hogy alacsony a foglalkoztatási ráta. Sőt nemcsak a foglalkoztatási ráta alacsony, hanem ennek egy másik összefüggése, hogy drámaian alacsony a foglalkoztatottság az alacsony iskolázottságú emberek körében, mondjuk, éppen azok körében, akik egyébként a rendszeres szociális segélyre szorulnak. Másfelől azt is látjuk és elfogadjuk, hogy milyen súlyos társadalmi feszültségek keletkeztek sokfelé az országban amiatt, hogy a szociális segély összege megközelíti, adott esetben akár el is éri a nettó minimálbér összegét, hogy az emberek sok helyen nem érzékelnek különbséget segélyből hozzájutható jövedelem és munkából megszerezhető jövedelem között. Mi erre a vitairat válasza, javaslata? A legfontosabb, és ez egy alapvetően állami beavat kozást jelentő etatista válasz, hogy nosza, növeljük a közmunkalehetőséget. Megmondom őszintén, hogy amikor először olvastam a vitairatot, számomra megnyugvást jelentett, amikor olyan mondatokat olvastam benne, ami szemléletmódjában nem idegen attól, ahog y a liberálisok gondolkodnak. Azt lehet benne olvasni, hogy: “Mi határozottan elutasítunk minden olyan kezdeményezést, amely mintegy büntetésként tekint a munkavégzésre. Elfogadhatatlan az is, hogy az a látszat keletkezzen, hogy a szegényeket büntetni kell , hogy bűnbakként kezeljék őket bármilyen társadalmi konfliktusban.” Én ezekkel a kijelentésekkel maximálisan egyetértek. A probléma ott van, hogy amikor előkerülnek a javaslatok, hogy hogyan is lehetne segíteni a kialakult helyzeten, akkor bizony az etati sta megoldások jönnek. Mi bajunk nekünk, liberálisoknak a közfoglalkoztatással, illetve a közfoglalkoztatás felduzzasztásával? Az első és legfontosabb, amit szeretnék szóba hozni, az az, hogy ezt egy zsákutcának tekintjük. Számos foglalkoztatáspolitikus, e lemző megállapította már, hogy nem vezet ki a közfoglalkoztatás a nyílt munkaerőpiacra. Frei Mária azt mondta, hogy 11,5 százalék a kilépő mérték, tehát a segélyezetteknek, illetve a közfoglalkoztatottaknak csak ilyen csekély része jut ki a munkaerőpiacra . Nagy Gyuláék kutatásából az derül ki, hogy egyáltalán kimutathatatlan a kikerülők aránya. Köllő János meg Scharle Ágota egyenesen negatív hatásokról beszél, hogy miért nem szabad ebbe az irányba több pénzt beleölni, és hogy ehhez képest milyen útjai, esz közei lennének annak, hogy tényleg a nyílt munkaerőpiacra segítsük azokat, akiket lehet. Tessék belegondolni, több mint
