Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. szeptember 15 (155. szám) - Pettkó András (MDF) - az igazságügyi és rendészeti miniszterhez - “TEÁOR” címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Áder János): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
84 Az Unió tagállamaiban bevezetni kívánt vállalkozási tevékenység osztá lyozására szolgáló egységes rendszer tette szükségessé az eddigi TEÁORjegyzékszám megváltoztatását a vállalkozások és a cégek számára. Ám, ahogy az lenni szokott, a kormány kiadta a feladatot, de a zökkenőmentes megoldáshoz nem teremtette meg sajnálatos m ódon a feltételeket. Ezért először 2007. szeptember 1je volt a határidő, ám mivel az okmányirodákban túljelentkezés alakult ki, a határidőt 2008. július 1jére módosították. Miután a kaotikus helyzet megismétlődött, a határidőt év végére tolták ki. (18.50 ) Végül a szaktárca augusztus végén bejelentette, hogy a vállalkozóknak mégsem kell a cégbíróság előtt módosítaniuk a TEÁORszámot, elég, ha azt a jövő évi adóbevallásukban feltüntetik. Aki tehát szorgalmas volt és már tavaly teljesítette az előírásokat, ú j kódokat kapott hosszú utánajárás és adminisztráció után pár tízezer forintért, aki kivárt, ráér néhány hónap múlva az íróasztala mellől nyilatkozni, és mindezt szinte ingyen teszi. Így nehéz érveket sorakoztatni a jogkövető magatartás szükségessége melle tt, pedig ezt a tortúrát valószínűleg megspórolhatta volna a kormány, ha nem ragaszkodnak következetesen a személyes ügyintézéshez, hanem lehetőséget biztosítanak az elektronikus közigazgatás kerületen belül ügyfélkapukóddal való TEÁORkód cseréjére. Tiszt elt Államtitkár Úr! Kiépítike végre az ilyen ügyek elektronikus ügyintézéséhez szükséges felületet? A kódszámok rendszerét hozzáigazítottáke a telephelyek engedélyezési rendszeréhez és a képzettségi jegyzékekhez? A köszönetnyilvánításon kívül kárpótoljáke azokat a vállalkozókat, akik időben eleget tettek a kódváltási kötelezettségüknek, és így többletköltségeik keletkeztek? Várom megtisztelő válaszát. ELNÖK (dr. Áder János) : A kérdésre Avarkeszi Dezső államtitkár úr válaszol. DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! A rendszerváltást követően 1991ben került sor az ágazati osztályozási rendszer megváltoztatására, és ezt köve tően a TEÁORkód beépült számtalan nyilvántartásba, hatósági engedélybe, és alapját képezi számos jelzőszámnak. Ezenkívül jogszabályok széles köre rendelkezik a TEÁORkódok használatáról a legkülönfélébb célokból. A vállalkozásokat terhelő adminisztratív k ötelezettségek és költségek körében sajnos időről időre kiemelt helyet foglal el a TEÁORszámok úgynevezett átforgatásával járó kötelezettség. Ilyenre került sor 1998ban, 2003ban, majd az idén, 2008ban is. Ez utóbbi esetben uniós kötelességet kellett te ljesítenünk erre az áttérésre. Ez az áttérés alapvetően azon az elven alapult mind a cégek, mind az egyéni vállalkozók körében, hogy azon számok esetében, amelyek automatikusan átfordíthatók a KSH fordítókulccsal, az adott hatóság, szerv - ez lehet a cégbí róság, az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező vállalkozások nyilvántartását vezető szerv, illetve az APEH - ezt megtegye. A probléma ott volt, ahol ez automatikusan nem volt megvalósítható. 2008. július 1je egy végső határidő volt, és éppen a fele sleges adminisztratív terhek elkerülése érdekében rendelkeztek úgy a jogszabályok, hogy a december 31ét követő, egyébként is benyújtandó változásbejegyzési kérelemben ezt meg lehet tenni. Ez valóban sokaknak problémát okozott, ennek az áttekintése folyik most, valamint egy javaslatcsomag előkészítése. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Áder János) : Viszontválaszra megadom a szót Pettkó András képviselő úrnak. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) :