Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 7 (162. szám) - A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója:
853 érdekében indokolt például a pártok álta l alapított civil szervezetek támogatási lehetőségének megszüntetése. 2. A testületi döntések felülvizsgálati szabályainak módosítása révén a javaslat lehetőséget ad a kedvezményezett szervezet részére a beszámolójával kapcsolatos kollégiumi döntés elleni kifogás benyújtására, illetve a kifogás tárgyában hozott tanácsi döntés ellen a bíróság előtti jogorvoslatra. 3. Az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályok szigorítása keretében a javaslat összhangot teremt a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságá ról szóló 2007es törvény kizáró rendelkezéseivel. 4. Az alapprogram nyilvánosságára, a tájékoztatási, beszámolási kötelezettségekre vonatkozó szabályok módosítása keretében a közpénzek felhasználásának jobb átláthatóságát kívánjuk előmozdítani. A javaslat biztosítja, hogy a nyertes pályázati dokumentációk, valamint az elnyert támogatásokkal kapcsolatos, a kezelő szerv által kezelt adatok nyilvánossága biztosítva legyen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvénymódosítással célzo tt változtatások mihamarabbi alkalmazása fontos, hiszen csak így válik biztosíthatóvá, hogy a civil jelöltállítási rendszeren keresztül 2009. év elején megújuló testületek már a módosított törvény alapján működhessenek. A törvényjavaslat egyeztetésre kerül t a civil szervezetekkel, az országgyűlési biztosokkal, a Legfőbb Ügyészséggel, a Legfelsőbb Bírósággal, valamint azt a Nemzeti Civil Alapprogram tanácsa is megtárgyalta. Az elmondottakra tekintettel kérem önöket, hogy a törvényjavaslatot vitassák meg és f ogadják el. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az MDF soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Most a kijelölt bizottságok állásfoglalásának és az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetése következik, 55 perces időkeretben. Először megadom a szót Szabóné Müller Timeának, az emberi jogi bizottság előadójának. DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA , az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója : Köszönö m a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága a 2008. szeptember 30ai ülésén a törvényjavaslatot megvitatta, azt 10 igen szavazattal általános vitára alkalmasnak találta. Az el őterjesztő képviselője a benyújtott törvényjavaslatot három fő gondolatkör köré csoportosítva ismertette. Kihangsúlyozta, hogy a tervezet, a változtatások magát a konstrukciót, az alapvető célkitűzéseket, az NCA szerkezetét nem érintik. Érintik viszont a t ámogatásra jogosult szervezetek felülvizsgálatát, amely összhangban van az NCA alapfilozófiájával, hogy a klasszikus civil szervezeteket szeretné támogatni. A jogorvoslat bővítése és az összeférhetetlenségi szabályok ismertetése mellett még komolyabb vita alakult ki a működőképesség érdekében a különböző testületek létszámcsökkentéséről, és a rendszer folyamatos megújulásaként a kollégiumi, illetve a tanácstagoknak két ciklusban maximalizálja az eltölthető időt. A bizottsági tagok többsége egyetértett abban , hogy a törvénymódosításra megérett az idő. A javaslat a rendszer hatékonyságának és átláthatóságának előmozdítását szolgálja, valamint a gyakorlati tapasztalatok érvényesítését és bedolgozását. Konkrét kérdésekben komolyabb vita bontakozott ki, de ezek t öbbsége nem a törvényt szabályozza. Mindkét oldal részéről elhangzott, hogy jó lenne emiatt egy ötpárti egyeztetést kezdeményezni, ahol az érintett civil szervezetek bevonásával megvitatásra kerülnek a vitatott kérdések annak érdekében, hogy egy konszenzus os, a civil szervezetek érdekeinek is megfelelő törvény- és - miután említettem, hogy nem csak a törvénnyel voltak problémák - szükség szerint rendeletmódosítások is születhessenek.