Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. december 15 (186. szám) - Dr. Mester László (MSZP) - az igazságügyi és rendészeti miniszterhez - “A gyorshajtók elleni önkormányzati fellépéssel kapcsolatos ígéretekből mikor és hogyan lesz valóság?” címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
4190 Ez történt, ellenőriztette az Egészségbiztosítási Pénztá r, megállapította, hogy ez a doktor 1096 esetben nem tett eleget a vizitdíjbeszedési kötelezettségének. Ezt követően kiadott egy fizetési felszólítást, amire nem történt meg a befizetés. Ezt követően egy fizetési meghagyást adott ki, és ezt követően kerül t bírósági tárgyalásra az ügy. Szeretném ezzel kapcsolatban elmondani, hogy remélem, hogy a képviselő úr nem azt kéri számon rajtunk, hogy jogkövető magatartást tanúsítunk, hiszen egy jogszabály betartása, én úgy gondolom, minden állampolgárnak kötelezetts ége. Szeretnék idézni egy pontosan hét évvel ezelőtti parlamenti felszólalásból. 2001. december 18án Varga Mihály mint miniszter úr egy bírósági ítélettel kapcsolatban a következőket mondta: “Tudomásul kell vennünk, ha a bíróság döntést hoz, az ránk nézve kötelező, akkor is, ha ez tetszik nekünk, és akkor is, ha ez nem tetszik nekünk.” Én úgy gondolom, hogy ez a vélemény azóta sem szabadott hogy megváltozzon. Én úgy gondolom, hogy a hatalmi ágak szétválasztása többek között arról szól, hogy a bíróság ítéle tét figyelembe kell venni, és jogkövető magatartást kell tanúsítani minden állampolgárnak, és ezt követően, úgy gondolom, nem lehet kérdéses, hogy hogy ítélt a bíróság. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szép en. Megkérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszter úr által adott választ. Képviselő úr! VARGA MIHÁLY (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Én úgy hiszem, hogy félreértette a kérdést, holott írásban is az ön számára ez rendelkezésre állt . Én nem a bíróság álláspontját vontam kétségbe, tisztelt miniszter úr. (Közbeszólások az MSZP soraiban.) Én azt kérdeztem öntől, hogy igazságosnak tartjae azt, hogy egy kollégáját, aki dolgozik a betegeiért, aki a betegek anyagi lehetőségétől függetlenül hajlandó mindenki ellátni, megvizsgálni és gyógyítani, most egy 327 ezer forintos bírásággal sújtanak. Igazságosnak tartjae ezt, miniszter úr? Ön erre a kérdésre nem válaszolt. Ön mellébeszélt ennél a kérdésnél. (Közbeszólások.) Még egyszer szeretném tis ztázni: miközben az ön elődje afrikai szavannákon játszik mindenféle showműsorokban, azonközben azt a kollégáját, aki dolgozik a betegeiért, önök feljelentik és megbüntetik. Én ezt tartom igazságtalannak, és ezért nem tudom elfogadni az ön válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr által adott választ. Kérdezem tehát önöket, elfogadjáke azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 205 igen szavazattal, 158 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta a miniszter úr válaszát. Dr. Mester László (MSZP) - az igazságügyi és rendészeti miniszterhez - “A gyorshajtók elleni önkormányzati fell épéssel kapcsolatos ígéretekből mikor és hogyan lesz valóság?” címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! Mester László, a Magyar Szocialista Párt képviselője, interpellációt nyújtott be az igazságügyi és rendészeti miniszterhez: “A gyors hajtók elleni önkormányzati fellépéssel kapcsolatos ígéretekből mikor és hogyan lesz valóság?” címmel. Öné a szó, képviselő úr.