Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. december 15 (186. szám) - Az Európa Tanács 2006. május 19-én, Strasbourgban elfogadott, az államutódlás esetén bekövetkező hontalanság elkerüléséről szóló Egyezménye kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János):
4236 megnyomjuk a gombot elolvasás... - vagy esetleg anélkül. Azonban most nem ez a helyzet. A most itt előttünk lévő egyezménynek olyan pontjai vannak, olyan megállapításai, olyan fogódzói, amelyekre nemhogy szabad, kötelesek vagyunk hivatkozni, különösen azok után, hogy az előbbi szavazás azt az eredményt hozta, amit rendkívül sajnálatosnak tartok. Ha valaki ezt az egye zményt figyelmesen elolvassa, akkor azt kell mondanom, hogy valami olyanszerű, és azt kell mondanom, az emberi jogok legfontosabb tételeit oly módon rögzíti, amely nekünk, magyaroknak a jövőre nézvést egy nagyon komoly fogódzót jelent. Világosan megmondja - és hadd ismertessem a tisztelt Házzal, ha netán valaki nem olvasta volna el - a 4. cikkelyben: “Jelen egyezmény alkalmazása során az érintett államok nem tehetnek megkülönböztetéseket az érintett személyek között nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet alapján.” Az 5. cikkely pedig egyértelműen a jogutód államok kötelezettségeit állapítja meg, amely azt mondja, hogy “a jogutód álla m köteles megadni az állampolgárságot azon személyek számára, akik az államutódlás időpontjában rendelkeznek a jogelőd állam állampolgárságával, és államutódlás következtében hontalanná válnak vagy válhatnak”. Miről van itt szó, tisztelt Ház? Ha ez az egye zmény hatályba lép, tarthatatlanná válik az a szlovák álláspont, amely a mai napig megkísérli fenntartani a Benešdekrétumokat. Tarthatatlanná válik, mert ha ezeket az alapjogokat elismerik, akkor nem tehetnek mást, mint hogy ezt visszavonják. Ha ezeket az alapjogokat nem ismerik el, hanem változatlanul azt mondják, hogy a Benešdekrétum hatályban van, akkor egyértelmű az én álláspontom szerint, világos állásfoglalás az, amely szerint az alapjogok megtagadásával magát az Európai Uniónak a közösségét is megt agadják. Azt gondolom, tisztelt Ház, hogy egy olyan fogódzót, mint amit ez az egyezmény jelent, használni kell. Keressük azokat a pontokat, ahol lehet közös nemzeti célokat megtalálni. Miért nem találjuk meg azokban, amelyek elérhetőek? Ha ma komolyan gond oljuk, és komolyan fellépne ez a kormány azért, hogy a Benešdekrétumok végre oda kerüljenek, ahova valók, hogy ezzel megerősítsük azt a nemzettudatot, amely oly nehezen fenntartható, nagyon nehéz körülmények közt a határon túl, ha ezt a célt nem tartjuk e lég közösnek, akkor rendkívül szomorú helyzet van. Persze lehet azt mondani, hogy kérem, ez a jövőre nézve szóló rendelkezés, nincs ex tunc hatálya. Nekem az az álláspontom, és ezt az álláspontot, úgy gondolom, képviselni lehet, hogy az alapjogok tekinteté ben, éspedig az emberiséget érintő alapjogok tekintetében nincs ex tunc szabály. Ezek a szabályok érvényesek. Ha ezek a szabályok érvényesek, mint ahogy érvényesek voltak a '44es, '45ös háború befejezése után, akkor érvényesek most is. Következésképpen j oggal és alappal lehet ennek alapján is meggyőződésem szerint követelni, hogy a Benešdekrétumokról végre mondják ki, hogy azok mélyen az emberi jogokat sértő és mélyen a magyarságot sértő rendelkezések voltak, megértek arra, hogy visszavonják, és végre a szemétdombra kerüljenek. (Taps a Fidesz soraiból.) Köszönöm. ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem, hogy kíváne még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Nem jelentkezett senki sem. Megkérdezem Avarkeszi Dezső államtitkár urat, hogy kíváne válaszolni az imént elhangzottakra. (Dr. Avarkeszi Dezső nemet int.) Csóválja a fejét, úgyhogy nem. (Derültség. - Dr. Avarkeszi Dezső: Az legyen benne a jegyzőkönyvben, hogy csóválja a fejét.) Az általános vitát lezárom. Miután a törvényjavaslathoz nem érkezett módosít ó javaslat, részletes vitára nem kerül sor. Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a T/6981. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)